Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 32
- A hely, ahol szeretnek és számon tartanak
A hét témája
Beszélgetés a Corrymeela közösség központjának igazgatójával
Hozzászólás a cikkhez
A hely, ahol szeretnek és számon tartanak
Negyvennégy évvel ezelõtt egy
belfasti embernek volt egy álma:
olyan keresztény közösséget szeretett
volna életre hívni, ahol nem
számít a felekezet, a foglalkozás
vagy a családi háttér. Egy dolog
volt fontos az alapító Ray Davey
számára: Jézus Krisztus. Raynek,
az egykori második világháborús
fogolynak és a belfasti Queen
Egyetem lelkészének és társainak
az imái meghallgatásra találtak:
1965-ben megnyithatták a béke és
megbékélés házát az észak-írországi
Ballycastle városkában. A
Corrymeela névre keresztelt központ
jelenlegi igazgatójával, Ronnie
Millarral beszélgettem Atlantióceánra
nézõ irodájában.
– Negyvenhárom év nagy idõ egy közösség
életében; akár meg is szûnhet ezalatt. Az Önök
közössége azonban az évtizedek múlásával
nemhogy fogy, de egyre inkább növekszik.
– Amikor annak idején Ray Davey és
barátai hívására találkozott az elsõ csoport,
mintegy ötvenen voltak. Volt közöttük
háziasszony, kereskedõ, professzor
és néhány érdeklõdõ diák is.
Mindegyikükben megvolt a vágy egy
olyan különleges keresztény közösség
iránt, ahol megoszthatják egymással
örömüket, bánatukat, és feltöltekezhetnek
a Biblia szavai mellett. Nagy örömöt
jelentett számukra, amikor 1965 júniusában
megvehettek egy táborhelyet itt
északon, Antrim megyében. Lelkesedésüket
akkor még az a jelszó sem hûtötte
le, amely így szólt: „Ha aludni akarsz,
szögelj össze magadnak egy ágyat!”
Ma a hely – modern körülmények között
– még mindig ugyanabban a szellemben
mûködik: célunk elõsegíteni a
megbékélést, begyógyítani a sebeket,
amelyek a szociális, vallási és politikai
megosztottságból fakadnak nemcsak
Észak-Írországban, hanem az egész világon.
Corrymeela az északír konfliktusokban
sokat szenvedett egyénekkel és
közösségekkel való elkötelezett törõdés
alapjaira épült. Ez a keresztény közösség
abban hisz, hogy a megbékélést leginkább
a különbözõ hátterû emberek közötti
személyes találkozások és kialakuló
barátságok segíthetik elõ.
– Hány emberrel kerülnek kapcsolatba
évente?
– Százötven regisztrált tagunk van és
közel ötezer támogató szimpatizánsunk.
Több mint nyolcezren vesznek részt
minden évben a különbözõ megbékélési
és hitéleti programjainkon.
– A helyszín egész évben táborozóktól hangos.
Milyen jellegû csoportok érkeznek ide, és
mennyi ideig maradnak?
– Egyszerre mintegy százharmincöten
lehetnek a konferenciaterületen három,
egymástól független épületben. A hozzánk
érkezõ csoportok között megtalálhatók
gyerek-, ifjúsági, család-, egyházi
és nemzetközi csoportok. Év közben hetente
két turnusban érkeznek a konferenciázók:
keddtõl péntek kora délutánig,
illetve hétvégeken péntek estétõl vasárnap
ebéd utánig. Minden évben júliusban
kezdõdik a nyári program, amely augusztus
végéig tart – ekkor az ide érkezõ
csoportok egy hétig vannak itt. Huszonkilenc
fõállású munkatárs gondoskodik
az ellátásukról és a programjaikról.
– Saját tapasztalatból tudom, hogy a fõállásúaké
mellett igen nagy szerepe van az önkéntesek
munkájának is…
– Ó, igen. Minden szeptemberben új,
tizenkét fõs, a világ minden tájáról érkezõ
fiatalokból álló önkéntes csapat kezdi
meg nálunk a munkáját. Egy évig itt élnek
és dolgoznak. Feladatuk elsõsorban
az ide érkezõ csoportokkal való foglalkozás,
de néha a konyhán vagy a takarító
személyzetnek is segítenek. Tizenkét hónapig
közösségben élni távol az otthontól,
családtól, barátoktól igen sajátos életforma,
tele van kalanddal; de mi tagadás,
néha igen megterhelõ is. Remek fõállású
koordinátorunk van, aki ezeknek az önkénteseknek
a gondját viseli.
Emellett igen sok, rövidebb idõre érkezõ
önkéntes segítségére is számíthatunk.
Mindenkit szeretettel látunk, aki
szeretne a Corrymeela közösségnél önkéntes
lenni!
– Hogyan tudják finanszírozni az itt folyó
nagyszerû munkát?
– Bevételeink legnagyobb részét adományok
teszik ki. A költségvetés húsz
százaléka az államtól érkezik, emellett
az ideérkezõ csoportoktól is kérünk szerény
hozzájárulást, valamint van néhány
cég, amely támogatja a tevékenységünket.
Minden támogatásért hálásak
vagyunk.
– Mint ismeretes, Észak-Írországban az elmúlt
harminc esztendõ igen nehéz, konfliktusokkal,
fegyveres összetûzésekkel terhes volt, de a
békekötés óta sok változás történt. Corrymeela
mindig is a béke és a megbékélés helye volt. A
megváltozott körülmények között is van jövõje?
– Ne felejtse, hogy a központot még a
háború elõtt alapították! Amikor a bajok
kezdõdtek, akkor Corrymeela úgy
reagált, hogy katolikusokat és protestánsokat
hívott, hogy néhány napot
együtt eltöltve lehetõségük legyen egymással
találkozni, beszélgetni, tárgyalni.
Egy biztonságos helyet akarunk felkínálni,
ahol meghallgathatjuk egymás történeteit.
Ebben a kis országban még mindig
óriási a szegregáció – iskoláink kilencvenöt
százaléka felekezeti alapon elkülönülve
mûködik, és a lakosság nyolcvanöt
százaléka él szegregáltan. Ez azt
jelenti, hogy még mindig vannak színtiszta
katolikus, illetve protestáns utcák
és negyedek, ahol az ember még véletlenül
sem találkozik a másik fél tagjaival.
Sok gyereknek esélye sincs együtt játszani
vagy iskolába járni a másik oldalhoz
tartozó kortársaival. Mivel mi nagyon
sok iskolával és gyülekezettel állunk
kapcsolatban, az országban tizennyolcéves
korára a legtöbb ember már hallott
a Corrymeela közösségrõl, vagy táborozott
is itt az évek során.
Ön az imént a hely jövõjérõl kérdezett.
Igen, még mindig nagy szükség van
a sebek gyógyítására és a közös jövõ alakítására.
Sok áldozat még mindig arra
vár, hogy meghallgassák és támogassák.
Még mindig vannak árkok, az igazságtalanság
és a fájdalom érzete még az emberekben
van. De azt is tudjuk, nem kell,
hogy a jövõnk a múltunk rabszolgája legyen.
A háború vége valami újnak a kezdete
– új lehetõség az erõszakmentes
együttélésre a családjainkban, közösségeinkben,
iskoláinkban, egyházainkban
és lakóhelyeinken. Corrymeela soha
nem volt ennyire tele emberekkel, mint
manapság, akik arra vágynak, hogy felfedezzék,
hogyan lehet – túllépve a múlton
– békés társadalmat építeni.
– Már három éve igazgatója ennek a központnak.
Mit jelent ez az Ön számára?
– Corrymeela nagyon különleges
hely; számomra kiváltságot jelent itt élni
és dolgozni. A kedvenc tévésorozatom –
a Cheers címû – egy bostoni bárban játszódik.
Minden epizód ugyanúgy kezdõdik:
a kétszárnyas ajtó szélesre tárul,
besiet rajta az egyik szereplõ, és mindenki
hangosan üdvözli õt: „Szia, Norm!”
Corrymeela is ilyen hely: amint belépsz
az ajtón, mindenki a neveden szólít.
Mindannyiunknak szükségünk van egy
helyre, ahova tartozhatunk – itt ez a jellemzõ:
szeretnek és számon tartanak.
De amellett, hogy a központban átélheti
az ember a közösség élményét, lehetõség
van az Istennel való együttlétre is.
Gerhard Tersteegen német költõnek a A sivatagba
csábítva címû csodálatos, régi versét
szeretném felidézni. Elsõ versszaka
arról az érzésrõl szól, amelyet az ember
akkor érez, amikor egyedül lehet Isten
titkos helyén, ahol lélek a lélekkel, szív a
szívvel találkozik. Azt gondolom, Corrymeela
is egy Istennek ezen titkos helyei
közül – néha csendes, néha zûrzavaros,
de még olyankor is érezhetõ Isten békéje
és jelenléte.
::Nyomtatható változat::
|