Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Sopron és Budapest között utazik. Rádió, televízió várja vallomását a zenérõl, közben elugrik vidékre, hogy szépséggel és reménnyel ajándékozza meg az embereket. Hihetetlen a vitalitása és a fiatalossága, pedig nem olyan régen ünnepeltük hetvenötödik születésnapját. A Kodály Zoltánnak, Bárdos Lajosnak, Ádám Jenõnek, a magyar zene õrlelkeinek eltûnte utáni generáció egyik fénylõ csillaga Szokolay Sándor. Nyílt és igazságszeretõ ember. Árad belõle a barátságos szó, a jókedv, és ez az üdítõ szellemiség átragad másokra is. Törékeny termettel, erõt megpróbáló betegségek, gáncsok ellenére is fáradhatatlanul építi gazdag életmûvét.

Nevét már fiatalon ismertté tette Vérnász címû operája (1964), melyet a világ huszonöt színpadán, tucatnyi nyelven nagy sikerrel mutattak be. Mûvészetét mûfaji és stiláris sokszínûség jellemzi, de valamennyi alkotásán felismerhetõ ugyanazon egyéniség keze nyoma. Életmûve gerincét operái alkotják, melyeket vokális és hangszeres darabok százai vesznek körül.

Pályája kezdetén drámai kantáták és oratóriumok alapozták meg hírnevét, majd érdeklõdése a kamarazene felé fordult. Késõbb a szakrális mûvek, a század végén pedig a közéleti és nemzeti elkötelezettségû alkotások kaptak központi figyelmet munkásságában.

Szokolay Sándor teremtõ kedve töretlen. Találkozásunkkor az 1956-os forradalom tiszteletére komponált, a vértanú hõsök elõtt fejet hajtó oratorikus emlékezés bemutatójára készült. A Mûvészetek Palotájában október 10-én ovációval fogadott Október végi tiszta lángok Nagy Gáspár versciklusára épül. Gyermekkarra, vegyes karra, gyermekkamarahangokra, orgonákra és zenekarra íródott. (A mûvet lapunk múlt heti számában Csermák Zoltán méltatta.)

::Nyomtatható változat::