Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Ötszázhuszonöt éve született dr. Luther Márton (Eisleben, 1483. november 10. – Eisleben, 1546. február 18.) Az alábbi – sokak számára ismeretlen – levelében Luther azon okokat adja elõ, amelyek arra kényszerítették õt, hogy VIII. Henrik angol királlyal keményen bánjon el, a „Felelet Henrik angol királynak a babiloni fogságról szóló értekezés ellen írt könyvére” címû írásában. Ez a személyes hangvételû írás talán négyszáznyolcvanhat év múltán is hozzásegít bennünket a reformátor személyiségérõl kialakult kép teljesebbé tételéhez. A levelet – Garai András jóvoltából – rövidítve, de nem értelemzavaró kihagyással, betû szerinti pontosságra törekedve közöljük dr. Masznyik Endre fordításában.

Kegyelem és békesség Krisztusban. Leveleteket, különösen jó barátom, a megváltott Dániel révén megkaptam és örvendek, hogy Isten igéjét oly nagyra becsülitek, hogy az õ akaratáért semmiféle fáradtságtól és feladattól vissza nem riadtok.

Minthogy pedig tudni akarjátok annak okát, amiért én az angol királynak oly kemény feleletet adtam, hogy ellenfeleimmel szemben helyt állhassatok, értéstekre adom, hogy amit tettem, azt jól megfontolva cselekedtem és, hogy többé soha nem bánok el szelídséggel a káromlókkal és hazudozókkal, mert prédikálásom és irogatásom dolga a tetõpontra hágott és végéhez közelit.

Tudjátok, hogy Krisztus, Péter és Pál sem voltak mindenkor szelídek. […]

Ámde amint mondottam, csak hadd érvényesüljön az Istennek ítélete, hogy megbotránkozzanak és elessenek mindazok, akik õ hozzá nem méltók, amint János 6. (60. v.) szerint sok tanítvány elhagyta Krisztust, mondván: Kemény beszéd ez; kicsoda szívelheti meg azt?

Éppen ezért kedves barátom, ne csodálkozzatok azon, hogy az én írásomon oly sokan megbotránkoznak. Hát így kell annak lennie, hogy kevesen maradjanak meg az evangéliomnál. És az evangéliom senkinek sem oly ellenszenves, mint a hamislelkûeknek, akik barátainak adják ki magukat s aztán, ha egy kissé nehéz sorba jutnak, elpártolnak attól; ugyan hogy áldoznák fel ezek azért éltüket, ha a pillanat, vagy az üldözés úgy hozná magával.

Egyszóval, hogy miért vagyok oly kemény, az majd a maga idején kivilágosodik. Aki nem akarja elhinni, hogy ezt jóindulatból és jól cselekedtem, hagyjon békét dolgomnak; majd beismeri ezt egykoron. Az én kegyelmes uram és sok más barátom is figyelmeztetett már engem erre a dologra, ámde mindenkor csak azt feleltem, hogy nem akarom és nem is hagyhatom abba a dolgot. Az én dolgom nem alku tárgya, ahol engedni vagy egyezkedni, avagy félre állni lehetne; elég bolond voltam, hogy eddig megcselekedtem. Ezzel Istennek ajánlak titeket. Írtam Wittenbergben, Bertalan nap után való csütörtökön 1522.

Forrás: D. Luther Márton mûvei, III. kötet (Pozsony, 1906), 357–358. oldal.

::Nyomtatható változat::