Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 40
- A vallásszabadságért, a rabszolgaság ellen
Keresztutak
MA IS KÉTSZÁZMILLIÓ KERESZTÉNYT ÜLDÖZNEK A HITE MIATT!
Hozzászólás a cikkhez
A vallásszabadságért, a rabszolgaság ellen
Budapesten tartotta konferenciáját a Nemzetközi Krisztusi Szolidaritás szervezet
Idén elõször Budapesten tartotta szokásos éves konferenciáját
a Nemzetközi Krisztusi Szolidaritás (CSI – Christian Solidarity
International) elnevezésû keresztény emberi jogi és segélyszervezet.
A kétnapos tanácskozás záróakkordjaként szeptember
27-én, szombaton nyílt napot tartottak a Városligeti fasorban,
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia irodaházában,
ahol az érdeklõdõk különféle elõadások keretében ismerkedhettek
meg a szervezet történetével, alapvetõ célkitûzéseivel,
valamint jelenlegi tevékenységével. A referátumok között a
Magyarországon közhasznú alapítványként mûködõ CSI kuratóriumi
elnöksége is lehetõséget kapott a bemutatkozásra.
A nyílt napot az esemény házigazdája,
Viz Péter nyitotta meg.
Miután köszöntötte az elõadókat
és a résztvevõket, egy talán
kevésbé ismert statisztikai adattal
– ma a világon hozzávetõlegesen
kétszázmillió keresztényt
üldöznek a hite miatt – világított
rá a CSI munkájának létjogosultságára,
majd egy bibliai passzus
segítségével emelte ki, hogy ha
mi hallgatunk, akkor „a kövek fognak
kiáltani” (Lk 19,40). A szervezet
ennek fényében küzd világszerte
nemcsak a szabad vallásgyakorlásért,
hanem a szenvedõ
gyermekekért és a katasztrófák
áldozataiért is.
Az alapító svájci református
lelkész, Hansjürg Stückelberger rövid
énektanítás után a mozgalom ars
poeticájának számító 1Kor 12,26 –
„…így ha szenved az egyik tag, vele
együtt szenved valamennyi, ha dicsõségben
részesül az egyik tag, vele együtt
örül valamennyi” – alapján a szervezet
tevékenységének bibliai gyökereirõl
szólt. Arról beszélt, hogy
az üldözött keresztények hite hogyan
képes a mi hitünket is erõsíteni,
majd egy elrabolt és rabszolgának
eladott szudáni nõ történetén
keresztül személyes, megrázó
példával illusztrálta a keresztény
testvéreinket manapság érõ megpróbáltatásokat.
Leánya, Annette Walder-Stückelberger,
a CSI svájci szervezetének
vezetõje röviden kitért az 1977-
ben rendezett néma tüntetésre,
amely a mozgalom megalapításának
tekinthetõ: mintegy tizenötezer
ember vonult fel Bern és Zürich
utcáin, követelve a vallásszabadság
és az emberi jogok tiszteletben
tartását a keleti blokk kommunista
országaiban.
Lelkes és csatlakozásra buzdító
beszédében – a CSI különbözõ
kormányoknál való közbenjáró
tevékenységén túlmenõen – elsõsorban
arra hívta föl a figyelmet,
hogy az imádság, a különbözõ
adományok és a tiltakozó lapok
kitöltése révén miképpen járulhatunk
hozzá mi, átlagemberek a
szervezet missziójának sikeréhez.
A kört tovább bõvítve, az elmúlt
harminc évben a különbözõ
hadszíntereken és országokban –
azeri–örmény konfliktus, szudáni
válság és így tovább – végzett
munka távlatainak fölvázolása
után Viz Péter áttért a speciálisan
magyar helyzetre. Ismertette a
Magyarországon 1991-ben elindított
munka fontosabb állomásait
(segélyszállítmányok Moszkvába
szegény gyermekeknek, moldvai
csángók között végzett misszió,
karitatív tevékenység a délvidéki
háború Magyarországra menekült
üldözöttjei között…), majd
bemutatta a CSI-Magyarország
jelenlegi tevékenységét, valamint
a szervezet kéthavonta megjelenõ,
ingyenes folyóiratát.
A rendezvény csúcspontját
kétségtelenül a – magyar körökben
leginkább talán lelkiségi
könyveirõl ismert – Henri Boulad
jezsuita atya által az iszlámról
tartott elõadás jelentette.
A rendkívül szuggesztív, a
hallgatóság érzelmeit is megcélzó
elõadó a kereszténység és az
iszlám kapcsolatának történeti
áttekintésébõl kiindulva bontotta
ki alaptézisét: az iszlám nem
pusztán vallás, hanem vallást,
politikát, kultúrát és társadalmat
is felölelõ globális rendszer,
amely a 21. században újra Európa
meghódítására tör.
Gondolatébresztõ elõadásában
– melyben olyan ellentmondásos
kérdésekben is merészen állást
foglalt, mint a muszlim migráció
vagy Törökország európai uniós
tagsága – Boulad atya a klasszikus
európai keresztény értékek viszszaigénylése
mellett tört lándzsát.
Mert – mint mondta – „a természet
irtózik a vákuumtól”. Ha pedig
a kereszténység nem újul meg,
akkor az általa hagyott szellemi
ûrt pár évtized alatt betölti majd
az iszlám, ennek a következményei
pedig mérhetetlenül súlyosak
lesznek.
Az ebédszünet után Benjamin
Doberstein mutatta be a CSI három
földrészen – Európán, Afrikán és
Dél-Amerikán – átívelõ, rendkívül
szerteágazó gyermekprojektjét
(utcagyerekek visszavezetése a társadalomba
Romániában, muszlim
és keresztény diákok közös oktatási
intézményben való nevelése
Egyiptomban és így tovább). Ezután
dr. John Eibner és Gunnar Wiebalck
tartott közös elõadást Emberi
jogok és rabszolgaság ma címmel; a
szervezet szudáni rabszolga-felszabadító
programjába, valamint
az iraki keresztényeket támogató
projektbe avatták be a hallgatókat
A rendezvény utolsó elõadójaként
Biacsi Dávid jezsuita atya beszélt
a CSI küldetésérõl. A konferencia
imádsággal zárult.
– NLE –
::Nyomtatható változat::
|