Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg. Ézs 46,4 (Jel 21,6; Mk 7,31–37; ApCsel 9,1–9/10–20/; Zsolt 147) Mit is várhatnék még az élettől? Gyakran elhangzó kérdés, és mégis milyen sokféleképpen, különböző érzésekkel mondható el. Elégedettséggel, mert annyi mindent kaptam az életemben; elégedetlenséggel, keserűséggel, mert olyan szegényes volt az életem, nem ezt akartam. Isten hordoz és segít, sőt megment. Megment a haláltól, a bűntől és a keserűségtől. Egy életen át és azon túl is velünk van.

Istenem! Hívlak nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni. Zsolt 22,3 (Lk 18,7–8a; Mt 9,27–34; Mk 8,34–9,1) Szeretném, ha meghallanál, ha figyelnél rám. Sok olyan megpróbáltatás jutott osztályrészemül, amellyel nem bírok megküzdeni saját erőmből. Szeretnék igazi csendességet, amelyet csak te adhatsz meg nekem könnyek és fájdalmak, de nevetés és öröm közepette is. Adj igazi elcsendesedést, hogy érezzem irgalmadat és kegyelmedet!

Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. 1Jn 4,16b (Zsolt 57,2a; 4Móz 12,1–15; Mk 9,2–13) Olyan sokféleképpen próbáltuk már Istent megragadni, de valahogy minden csak félig igaz, amit róla elmondhattunk. Talán a levél szerzője került a legközelebb Istenhez. Isten szeretet! Nem emberi érzés, amely gyorsan múlik, nem érdekek mentén rendeződő kapcsolat. Jézus Krisztusban nyilvánvalóvá lett ez a szeretet, hogy töredezettségünket, hiányosságainkat kiegészítse, és megtapasztalhassuk az életet a maga teljességében, amelyre Urunk hívott el. Isten szeretet, és ez tarthat meg bennünket, ezt kell átadni napról napra a körülöttünk élőknek.

Amikor Jézus asztalhoz telepedett [az emmausi tanítványokkal], vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és nekik adta. Erre megnyílt a szemük, és felismerték. Lk 24,30–31 (Zsolt 60,13; Mt 17,14–20/21/; Mk 9,14–29) Az emmausi úton úgy hittük, mindennek vége van, pedig ő ott lépkedett mellettünk. Azt hittük, egy értetlen idegen sétál mellettünk, akit föl kell világosítanunk, pedig mi voltunk vakok. Azt hittük, hogy már végképp föl kell adni minden reményt, pedig a Megváltó kísért bennünket. Az asztalközösség és a kenyér megtörése megnyitotta a szemünket. Jézus Krisztus az élet kenyere, aki táplál bennünket most és mindenkoron testével és vérével.

Adj testvérednek szívesen, és ne essék rosszul az, hogy adsz. 5Móz 15,10 (Mk 4,24; Jak 5,13–16; Mk 9,30–37) Bizony sokszor rosszulesik, ha adunk valamit a másiknak, sőt még az is, ha a másiktól kap valamit testvérünk. Úgy érezzük, nekünk lett kevesebb, mi érdemeltük volna meg. Nem tudunk megszabadulni az önzésünktől, és nem látunk túl beszűkült határainkon. Urunk megadja, hogy ne essék rosszul, sőt talán eljuthatunk vele oda is, hogy örömünk lesz teljesebbé. Ma még adhatsz testvérednek, hogy több és jobb legyen a világ. Talán elfelejtettük: mi is mindent kapunk a mennyei Atyától.

Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem. Zsolt 63,7 (Ef 6,18; Lk 23,6–12; Mk 9,38–41) Irigylésre méltó az ősi zsoltáros, aki Istennel élő kapcsolatban van. Ő tudja, hogy ezt a kapcsolatot naponta kell ápolni. Sokszor csak az elalvás előtti pillanatban jut eszünkbe Isten egy-két rövidke mondat erejéig, azután jön az öntudatlan álom. A zsoltár szavai figyelmeztessenek bennünket: életünk folyása vagy ahogy ma divatosan mondjuk: minősége Istennel való kapcsolatunktól függ. Eszünkbe jut Isten? Mikor? Hol?

Lehetetlen, hogy Isten hazudjon. Zsid 6,18 (Ézs 46,10b; Ézs 57,15–19; Mk 9,42–50) Az ember világától a hazugság nem idegen. Napról napra találkozunk vele, de a legfájóbb, hogy saját életünkben is számtalanszor érhetjük tetten a hazugságainkat, ha őszinték vagyunk. Vaskos hazugságokkal ámítjuk magunkat, másokat, és ilyenekkel ámítanak bennünket. Inkább úgy teszünk, mintha a hazug szó igaz lenne. Félelemből, kényelemből vagy egyszerűen csak azért, mert ezt látjuk magunk körül. Ennek pedig egyik következménye az, hogy már mindent kételkedve fogadunk, rezignáltan legyintünk ígéretekre, tervekre, egyre kevesebb dolgot veszünk komolyan. Isten ígéretei azonban valóra váltak, mindennap ezt hirdeti számunkra Jézus Krisztus keresztje. Vele a hazugságok tengeréből partra lehet evickélni, hogy teljesen új kezdődjön a mi életünkben is. Az ő szava biztat erre bennünket. A szava pedig az igazság.

Beke Mátyás

::Nyomtatható változat::