Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Írá­som­ban két evan­gé­li­kus di­a­ko­nissza nő­vér, Hell Er­zsé­bet (1891–1983) és Szűts Gá­bor­né, Til­da test­vér (1903–1987) éle­té­vel sze­ret­ném meg­is­mer­tet­ni az ol­va­só­kat. Er­zsé­bet fest­mé­nyei majd min­den al­ber­tirs­ai csa­lád ott­ho­ná­ban meg­ta­lál­ha­tók, két jel­leg­ze­tes té­ma­kö­rük: a vi­rá­gos, or­go­nás csend­élet és a Jé­zus az Olaj­fák he­gyén je­le­ne­te. A ké­pek mű­vé­szi ér­té­két nem áll mó­dom­ban meg­ítél­ni, de a he­lyi­ek szép szám­mal vá­sá­rol­tak be­lő­le ma­guk­nak vagy aján­dé­ko­zás cél­já­ból. A fest­mé­nye­ken bib­li­ai igék vol­tak, fő­leg az Új­szö­vet­ség­ből.

Cik­kem­hez az in­for­má­ci­ó­kat Mát­rai Mi­hály­né, Szik­lai Má­ria és Mu­ha­ri Mi­hály­né szol­gál­tat­ta. Az ő út­mu­ta­tá­suk ad­ja cik­kem ge­rin­cét. Elöl­já­ró­ban a di­a­ko­nisszák­ról né­hány gon­do­lat.

A Fé­bé Evan­gé­li­kus Di­a­ko­nissza­egye­sü­let (Fé­bé ere­de­ti­leg a Pál apos­tol ró­ma­i­ak­hoz írott le­ve­lé­ben sze­rep­lő nő­test­vér, Krisz­tus kö­ve­tő­je, a tu­laj­don­kép­pe­ni el­ső di­a­ko­nissza, gö­rög ne­vé­nek je­len­té­se: „ra­gyo­gó”) 1924-ben Pa­u­er Ir­ma fő­nök asszony ve­ze­té­sé­vel ala­kult meg. Húsz test­vér­rel in­dult, szá­muk fo­ko­za­to­san emel­ke­dett, s a har­min­cas évek kö­ze­pé­re el­ér­te a száz főt. Kon­fe­ren­ci­á­i­kat Pi­lis­csa­bán tar­tot­ták, fel­ada­ta­ik az ott­ho­ni há­zi­mun­ka, a fa­fa­ra­gás, ké­zi­mun­ka, kór­há­zi ápo­lás (fő­leg a Szent Mar­git Kór­ház­ban) vol­tak, gyü­le­ke­ze­tek­ben lel­ké­szek mel­lett szol­gál­tak, va­sár­na­pi is­ko­lát tar­tot­tak a gyer­me­kek­nek és bib­lia­órá­kat a fel­nőt­tek­nek, be­te­ge­ket lá­to­gat­tak. Egyen­ru­há­juk hét­köz­nap a szür­ke, ün­nep­nap pe­dig a fe­ke­te vi­se­let volt. Ott­ho­nuk Bu­da­pest II. ke­rü­le­té­ben, a Hű­vös­völgy­ben volt, a moz­gás­sé­rült, fo­gya­té­kos gye­re­kek épü­le­té­ben.

Mun­ká­juk a vi­lág­há­bo­rú alatt, 1944-ben meg­so­ka­so­dott: az éhe­ző, ár­va gye­re­kek­nek szál­lást ad­tak, ét­kez­tet­ték őket. 1951-ben az új po­li­ti­kai rend­szer – a ka­to­li­kus szer­ze­tes­ren­dek­hez ha­son­ló­an – fel­osz­lat­ta a Fé­bét, a nő­vé­rek vagy ápo­ló­nő­ként he­lyez­ked­tek el, vagy vissza­tér­tek a szü­lő­fa­lu­juk­ba, szü­lő­vá­ro­suk­ba.

Cik­kem két sze­rep­lő­je kö­zül Er­zsé­bet 1938–39 tá­ján, Til­da pe­dig két év­vel ké­sőbb, 1941-ben ér­ke­zett Al­ber­ti-Irs­ára. A Dó­zsa György úti (a ré­gi fő­úti) pa­pír­bol­tot mű­köd­tet­ték, ame­lyet a Koz­ma csa­lád aján­dé­ko­zott a rend­nek. Til­da Al­ber­tin szol­gált, ott is épít­ke­zett, míg Er­zsé­bet Irs­án te­vé­keny­ke­dett. Az irs­ai lel­kész kez­det­ben nem is néz­te jó szem­mel mű­kö­dé­sü­ket.

Er­zsé­bet nyír­egy­há­zi szü­le­té­sű volt. Hű­vös­völgy­ben szol­gált hét évig a moz­gás­kor­lá­to­zot­tak in­té­ze­té­ben, ek­kor ha­tá­roz­ta el, hogy di­a­ko­nissza lesz. Mi­vel volt kór­há­zi gya­kor­la­ta, sok be­teg­ség gyó­gyí­tá­sá­ra tu­dott re­cep­tet ad­ni, tud­ta, mely gyógy­nö­vény mely be­teg­sé­gek­re al­kal­maz­ha­tó. A cik­kem­ben em­lí­tett Zsu­zsi né­ni (Mát­rai Mi­hály­né) fér­jé­nek, Mis­ka bá­csi­nak a tü­de­jét dió­fa­le­vél-te­á­val erő­sí­tet­te fel.

A test­vér tes­ti-lel­ki se­gít­sé­get adott a rá­szo­ru­lók­nak, ügyes ke­zű volt, fest­mé­nyei árá­ból spó­rolt pén­zé­ből épí­tet­te fel a há­zát a Kos­suth La­jos ut­ca 3. alatt. A há­zat Sip­ka Pál kő­mű­ves irá­nyí­tá­sá­val 1941-ben, az ár­víz után épí­tet­ték. Az alap­kő­le­té­tel­nél Bib­li­át he­lyez­tek az alap­ba. A Kos­suth ut­cai ház bel­ső ima­ter­mé­ben ima- és bib­lia­órá­kat tar­tot­tak. Er­zsé­bet úgy kép­zel­te, hogy a há­zát egy­há­zi em­ber­nek ad­ja el. Kí­ván­sá­ga tel­je­sült, az irs­ai lel­kész, Bár­dossy Ti­bor az 1970-es évek kö­ze­pén meg­vá­sá­rol­ta tő­le, hogy a maj­da­ni nyug­dí­jas éve­it itt tölt­hes­se.

Til­da Bu­da­pes­ten la­kott, a ke­len­föl­di evan­gé­li­kus lel­kész fe­le­sé­ge volt, akit egy év há­zas­ság után el­ve­szí­tett. Ez­után ha­tá­roz­ta el, hogy di­a­ko­nissza lesz. Va­gyo­nos csa­lád­ból szár­ma­zott, mo­dern szem­lé­le­tű és gon­dol­ko­dá­sú volt, sa­ját gép­ko­csi­val ren­del­ke­zett, meg­ta­nult ve­zet­ni, és szál­lí­tot­ta a fe­let­te­se­it. A rend 1951-ben történt fel­osz­la­tá­sa után a he­lyi kis­szö­vet­ke­zet­ben dol­go­zott, kö­tött, hor­golt, így ka­pott nyug­dí­jat is, mi­vel nő­vér­ként nem volt rá jo­go­sult. Er­zsé­bet pe­dig az el­adott fest­mé­nyei árá­ból egé­szí­tet­te ki ke­re­se­tét.

1. tá­ján ke­rül­tek Ki­star­csá­ra, az evan­gé­li­kus ott­hon­ba, ahol a cik­kem­ben em­lí­tett Mu­ha­ri né­ni né­hány­szor meg­lá­to­gat­ta őket, ta­ka­rí­tott, mo­sott rá­juk. Er­zsé­bet 1983-ban be­kö­vet­ke­zett ha­lá­la után Til­da vissza­kí­ván­ko­zott Al­ber­tirs­ára, ahol a he­lyi sze­re­tet­ott­hon­ban élt 1987-ben be­kö­vet­ke­zett ha­lá­lá­ig. Egyi­kük sem ér­het­te meg, hogy 1991-ben a Fé­bé-egye­sü­let új­já­éledt, új­já­szer­ve­ző­dött. Sír­juk az irs­ai evan­gé­li­kus te­me­tő­ben ta­lál­ha­tó.

Cik­kem­mel, re­mé­lem, si­ke­rült so­kak­ban fel­idéz­ni a két nő­vér te­vé­keny­sé­gét, és em­lé­kü­ket to­vább őriz­zük, ápol­juk.

(For­rás: Al­ber­tirs­ai Hír­adó, 2008. au­gusz­tus)

Ho­dos Gá­bor

::Nyomtatható változat::