A hét témája

Beszélgetés a Corrymeela közösség központjának igazgatójával

Hozzászólás a cikkhez

Negyvennégy évvel ezelőtt egy belfasti embernek volt egy álma: olyan keresztény közösséget szeretett volna életre hívni, ahol nem számít a felekezet, a foglalkozás vagy a családi háttér. Egy dolog volt fontos az alapító Ray Davey számára: Jézus Krisztus. Raynek, az egykori második világháborús fogolynak és a belfasti Queen Egyetem lelkészének és társainak az imái meghallgatásra találtak: 1965-ben megnyithatták a béke és megbékélés házát az észak-írországi Ballycastle városkában. A Corrymeela névre keresztelt központ jelenlegi igazgatójával, Ronnie Millarral beszélgettem Atlantióceánra néző irodájában.

– Negyvenhárom év nagy idő egy közösség életében; akár meg is szűnhet ezalatt. Az Önök közössége azonban az évtizedek múlásával nemhogy fogy, de egyre inkább növekszik.

– Amikor annak idején Ray Davey és barátai hívására találkozott az első csoport, mintegy ötvenen voltak. Volt közöttük háziasszony, kereskedő, professzor és néhány érdeklődő diák is. Mindegyikükben megvolt a vágy egy olyan különleges keresztény közösség iránt, ahol megoszthatják egymással örömüket, bánatukat, és feltöltekezhetnek a Biblia szavai mellett. Nagy örömöt jelentett számukra, amikor 1965 júniusában megvehettek egy táborhelyet itt északon, Antrim megyében. Lelkesedésüket akkor még az a jelszó sem hűtötte le, amely így szólt: „Ha aludni akarsz, szögelj össze magadnak egy ágyat!”

Ma a hely – modern körülmények között – még mindig ugyanabban a szellemben működik: célunk elősegíteni a megbékélést, begyógyítani a sebeket, amelyek a szociális, vallási és politikai megosztottságból fakadnak nemcsak Észak-Írországban, hanem az egész világon. Corrymeela az északír konfliktusokban sokat szenvedett egyénekkel és közösségekkel való elkötelezett törődés alapjaira épült. Ez a keresztény közösség abban hisz, hogy a megbékélést leginkább a különböző hátterű emberek közötti személyes találkozások és kialakuló barátságok segíthetik elő.

– Hány emberrel kerülnek kapcsolatba évente?

– Százötven regisztrált tagunk van és közel ötezer támogató szimpatizánsunk. Több mint nyolcezren vesznek részt minden évben a különböző megbékélési és hitéleti programjainkon.

– A helyszín egész évben táborozóktól hangos. Milyen jellegű csoportok érkeznek ide, és mennyi ideig maradnak?

– Egyszerre mintegy százharmincöten lehetnek a konferenciaterületen három, egymástól független épületben. A hozzánk érkező csoportok között megtalálhatók gyerek-, ifjúsági, család-, egyházi és nemzetközi csoportok. Év közben hetente két turnusban érkeznek a konferenciázók: keddtől péntek kora délutánig, illetve hétvégeken péntek estétől vasárnap ebéd utánig. Minden évben júliusban kezdődik a nyári program, amely augusztus végéig tart – ekkor az ide érkező csoportok egy hétig vannak itt. Huszonkilenc főállású munkatárs gondoskodik az ellátásukról és a programjaikról.

– Saját tapasztalatból tudom, hogy a főállásúaké mellett igen nagy szerepe van az önkéntesek munkájának is…

– Ó, igen. Minden szeptemberben új, tizenkét fős, a világ minden tájáról érkező fiatalokból álló önkéntes csapat kezdi meg nálunk a munkáját. Egy évig itt élnek és dolgoznak. Feladatuk elsősorban az ide érkező csoportokkal való foglalkozás, de néha a konyhán vagy a takarító személyzetnek is segítenek. Tizenkét hónapig közösségben élni távol az otthontól, családtól, barátoktól igen sajátos életforma, tele van kalanddal; de mi tagadás, néha igen megterhelő is. Remek főállású koordinátorunk van, aki ezeknek az önkénteseknek a gondját viseli.

Emellett igen sok, rövidebb időre érkező önkéntes segítségére is számíthatunk. Mindenkit szeretettel látunk, aki szeretne a Corrymeela közösségnél önkéntes lenni!

– Hogyan tudják finanszírozni az itt folyó nagyszerű munkát?

– Bevételeink legnagyobb részét adományok teszik ki. A költségvetés húsz százaléka az államtól érkezik, emellett az ideérkező csoportoktól is kérünk szerény hozzájárulást, valamint van néhány cég, amely támogatja a tevékenységünket. Minden támogatásért hálásak vagyunk.

– Mint ismeretes, Észak-Írországban az elmúlt harminc esztendő igen nehéz, konfliktusokkal, fegyveres összetűzésekkel terhes volt, de a békekötés óta sok változás történt. Corrymeela mindig is a béke és a megbékélés helye volt. A megváltozott körülmények között is van jövője?

– Ne felejtse, hogy a központot még a háború előtt alapították! Amikor a bajok kezdődtek, akkor Corrymeela úgy reagált, hogy katolikusokat és protestánsokat hívott, hogy néhány napot együtt eltöltve lehetőségük legyen egymással találkozni, beszélgetni, tárgyalni. Egy biztonságos helyet akarunk felkínálni, ahol meghallgathatjuk egymás történeteit. Ebben a kis országban még mindig óriási a szegregáció – iskoláink kilencvenöt százaléka felekezeti alapon elkülönülve működik, és a lakosság nyolcvanöt százaléka él szegregáltan. Ez azt jelenti, hogy még mindig vannak színtiszta katolikus, illetve protestáns utcák és negyedek, ahol az ember még véletlenül sem találkozik a másik fél tagjaival. Sok gyereknek esélye sincs együtt játszani vagy iskolába járni a másik oldalhoz tartozó kortársaival. Mivel mi nagyon sok iskolával és gyülekezettel állunk kapcsolatban, az országban tizennyolcéves korára a legtöbb ember már hallott a Corrymeela közösségről, vagy táborozott is itt az évek során.

Ön az imént a hely jövőjéről kérdezett. Igen, még mindig nagy szükség van a sebek gyógyítására és a közös jövő alakítására. Sok áldozat még mindig arra vár, hogy meghallgassák és támogassák. Még mindig vannak árkok, az igazságtalanság és a fájdalom érzete még az emberekben van. De azt is tudjuk, nem kell, hogy a jövőnk a múltunk rabszolgája legyen. A háború vége valami újnak a kezdete – új lehetőség az erőszakmentes együttélésre a családjainkban, közösségeinkben, iskoláinkban, egyházainkban és lakóhelyeinken. Corrymeela soha nem volt ennyire tele emberekkel, mint manapság, akik arra vágynak, hogy felfedezzék, hogyan lehet – túllépve a múlton – békés társadalmat építeni.

– Már három éve igazgatója ennek a központnak. Mit jelent ez az Ön számára?

– Corrymeela nagyon különleges hely; számomra kiváltságot jelent itt élni és dolgozni. A kedvenc tévésorozatom – a Cheers című – egy bostoni bárban játszódik. Minden epizód ugyanúgy kezdődik: a kétszárnyas ajtó szélesre tárul, besiet rajta az egyik szereplő, és mindenki hangosan üdvözli őt: „Szia, Norm!” Corrymeela is ilyen hely: amint belépsz az ajtón, mindenki a neveden szólít. Mindannyiunknak szükségünk van egy helyre, ahova tartozhatunk – itt ez a jellemző: szeretnek és számon tartanak.

De amellett, hogy a központban átélheti az ember a közösség élményét, lehetőség van az Istennel való együttlétre is. Gerhard Tersteegen német költőnek a A sivatagba csábítva című csodálatos, régi versét szeretném felidézni. Első versszaka arról az érzésről szól, amelyet az ember akkor érez, amikor egyedül lehet Isten titkos helyén, ahol lélek a lélekkel, szív a szívvel találkozik. Azt gondolom, Corrymeela is egy Istennek ezen titkos helyei közül – néha csendes, néha zűrzavaros, de még olyankor is érezhető Isten békéje és jelenléte.

::Nyomtatható változat::