Élő víz

10 PONT – MEGÚJULÓ EGYHÁZAK, GYÜLEKEZETEK JELLEMZŐI

Hozzászólás a cikkhez

6. A missziót a falakon kívül is gyakorolják számtalan formában, nem csak a hagyományos módon.

Ma különböző vastagságú falak választják el az egyházat a világtól, az emberektől. Pedig Jézus nem zártkörű rendezvényt hirdetett meg, amikor tanítványait a világba küldte. Nem azt mondta nekik, hogy hívogassatok, harangozzatok, hanem hogy „Menjetek…”

Menjetek oda, ahol az emberek élnek, ahol baj és szükség van. Menjetek azokhoz, akik maguktól nem tudnak jönni bűn, hitetlenség, tehetetlenség, fáradtság, betegség miatt. Keressétek meg azokat, akiknek nincs kapcsolópontjuk gyülekezethez, Isten igéjéhez. A „…széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak” (Mt 7,13) mondatba Jézus belehalt. Nem lemondóan legyintett a vesztükbe menőkre, hanem drága és szent karja, átszegzett keze felemeltetett, hogy mindeneket magához vonjon.

Jézus története nem más, mint határátlépés. Ő maga az „út”, az „ajtó”… Átszakította az eget (Zsolt 144,5; Ézs 63,19b), sarkig kitárta a menny zárt ajtaját, „…hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lk 19,10); mert az ember önerőből nem éri el az égi célt. „Ő jön. Bizony nem te mégy hozzá, s hozod el Őt, hiszen elérhetetlenül magasan és messze van tőled. (…) Nem te keresed őt, hanem Ő téged.” (Luther) Szépen ír erről Dsida Jenő Krisztus című versében.

A kereszténység nem más, mint az Istennel helyreállt kapcsolatból fakadó követés. „…ezek követik a Bárányt, ahova megy…” (Jel 14,4) Jézus egyháza vándorol a világban, mozgásban van. Jézust az evangéliumi történetekben megtaláljuk ugyan a szent épületekben (ott sem úgy viselkedett, ahogy elvárták tőle), de leginkább máshol: istállóban, otthonokban, úton, utcán, tereken, a természetben (folyón, tavon, tengeren, hegyen, mezőn, szántóföldön), bűnösök asztalánál, menyegzőn, temetőben – vagyis ott, ahol az emberek élnek, dolgoznak, örülnek, sírnak, szeretnek. Végül vállalta a végső kilépést, a falakon túli kidobottságot, a gyötrelem és megváltás helyét. Tudta azt is, hogy rázárják majd a sírkamra kőajtaját is.

Megkereste és megtalálta a templomba nem járó pásztorokat, prostituáltakat, vámszedőket, betegeket, megszállottakat, más hithez, néphez tartozókat – samáriai asszonyt, római századost –, sőt a halottakat is. Szolgálata nem ismert semmilyen sablont: tanított, prófétált, lelkigondozott, evangélizált, gyógyított, ördögöt űzött, csodát tett, halottat támasztott fel. Mindenkinek azt adta és olyan stílusban, amire szüksége volt.

A reformáció – és minden ébredési mozgalom – kiszabadította az egyház zűrzavaros „babiloni fogságából” a Szentírást, az evangéliumot. Luther és munkatársai kitárták az egyház ajtaját, újra szabaddá tették az utat Isten és ember között. Nekünk is ezt kell ma tennünk.

„Az Úré a föld…” (Zsolt 24,1) Isten gyermekei ebben a tudatban néznek a világra, környezetükre. „Rendkívüli és meghatalmazott” követei vagyunk Istennek és az ő országának. Megbízónk a világ alkotója, gazdája. Az ezékieli látomás szerint (Ez 47,1–12) az élő víz kifolyik a templom küszöbe alól a világba, és beborítja azt. Isten folyója (Zsolt 65,10), patakja, a Jordán (héber szó, jelentése „alásiet, alázuhog”), a Hermón hegyén ered, onnan lefolyik a Genezáreti-tóba, amely „az első szeretet” állapotát jelképezi (Jel 2,4). A tó és környéke valóban szép, de a folyó továbbsiet a Jordán völgyébe; a világ legmélyebb völgye ez. A kép alkalmazása szerint ez a halál árnyékának a völgye (Zsolt 23,4). A látás szerint az élő víz megérkezik a Holt-tengerbe is, melyben ettől élet támad. A patak partján folyamatosan termő gyümölcsfák jelzik a paradicsomi állapot visszaállását.

Ez Isten missziói stratégiája, de ehhez olyan egyházra van szüksége, amely kilép a komfortból, a langyos fürdőből, a wellness fogyasztói stílusból, elmegy a völgybe és tovább a halálos helyzetekig, állapotokig.

Hogyan történik ez?

Elsősorban úgy, hogy sok kis, két lábon járó templom szerteviszi az országot, Isten jelenlétét. „…Isten temploma vagytok…” (1Kor 3,16) „Élő kövekből” épül fel az újszövetségi kor lelki temploma, a Krisztus teste, melynek nincs zárt ajtaja, nehezen áthatolható anakronisztikus formarendszere (1Pt 2,4–6).

Mire való akkor a mi kőtemplomunk? Például arra, hogy ezt ott elmondjuk. Arra való a templom, hogy megéljük a közösséget, a hirdetett, teremtő és megváltó ige által. Az autó nem a tankolásért, a benzinkútra való járásért, hanem a hordozásért, célpontok eléréséért van.

Ádám nem járt bibliaórára, hiszen élő, személyes kapcsolatban volt Istennel.

A templom a bűneset következménye. A törés, a szakadás miatt keresnünk kell az Urat. Salamon így imádkozik a templomszenteléskor: „De vajon lakhatik-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged, hát még ez a ház…!” (1Kir 8,27) De a mi szívünk befogadhatja a Szentlélek által Istent. Tehát a templom és a templomba járás nem cél, hanem eszköz. Az eljövendő világban sem lesz templom: „Nem láttam templomot a városban, mert az Úr, a mindenható Isten és a Bárány annak a temploma.” (Jel 21,22) Legyen egész életünk istentisztelet! (Róm 12,1–2)

A templomba járás nem elhanyagolandó, hanem a szükséges minimum.

A cél nem az, hogy megteljék a templomunk (a viszonylag jó létszám elaltathat), hanem az, hogy környezetünkben „mindenki megtérjen” (2Pt 3,9b), „…üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére”. (1Tim 2,4)

A jézusi kilépő missziónak ma számtalan lehetősége adódik.

1. A fentiek alapján szervezzük és éljük meg egyházközségi alkalmainkat. Lehetőség szerint legyen minden réteg számára – gyermekek, fiatalok, kismamák, férfiak, nők, érdeklődők, keresők, szenvedélybetegek… – program, lehetőség.
2. Régi, bevált és új közösségi formákat alkalmazhatunk: kirándulás, szeretetvendégség, előadások, koncert, nyári napközis tábor, falunap, népfőiskolai sorozat. A gyermek- és ifjúsági munkában különösen is törekedni kell a teljes személyiségnek megfelelő lehetőségekre: sport, játék, művészet… A munkatársakról szóló cikkben írtam a bevonás művészetéről. Feladatot, célt kell adnunk, amely motivál, mozgat, felfrissít.
3. Vegyük fel a kapcsolatot egyházunk missziói munkaágaival (rádió-, női, férfi-, cigány-, kórház-, börtönmisszió stb.), kérjünk segítséget tőlük, menjünk el rendezvényeikre.
4. A gyülekezet meghosszabbított karjai az egyesületek, missziói szervezetek: EKME, EKE, EBBE, Mevisz, ZMC, Fébé és számtalan felekezetközi szervezet, mint például az Evangéliumi Aliansz, a KIE, a Wycliffe Bibliafordítók Egyesülete. Hívjuk meg őket, alakítsunk helyi mozgalmakat, vegyünk részt országos és nemzetközi munkájukban.
5. Szervezzünk jézusi stílusú alkalmakat azoknak, akik a hagyományos lelki alkalmainkra nehezen lépnek be. Szerte a világban és hazánkban működnek ezek a missziói formák: Alfa, Élet- Műhely, Kereszt Kérdések. Klaus Douglass német evangélikus lelkész elméleti és gyakorlati munkássága is meggyőző. D. Szebik Imre püspök úr lelkes beszámolót írt heti újságunkba egy hasonló módon megújult brémai evangélikus gyülekezetről.
6. Ahol csak lehetséges, szervezzünk kis gyülekezeti és házi csoportokat. Vezetőiket készítsük fel és bátorítsuk. Az ideális az lenne, ha mindenki tartozna egy ilyen kis csapatba.
7. A gyülekezet bátran lépjen ki más felekezetekkel és szervezetekkel összefogva a világi helyekre: utcamisszió, evangélizáció, rendezvények, kórház, börtön, idősotthon és más intézmények.
8. Ha a „hivatalosak” nem jönnek a hívásra, menjünk „az utakra és a kerítésekhez”, és a szeretet ellenállhatatlan „kényszerével” vonzzuk Jézushoz (Lk 14,23) az állami gondozottakat (elindulhatna újra egyházunk szolgálata az árvák felé), cigányokat, prostituáltakat, homoszexuálisokat… Itt-ott már szép tapasztalataink vannak ezen a téren is.
9. A látogatás szolgálatába be lehet vonni minden korosztályt. Számtalan lehetőség nyílhat a misszióra ilyenkor. A gyülekezeti munka szerves része a kiterjedt, evangéliumi ihletésű családsegítés.
10. A gyülekezeti újság és a helyi média – rádió, tv, újságok – ma már természetes eszközei munkánknak.

Szeverényi János

::Nyomtatható változat::