Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 32
- Én lelkem, áldva áldjad szép énekszóval Istened!
ÉnekKincsTár
Hozzászólás a cikkhez
Én lelkem, áldva áldjad szép énekszóval Istened!
A Szentháromság ünnepe utáni
tizenkettedik vasárnapra rendelt
ének kiválasztásánál bizonyára
fontos szempont volt a németországi
példa: az ott széles körben
használt graduálénekrend szerint is
Johann Gramann (1487–1541) gyönyörű
zsoltárénekét éneklik ezen
a napon: Én lelkem, áldva áldjad…
(EÉ 45).
Az ünnep óegyházi evangéliuma (Mk
7,31–37) a süketnéma meggyógyításáról
szól. A leírás szerint Jézus tette nem maradt
titokban: minél inkább tiltotta, annál
inkább híresztelték, és szerfölött álmélkodva
ezt mondták: „Mindent helyesen
cselekedett: a süketeket is hallóvá teszi, a némákat
is beszélővé.”
Amíg az evangélium a földi gyógyulást
adó Jézust mutatja be, az epistolai
ige (2Kor 3,4–9) Istent áldja megigazító
irgalmáért, és a Lélek szolgálatára indít.
Ez a gondolatmenet tükröződik vissza e
heti graduálénekünkben. Szerzője, Johann
Gramann a lipcsei Tamás-iskola
tanára, majd rektora volt. Luther és Eck
1519-ben zajlott vitáján még Eck titkáraként
vett részt, de Luther fellépése olyan
mélyen hatott rá, hogy a reformáció
pártjára állt. Néhány éves würzburgi
szolgálat után 1525-ben Albrecht porosz
herceg Königsbergbe hívta lelkésznek.
A herceg felkérésére írta énekét a 103.
zsoltár alapján. Ez az egyik legkorábbi
evangélikus dicsérő zsoltárparafrázis,
1530 körül született. A reformáció poroszországi
megerősödésének egyik legszebb
bizonyítéka az egyházi költészetben.
Eredetileg négy versszakos volt,
majd 1549-ben még egy versszakot kapcsoltak
hozzá. Ebben a Szentháromság
dicsérete ötvöződik az előző versek tartalmi
összefoglalásával.
Az 1955-ös Keresztyén énekeskönyvben
(KÉ) ennek az öt versszakos formának a
fordítását találjuk. Mostani énekeskönyvünk
új, gördülékenyebb nyelvezetű
fordításban, de rövidítve közli Gramann
énekét. Álljon itt a második, kimaradt
versszak. „Megismertette vélünk
/ Ő útját és szent óhaját. / Megszánta
vétkességünk, / Nem állja rajtunk
bosszúját. / Nem kéri bűnünk árát,
/ S nem rója fel vétkünk, / De nyújtja
nagy irgalmát, / És óvja életünk. / Miképpen
napnyugattól / Van távol napkelet,
/ Oly messze, irgalmából, / Eldobja
vétkünket.” (KÉ 701,2)
Gramann szövegét Hans Kugelmann
königsbergi zeneszerző és udvari trombitás
közölte 1540-ben megjelent Concentus
novi trium vocum című kórusgyűjteményében,
egy világi eredetű dallamra
alkalmazva. A táncos lüktetésű dúr melódia
jól illeszkedik a szöveghez, és sodró
lendületével ellensúlyozza a strófa –
korálok között szokatlanul hosszú – terjedelmét.
Több feljegyzés szerint a reformáció
utáni századokban előszeretettel
használták ezt az éneket úrvacsora után,
istentiszteletek befejezéseként. Nem
csoda, hiszen a zsoltárok egyik legszebbjéből
merített szövege földi életünk
örök távlatáért ad hálát a megváltó,
megigazító Istennek.
Ahogyan fentebb említettük, az
ének már legkorábbi megjelenésekor
többszólamú gyűjteményben látott
napvilágot. Azóta is az egyik legtöbbször
feldolgozott evangélikus korál.
Többek között Heinrich Schütz, Michael
Praetorius, Dietrich Buxtehude műveiben
találkozhatunk vele. Több feldolgozás
született a gyülekezet énekével váltakozó,
alternatim előadásra. Johann Sebastian
Bach néhány kantátájának koráltételeként
is felcsendül: 1. versszak –
BWV 28, 2. tétel (átdolgozva külön,
motettaként is kiadták); 3. versszak –
BWV 17, 7. tétel; 5. versszak – BWV 29,
8. tétel.
Hadd idézzük az utolsó strófa szövegét
is. „Magasztalás és áldás / A háromságos
Istennek. / Őnála nincsen romlás.
/ Ő ingyen ád övéinek. / Csak bízzunk
benne bátran, / Csak rá hagyatkozzunk,
/ Mert véle biztonságban / És bátran járhatunk.
/ A testünk és a lelkünk / Megkapja,
mi jót kér, / És áment zenghet szívünk,
/ A hit mindent elér.” (KÉ 701,5)
Kellő lendülettel énekelve megtapasztalhatjuk,
milyen elevenül, frissen hat
ma is ez a csaknem ötszáz éves ének,
egyik legszebb lutheránus zsoltárparafrázisunk.
Finta Gergely
::Nyomtatható változat::
|