Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Gémes István Szarvason született 1927-ben. Bölcsészeti tanulmányok után Sopronban és Budapesten végzett evangélikus teológiát. 1953-ban szentelték lelkésszé szülõvárosa Ótemplomában.

Külföldre kerülése után (1956) a Dán Evangélikus Egyházi Segélyszervezet megbízásából gondozta a Dániába és Dél-Svédországba került magyar protestáns menekülteket. 1957-ben vendégként vett részt az Evangélikus Világszövetség minneapolisi (Egyesült Államok) világgyûlésén, hogy onnan Venezuelán át Brazíliába menjen a világszövetség megbízásából. Kétszer ötéves munkaszerzõdéssel felépítette a Brazíliai Magyar Evangélikus Gyülekezetet, majd egy ideig São Paulo tizennyolc külföldi lelkészének volt esperese. 1968-ban került vissza feleségével és három fiával Európába a németországi hannoveri egyház meghívására.

Észak-Németországban két községet gondozott, és közben újtestamentumi és lélektani tanulmányokat folytatott Göttingenben. Onnan hívta meg a Württembergi Evangélikus Egyház a német munkája mellett végzendõ magyar lelkigondozói szolgálatra. Tizenhét éven át volt a Stuttgartban található Bad Cannstatt-i Luther-gyülekezet (német) lelkésze, közben pedig folyamatosan végzett lelkészi munkát a württembergi magyarok körében.

Tíz éven át elnöke volt a Külföldön Élõ Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének (KÉMELM), és mintegy huszonöt éven át volt a rádiómisszió munkatársa. Mindmáig szerkesztõje a Koinonia címû teológiai folyóiratnak és egészen a közelmúltig az Útitárs címû lapnak. 1957-ben felelõs szerkesztõként ezt írta az Útitárs indulásakor: „Ebben az egyházunk történetében páratlanul álló hatalmas szórványmunkában szeretne lapunk eszköz lenni. Szeretne útitárs lenne a messzi bolyongásban, összekötõ kapocs egymástól elszakadt honfitársak és hittestvérek között.”

Német lelkészi nyugdíjaztatása után továbbra is Stuttgartban él, és gondozza a magyar gyülekezetet, amelyet kiterjesztett Heilbronnra is.

Gémes István az elmúlt rendszerben is sokat tett a magyarországi evangélikusokért, ugyanakkor sohasem rejtette véka alá kritikáját az akkor lényegében hivatalos rangra emelt úgynevezett diakóniai teológiával és a hazai egyházban tapasztalható torzulásokkal kapcsolatban. Elvi kritikája azonban nem akadályozta meg abban, hogy magyarországi és határon túli magyar lelkészeket, teológushallgatókat és gyülekezeti tagokat sokféleképpen támogasson, segítsen. A rendszerváltás idején – feleségével, Réz Katalinnal együtt – sokat tett a cserkészet magyarországi újraindításáért és a teológiai gondolkodás serkentéséért.

Teológiai munkásságának fõ iránya az Újtestamentum, ezen belül a Jézus- és a Pál-kutatás. Számos szakmai elõadást tartott egyebek mellett az Evangélikus Hittudományi Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen, továbbá lelkészkonferenciákon.

Több mint ezerre tehetõ dolgozatainak, cikkeinek a száma, amelyek a különbözõ országokban, kiadványokban, szaklapokban megjelentek magyar, portugál és német nyelven. Eddig megjelent legfontosabb könyvei: Színlátás – A szemlélõdés újrafelfedezése (1993); Hiszek (1993); Igen (1994); Tiéd (1996); Jézus és Pál (1998); Hungari et Transylvani – Kárpát-medencei egyetemjárók Tübingenben, 1523–1918 (2003).

Egyik legújabb publikációja egy Apollósról szóló, nyolcvanöt oldalas tanulmány, amely a Koinonia folyóirat különszámaként jelent meg. Népszerû igetanulmányozó sorozatát az Evangélikus Missziói Központ adta ki.

A kuratórium sokoldalú publikációi, valamint a határokon átívelõ tudományszervezõi és -népszerûsítõi munkásságáért, illetve az egyetemes magyar protestantizmus érdekében kifejtett munkássága alapján ítélte oda számára 2008-ban a Károli Gáspár- díjat.

::Nyomtatható változat::