A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Egy-egy Vivaldi- vagy Csajkovszkij- részlet üdítheti fel a járókelõket a budapesti Ferenc körúti aluljáróban. Egyedül húzza vonóját a muzsikus – a város zaja, a járókelõk nyüzsgése szimfonikus zenekarként kíséri. Lépteink átveszik a zene ritmusát.

Talán megállunk, talán keresünk néhány darab aprót pénztárcánkban. Ha van idõnk, megvárjuk a darab végét, tapsolunk. Körbenézünk: vajon ki hallgatja még az elõadót? Vajon ki lehet ez a zenész? Vajon miért hegedül a koszos aluljáróban élére vasalt nadrágban, ingben, nyakkendõben estérõl estére? És vajon miért az utcán muzsikál egy ilyen virtuóz mûvész?

– Nem a pénzért játszom, ez örömzene. A zenémen keresztül nagyon sok embert megérinthetek, ezért szeretek ide kijönni. A muzsikálás nem csak élmény, nem csak mûvészet, hanem ennél sokkal több: Isten dicsõségére játszom, õt magasztalom, aki számomra nagyon sokat jelent – vallja meg hitét Kárpule Ferenc hegedûmûvész. – Azt szeretném, hogy a zenémen keresztül Isten életet adjon…

– Ezt az üzenetet – kiegészítvén a hegedû hangját – szavakban is közvetíteni tudja az embereknek?

– Rendszeresen megszólítanak. Volt már olyan járókelõ, aki megállt, elmondta, hogy egész nap fájt a feje, és mikor meghallotta a hegedût, egész egyszerûen elmúlt a fejfájása. Egy hölgy egyszer sírva jött oda hozzám: „Elvesztettem az édesanyámat a napokban, és ez a zene annyira jólesett! Olyan gyönyörû, olyan megnyugtató…” Egy fiatalember egyszer megkérdezte, mi az a zene, amit játszom. Mondom neki: „Klasszikus zene.” Erre õ felsóhajtott: „Megszeretteted velem a klasszikus zenét!…” Ezután elkezdtünk beszélgetni a hitrõl… A zenének gyógyító hatása is van, sõt én úgy gondolom, hogy ennél is többrõl van szó. Természetesen ilyenkor mindig beszélek a meggyõzõdésemrõl. Nem tudok hallgatni arról, ami tulajdonképpen a legfontosabb számomra.

::Nyomtatható változat::