Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Vasárnap

Istenetek, az Úr harcolt értetek. Józs 23,3 (Zsid 4,9; Mk 10,2–9/10–16/; 1Thessz 4,1–8; Zsolt 65) Minden ellensége kezébõl kimentette az Úr Izraelt, Józsué búcsúbeszédében tehát erre, a legfontosabbra emlékezteti a törzseket: a nyugalom, a birtokba vett föld, a lelki béke, minden Isten kezébõl származik. A siker, az eredmény, a hadi gyõzelem feletti öröm miatt nagyra nõhet a nép önmaga szemében. De az Úr harcolt értetek – õ az, aki nagy, aki cselekedett. Józsué ismétli, újra és újra, végrendeletszerûen: szeressétek az Urat, mert õ tette mindezt veletek. A magunk napi harcaiban meglátjuk-e, mint Ady, az értünk jött, velünk harcoló Urat? „És hogyha néha-néha gyõzök, / Õ járt, az Isten járt elõttem, / Kivonta kardját, megelõzött.” („Ádám, hol vagy?”)

Hétfõ

Jézus mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Mt 11,28 (Jer 31,25; 2Móz 23,10–16; Jer 44,15–30) Vannak határaink, mindannyiunk életében vannak megoldhatatlan dolgok, elhordozhatatlan terhek, megválaszolhatatlan kérdések. A nyugodt, békés, kiegyensúlyozott élet titka nem az, hogy úgy fogadjuk el ezeket, mint a sors, a körülmények hatalmát. Ez lehangoló, ezzel megfosztjuk magunkat valami nagyon fontostól. Jézus hívó szava átvitt értelemben felemeli a tekintetünket: nézzünk fel! Van, aki nagyobb, mint mi, és nagyobb, mint a gondok. Van nála megoldás arra az esetre, amikor belefáradunk az egész életbe. Abba, amelyikben nincs igazi kapaszkodónk. Nem egy személytelen erõ mozgatja a világot s benne az embert, hanem egy közeli és mélységesen szeretõ, teremtõ erõ, az isteni szeretet. Adjuk át magunkat neki!

Kedd

Te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok. Zsolt 63,8 (Zsid 4,16; 2Móz 18,13–27; Jer 45,1–5) Behúzódni a biztonságos menedékbe és tudni, hogy ki az, aki megsegített. Tudni és megköszönni neki. Megpihenni és ujjongani, mert a segítség nem egyszeri, a „szárnyak árnyéka” alatt van hely a számunkra, sõt ott, nála van igazán a helyünk, az otthonunk.

Szerda

Mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel. 1Thessz 4,17–18 (Ézs 61,1.2; 1Móz 24,54b–67; JSir 1,1–11.17–22) Mi történik az emberrel a halála után? Ez a kérdés évezredek óta izgatja az emberiséget. Modern korunk misztikus filmekben, szeánszok, szertartások végzésével, „elõzõ életekbe” való utazásokkal, „halálból visszatértek” élményeibõl írt könyvekkel keresi a választ. Pedig nem kellene kutatni mást, mint a Szentírás bizonyságtételét. Itt éppen Pál apostol mondja, erõvel teli hangon és milyen egyszerûen: „Mindenkor az Úrral leszünk.” Csak egyvalaki tért vissza a halálból, s az Jézus Krisztus. Pál õvele és õáltala állít, érvel, vigasztal, erõsít, és máig hat a szava! Jézus él, feltámadt, és velünk lesz mindenkor! Aki legyõzte a halált, ott lesz velünk akkor is, ahogy most is velünk van.

Csütörtök

Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. 1Kor 15,19–20 (Zsolt 141,8; 2Móz 19,3–9; JSir 3,1–33) Csak ebben az életben reménykedhetünk anyagi javaink nyújtotta biztonságban, pozíciónkban, kemény munka árán meg- vagy visszaszerzett egészségünkben és így tovább. Utána ezekbõl semmi sem marad, ezt tudjuk. De semmink sincs akkor sem, ha „Krisztus nélkül élõ keresztények” vagyunk (ami persze a keresztény szó eredetét tekintve is abszurd, hiszen jelentése „Krisztus-követõ”). Mégis sokan úgy élnek, hogy nem látják, nem ismerik õt, s ezért nem tudnak élni és örülni sem a Krisztusban. Kérjük Isten Lelkét, hogy meglássuk a Megváltót, akiben itt és a halálban és azon túl is reménykedhetünk, aki új szövetséget hozott, aki feltámadt, hogy egyszer mi is feltámadhassunk az örök életre.

Péntek

Becsaphatjátok-e Istent, ahogyan becsapjátok az embereket? Jób 13,9b (Gal 6,7; Jn 18,28–32; JSir 3,34–44.55–59) Milyen képet mutat ez a tükör, amelybe Jób kérdése által belenézhetünk? Hát ilyen az ember?! Becsapja a másikat gondolkodás nélkül, mert tudja, hogy becsapható, félrevezethetõ. És önteltségében nem áll meg itt: Isten eszén is túl akar járni. Becsaphatjuk-e Istent? „Jó lesz-e, ha megvizsgál benneteket?” – kérdezi Jób az ige elsõ mondatában. Éljünk úgy – s lehetõleg ne holnaptól, hanem mától –, hogy erre az utóbbi kérdésre tiszta lelkiismerettel, igennel felelhessünk…

Szombat

Ha hûtlenek vagyunk, õ hû marad. 2Tim 2,13 (Jer 14,21a; Préd 12,9–14; JSir 5,1–5.16–22) A mi hûségünk törékeny, ma van, holnapra elmúlik. Valamikor buzgó hívek távolra kerülnek a gyülekezettõl, lelkesedésük alábbhagy, még a legjobbak is meginognak, kiégnek, elbuknak. Már nem veszik le a polcról a Bibliát, már nem tudnak vagy nem is akarnak imádkozni. Isten úgy ismer és lát bennünket, amint vagyunk. Minden teremtményét, a gyülekezet közösségét, az egyházat. A hûtlenséget, a lázadást, a megkeseredést, mindent. És hû marad, és újra megszólít. Cselekszik, megújít, Lelke által megerõsít. Ezért vagyunk még itt, az õ dicsõségére.

Kõháti Dóra

::Nyomtatható változat::