Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Vasárnap

Az Úr így szólt Izsákhoz: A te utódaidnak adom mindezeket az országokat, és a te utódod által nyernek áldást a föld összes népei. 1Móz 26,4b (Róm 15,8; Mt 22,15–22; Fil 3,17–21; Zsolt 53) A reformáció hetébe lépünk. Abba a hétbe, amikor szerte a világon arra emlékezünk, hogy Luther Márton elindított egy tisztulási folyamatot az egyházon belül. De talán nem is jó megfogalmazás, hogy Luther indította el mindezt. Hinnünk kell, hogy ezt a tisztulást Isten indította azért, hogy – kézbe véve a Szentírást és helyesen élve a Szentségekkel – újra rátalálhassunk arra, aki által mi is áldást nyerhetünk. Igent mondani Krisztusra…

Hétfõ

Tégy csodát híveddel, mert te megszabadítod azokat, akik jobbodhoz menekülnek támadóik elõl. Zsolt 17,7 (Lk 23,42–43; 1Pt 2,11–17; 2Kor 5,16–21) Mindig megdöbbentõ látni azt a határozottságot, amely Luther Mártont jellemezte 1521-ben a wormsi birodalmi gyûlésen. Mindig csodáltam azt a magabiztosságot, amellyel ki merte mondani a hatalmas vezetõk és a nagy tömeg elõtt, hogy nem vonja vissza a könyveiben leírtakat. Azt gondolom, Luther szíve közepén volt a mai ige, ezért lehetett biztos abban, hogy Isten csodát fog tenni. Vajon mi hiszünk a csodákban? Vajon mi bízunk annyira Istenben, hogy egész életünket a kezébe tegyük? Nemet mondani a hitetlenségre…

Kedd

Dicsérjétek az Urat! Milyen jó Istenünkrõl énekelni! Zsolt 147,1 (Ef 5,19; Hab 2,9–14.19–20; 2Kor 6,1–10) Luther Márton egyszer azt mondta, hogy a legjobban akkor bosszantjuk az ördögöt a pokolban, ha Istent dicsérõ énekeket énekelünk. És ebben lehet némi igazság, hisz az éneklésben óriási erõ rejlik. Gondoljunk csak bele, milyen felemelõ érzés, amikor sok ember közösen énekel Istenrõl! Ilyenkor mindegy, hogy korál vagy új ének; ha szívbõl jön, ha önfeledt, akkor megdöbbentõ módon átélhetünk valamit Isten nagyságából, és megérezhetjük, milyen végtelenül jó hozzá tartozni. Nemet mondani a keserûségre…

Szerda

Péter ezt mondta Jézusnak: „Ha mindenki meg is botránkozik, én akkor sem.” Jézus így szólt hozzá: „Még ma, ezen az éjszakán, mielõtt kétszer megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.” Mk 14,29–30 (Péld 3,12; Ézs 7,1–9; 2Kor 6,11–7,1) Péter teljesen biztos volt a hitében. Valóban kõsziklaként állt oda Jézus elé. Semmitõl sem félt. És mégis kiderült: a hite rossz alapokon nyugszik. – Lutherben mindig az alázatosságot csodáltam. Sosem dicsekedett. Sosem hordta fenn az orrát. Hiszen jól tudta, hogy minden Isten kezében van. Vajon mi kiben bízunk? Kire alapozzuk az életünket? Önmagunkra vagy Istenre? Nemet mondani az elbizakodottságra…

Csütörtök

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal! 2Kor 13,13 (Zsolt 67,2–3; 1Kor 3,16–23; 2Kor 7,2–16) Bizonyosan történt már olyan az életünkben, hogy meghallgatva egy áldást vagy imádságot azt vettük észre, hogy semmi sem maradt meg belõle. Bár a fülünkkel hallottuk, a szívünkkel mégsem tudtuk megragadni. A mai igét is ezerszer hallhattuk már. Azonban mégis érdemes most türelemmel újra végigolvasni, ízlelgetve a szavait. Kegyelem, szeretet, közösség. És jó újra rádöbbenni, milyen csodálatos mondatok ezek… Nemet mondani a monotonságra…

Péntek

Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! 2Kor 5,20 (Zsolt 22,23; Mt 5,2–12; Róm 3,21–28; 2Kor 8,1–15) Járva a világot lépten-nyomon olyan szektákba ütközünk, amelyek megállás nélkül kiáltják: „Béküljetek meg az Istennel!” Nagyon sokszor azt veszem észre az emberekre tekintve, hogy belefáradtak már ebbe. A sok beszéd, meggyõzés, erõlködés helyett õk inkább olyan embereket és közösségeket keresnek, akik és amelyek a mindennapokban is képesek hitelesek maradni. Számomra ezért példa Luther Márton. Õ képes volt egész életével Krisztusra mutatni. Nemet mondani a hiteltelenségre…

Szombat

Isten esküvel vállalt kezességet, ezért erõs bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az elõttünk levõ reménységbe. Zsid 6,17–18 (2Pt 3,13–18; 2Kor 8,16–24) A reformáció hetének végén fel kell tennünk a kérdést: vajon ma minden rendben van gyülekezeteinkben, életünkben? Vajon ma nem lenne szükségünk új reformációra, amely nemet mond a hitetlenségre, a keserûségre, az elbizakodottságra, a monotonságra és a hiteltelenségre? Én azt gondolom, nagyon is szükségünk lenne minderre. És hogyan? Ahogy igénk írja, csak annyit kell tennünk, hogy belekapaszkodunk az elõttünk levõ reménységbe. Igent mondani Krisztusra…

Pongrácz Máté

::Nyomtatható változat::