Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Gémes István, Fodorné Nagy Sarolta és Cserháti Sándor

Mint arról a Magyar Távirati Iroda is hírt adott, Cserháti Sándor evangélikus lelkész, teológus, Fodorné Nagy Sarolta református lelkész, teológus és Gémes István nyugalmazott evangélikus lelkész, teológus kapta meg az idén a Károli Gáspár-díjat a szakmai kuratórium javaslata alapján. A reformáció ünnepe alkalmából odaítélt elismeréseket Hiller István miniszter megbízásából Csepregi András, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetõje adta át múlt csütörtökön Budapesten, a Petõfi Irodalmi Múzeumban.

A gönci prédikátor nevét viselõ, 1997 óta átadott díjat a tárca minden esztendõben azoknak adományozza, akik a biblikus tudományokban – fordítással, tanulmánnyal – kimagasló eredményeket értek el, vagy kiemelkedõt alkottak a magyar líra és próza nyelvi megújítása területén.

Fodorné Nagy Sarolta református lelkész, teológus a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképzõ Fõiskolai Karának tanára. (A két evangélikus díjazott munkásságát az ünnepségen elhangzott laudációk közlésével ismertetjük.)

Idõs lelkészeink, professzoraink életmûvét látva egyre gyakrabban foglalkoztat a kérdés, hogy vajon levéltárunk állományának gyarapodásán kívül milyen módon válhatnak közkinccsé azok az írások, tanulmányok, elõadások, lejegyzett igehirdetések, melyek valaha – vagy akár még napjainkban is – gyülekezeteknek szolgáltak lelki táplálékul, vagy akár csak kisebb, szakavatott tudományos közösség épülését segítették elõ. Milyen módszerrel válogatva tudnánk sokak számára hozzáférhetõvé tenni mindazt, ami a 20. századi magyar lutheránusok szellemi hagyatékának legfontosabb része, s így mai gondolkodásunknak is forrása? Nemes kivitelû könyvsorozat vagy a gazdaságosabb, ugyanakkor könnyebben áttekinthetõ elektronikus hozzáférés lenne a megfelelõ forma?

Nem tudom a választ, de abban biztos vagyok, hogy a megoldást nem szabad csupán a családok, tanítványok, gyülekezetek nagyon becsülendõ, de mégis csak esetleges, fel-fellángoló lelkesedésére és anyagi áldozatkészségére bízni. Azt gondolom tehát, hogy helyesen járunk el akkor, ha egyházunk jövõ évi költségvetésében forrást biztosítunk rá, és a Luther Kiadót felkérjük arra, hogy ezt a szellemi hagyatékot – akár a Hittudományi Egyetem bevonásával – szisztematikusan feldolgozza.

Gyarlóságunkban persze a szellemi örökségre általában csak akkor gondolunk, ha valakit már elvesztettünk. Az ifjabb generáció mentségére szolgáljon, hogy a napi ügyek sodrában nem marad erõ és idõ kérdezni, meghallgatni, szükség esetén felvidítani idõsebb testvéreinket. Leginkább nekünk, fiatalabbaknak veszteség az, hogy ez így van. Mert mintha az idõbeosztás dolgában nem lennénk olyan erõsek, mint a régiek, akik gyülekezeti szolgálatban állva is tanulmányokat írtak, fordítottak, tanítottak, lelkiismeretesen leveleztek – s mindezt a zûrzavaros 20. században, az akkori kor technikai színvonalának megfelelõ eszközökkel.

Éppen ezért volt különösen nagy élmény megállni egy pillanatra és a budapesti Károlyi-palota sokat megélt falai között részt venni az idei Károli Gáspár-díjak átadásán. Az alapító Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) szándéka szerint az évrõl évre odaítélendõ díj azokat illeti meg, „akik a biblikus tudományokban – fordítással, tanulmányokban – kimagasló eredményeket értek el, vagy kiemelkedõt alkottak a magyar líra és próza nyelvi megújításának területén”. Az elismerés azért is fontos, mert (ellentétben a gyakran tapasztalható jelenlegi, az egyházakkal inkább távolságtartó, olykor ellenséges gyakorlattal) kifejezi azt, hogy a protestáns teológiai gondolkodás és hagyomány nélkülözhetetlen része a magyar nemzeti kultúrkincsnek, annak, aminek – függetlenül hitbéli meggyõzõdésétõl – minden magyar állampolgár részese.

Idén dr. Cserháti Sándor, Gémes István és dr. Fodorné dr. Nagy Sarolta részesült a kitüntetésben. Nagy Sarolta református teológus jelentõs valláspedagógiai és egyháztörténeti munkásságáért kapta meg a díjat; az evangélikus díjazottakról szóló laudáció Fabiny Tibor tollából a szomszédos hasábokon olvasható.

Csendben végigkövetni a gazdag életutak fontosabb állomásait és az impozáns publikációs jegyzéket már eleve komoly hatással bír a hallgatóra. A díjazottaknak a laudációkra adott spontán válasza, szavaik rendkívüli súlya ugyanakkor abból fakadt, hogy bizonyságtételük lelki mélysége különös elegyet alkotott a sokat megélt írástudók igényes beszédmódjával.

Gémes István – akinek az Útitárs címû folyóiratnak az Evangélikus Életbe való integrálását e helyrõl is köszönjük – az írások és a mikrofonba mondott mondatok fontossága mellett a lelkipásztornak az emberek iránti felelõsségét, a személyes kapcsolat fontosságát emelte ki. Cserháti professzor a Szentírás magyarázatának, megértetésének jelentõségét hangsúlyozta, kifejezve reményét, hogy a díjazottakat Károli Gáspár befogadja az általa „alapított” nagy bibliafordítói közösségbe.

Mai közéletünkben ritkán mondhatjuk el, hogy mind formáját, mind tartalmát tekintve méltó ünneplésnek lehettünk részesei. Csepregi András – úgy is mint az OKM Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetõje – pohárköszöntõjében egykori kelenföldi lelkészhez méltóan, szépen szólt a reformáció örökségérõl, a kegyelem és a hálaadás életünket, hitünket meghatározó fontosságáról. A botcsinálta tudósító pedig csak köszönetet tud mondani e rövid együttlétért, az alapítónak és a kurátoroknak a díjakért, de legfõképpen a díjazottaknak felemelõ szavaikért – és persze egész életmûvükért.

Prõhle Gergely

::Nyomtatható változat::