Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

A konferenciák szervezőinek egyik komoly aggodalma az időjárás. Mi lesz, ha esni fog, ha a társaság beszorul a falak közé, a gyakorta szűkös helyiségekbe? Hogyan és mivel lehet pótolni a szabadba tervezett programokat?

Nem elméleti kérdésekként, hanem megoldandó problémaként szembesültek a szervezők mindezzel Révfülöpön, az egyedülálló édesanyák és gyermekeik számára rendezett konferencián. Most, a nyári hőségben már nehéz is visszaemlékeznünk arra, hogy július végén bizony szakadatlanul esett az eső. Munkatársaimmal együtt természetesen számítottunk a zivatarokra, hűvösebb időre. No, de ennyi napon át?! A résztvevők nagyszerű kreativitásának meg persze a kényelmes oktatási központnak köszönhetően mégis úrrá lehettünk a nehézségeken.

Elmélyült perceket élhettek át az egybegyűltek az áhítatok, a Biblia tanulmányozása során. Felnőttek és fiatalok tartalmas és hiteles előadásokat hallgattak meg délelőttönként. Madocsai Bea, a Magyar Katolikus Rádió munkatársa, akit huszonhét éves korában három kisgyermekével hagyott magára a férje, a megbocsátás fontosságáról szólt. A fiatalokat Szalma Annának, a Bethesda-kórház szociálpedagógusának az előadása fogta meg leginkább. Ő a szülők és gyermekek szeretetviszonyának megéléséről, illetve a kapcsolat torzulásának veszélyeiről beszélt. Az ifjaknak különösen az imponált, hogy Anna kritikusan mert közelíteni a témához. Feltárta azokat a nevelési hibákat, amelyekkel a szülők terhelik meg a gyermekükkel kialakult harmonikus kapcsolatot.

Gergely Emese beszámolójára már a kicsik is beülhettek, akik a délelőttöket egyébként Sikter János lelkésszel és feleségével, Ágnessel töltötték. Emese végigjárta az ismert Szent Jakab zarándokutat, az „El Camino”-t. Diaképei gyönyörű spanyol tájakra kalauzoltak el.

Ennek a délelőttnek az élménye segített, hogy humorral fogadja a társaság, amikor a szerdára tervezett kirándulás elmaradt. Kint mintha dézsából öntötték volna az esőt, bent az asztalon pedig a meleg ebéd helyett az előre megrendelt hidegcsomagok feküdtek. A fiatalok vezetésével „zarándokútra” indult hát a gyerekcsapat – az épületen belül. Egyegy „stációnál” megálltak, leültek a szőnyegre falatozni. Vidám nevetésük odacsalta a felnőtteket is. Így történt, hogy ezen a zarándokúton többen értek célba, mint ahányan elindultak.

Bizony ötletességgel át lehet hidalni az akadályokat. A szabad délutánokra is mindig sikerült kitalálni valami jó programot. Bár sajnálkozott a társaság a rossz időjárás miatt, panaszkodni nem jutott eszébe egyik résztvevőnek sem. Bevallom, csodálkoztam is ezen. Egyik asztal körüli beszélgetés segítette aztán felismernem, hogy a „sikeres” konferencia titka mégsem a jó időben vagy az ötletes programokban keresendő. „Most legalább volt időnk kiadósan beszélgetni egymással” – csupán ennyit mondott az egyik édesanya.

Egyszerű megjegyzésével a lényeget fogalmazta meg. Akkor van értelme egy konferenciai együttlétnek, ha valóban egymásra tudunk figyelni. Ha alkalmat teremtünk arra, hogy a másik megoszthassa velünk örömeit és gondjait, hogy érezhesse, nincs egyedül a bajaiban. De ez mind kevés lenne. Annak az Istennek a számára kell adnunk időt, aki „kiadósan” szeretne elbeszélgetni velünk. Nem röpke mondatokkal, vigasztaló, bátorító igemorzsákkal akar táplálni, hanem magával az élet kenyerével, Krisztussal. Ő az, aki ígérte: minden terhünket a vállára veszi, és segít elhordozni.

A konferencia címe idén így hangzott: Mindennapi – élő – kenyerünk.

Idén nem lehetett strandolni július utolsó hetében, szinte végig esett. Talán nem véletlenül. Úgy hiszem, hogy Révfülöpön maga az Úristen „éheztetett ki” az egymással és vele való kiadós beszélgetésekre.

B. Pintér Márta

::Nyomtatható változat::