A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Amikor gépe átrepül az Ír-tenger fölött, és eléri Észak-Írország határát, az utazó rögtön megérti, miért hívják ezt a vidéket csak úgy, hogy „a zöld sziget”. A települések épületeit és egy-két erdőt leszámítva csak a legelésző birkanyájak fehérsége töri meg a legelők összefüggő zöldjét.

De ez az a vidék, ahol egykor óriások is éltek, egymással csatáztak, vagy épp szerelmet vallottak egymásnak. Ha pedig a mostani emberfia jól viselkedik, akkor egy kis manó, a Lepricon költözik a házába sok szerencsét hozva az ott lakóknak. Hogy kihez költözött be a manó, kihez nem, azt persze nem tudhatjuk, azt azonban tapasztalhatjuk, hogy az északírek barátságosak és nyitottak – ilyennek teremtette őket a Jóisten. Mindig lehet velük alkalmat találni – az alkalomhoz pedig egy hangulatos pubot, vagyis kiskocsmát – egy pint sör melletti beszélgetésre. Ha pedig inkább egy csésze teát vagy kávét kíván az ember egy finom scone-nal, azaz ír pogácsával, az sem akadály, csak tej legyen hozzá.

Ám tegyük azt is őszintén hozzá: bizonyára nem mindenkinek ez a békés kép jut eszébe, ha például Belfast vagy az IRA – az Ír Köztársasági Hadsereg – nevét hallja. S valóban sokat lehetne mesélni arról, hogy a történelmi múltban éppúgy, mint az utóbbi majdnem negyven évben milyen sokszor elfelejtkeztek ebben a piciny országban az egymás iránti tiszteletről, és a szemben álló felek milyen sokszor fogtak akár fegyvert is egymásra, csak hogy saját politikai nézeteiket érvényesíthessék. Mert ez az az ország, ahol a kisebbségben levő katolikusok az ír zászlót használják, és az Egyesült Királyságtól való elszakadást, ezzel párhuzamosan az Ír-sziget újraegyesülését szorgalmazzák, míg az angol koronához hű protestánsok elégedettek a brit zászlóval és mindazzal, amit a United Kingdomhoz való tartozás jelent.

„Ír vagyok, az anyanyelvem angol, kétféle útlevelem lehet: brit vagy ír, négyféle nemzeti zászlót használhatok: a britet, az írt, Észak-Írországét vagy Ulsterét, amely a hat északír megyét és az Ír Köztársaság három megyéjét jelenti. A szegregáció még mindig nagy az országban: protestánsként nem szívesen mennék be egy katolikusok lakta utcába vagy negyedbe, de egy katolikus sem érezné kellemesen magát protestáns környéken. Mivel családom protestáns, én ilyen iskolába kerültem; katolikusként nyilván katolikus iskolába jártam volna. Az, hogy nekem vannak barátaim a másik részről is, ritkának mondható. Bár az 1998-as békekötés óta nagy a nyugalom az országban, sok feszültség tapasztalható, és sok kérdés van még nyitva köztünk” – akár így is összefoglalhatná egy északír azt a sajátos helyzetet, amely számukra természetes, de a kívülálló elcsodálkozik rajta, és próbálja megérteni.

Van egy különleges hely Észak-Írország északi részén, amely a Corrymeela Community nevet viseli. Ez a keresztény közösség fennállásának negyvennégy éve alatt már nagyon sokat tett az északír megbékélésért. Ismerkedjenek meg Olvasóink is egy kicsit közelebbről ezzel a közösséggel!

::Nyomtatható változat::