Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Vasárnap

Jó­ná­tán el­ment Dá­vid­hoz, és erő­sí­tet­te az Is­ten­be ve­tett bi­zal­mát. 1Sám 23,16 (Ap­Csel 18,26b; Mt 17,1–9; 2Kor 4,6–10; Zsolt 9) Olyan vi­lág­ban élünk, ahol az egyes em­ber le­he­tő­sé­gét és az „egyé­ni­sé­günk” ki­ala­kí­tá­sát hang­sú­lyoz­zák. Ta­nulj ma­gad­nak! Sze­rezz ma­gad­nak! Nem az ön­zést ne­vel­jük így be­le a tár­sa­da­lom­ba? Az ön­zés ter­mé­sze­tes ve­le­já­ró­ja vi­szont az, hogy el­ma­gá­nyo­so­dunk. Igénk ezt akar­ja meg­aka­dá­lyoz­ni, ami­kor fi­gyel­mez­tet, hogy néz­zünk kö­rül, ki ma­radt egye­dül, ki­nek van szük­sé­ge em­be­ri, test­vé­ri szó­ra és bá­to­rí­tás­ra. A re­mény­sé­get visszük ne­kik, és tu­da­to­sít­juk ben­nük, hogy nin­cse­nek egye­dül!

Hétfo

Mert az Em­ber­fia azért jött, hogy meg­ke­res­se és meg­tart­sa az el­ve­szet­tet. Lk 19,10 (Jer 1,8; 2Kor 3,/9–11/12–18; Lk 8,4–15) A teg­na­pi ige gon­do­lat­me­ne­tét foly­tat­ja a mai mon­da­ni­va­ló. Az el­csüg­gedt, az egye­dül ma­radt, a de­presszi­ó­val küsz­kö­dő em­ber­nek hir­de­ti Is­ten kö­zel­sé­gét és se­gít­sé­gét. Ar­ról tu­dó­sít, hogy nem a si­ke­re­sek­nél vagy a győz­te­sek­nél le­het őt meg­ta­lál­ni, ha­nem néz­zünk kö­rül a ma­gunk kö­re­i­ben, és fe­dez­zük fel a sa­ját éle­tünk­ben is je­len­lé­tét! A „vé­let­len­ben” is ő van je­len. Ad­junk há­lát ezért a kö­zel­sé­gé­ért és ben­nün­ket ke­re­ső sze­re­te­té­ért!

Kedd

Ha dol­ga­i­mat el­be­szé­lem, te meg­hall­gatsz. Ta­níts meg ren­del­ke­zé­se­id­re! Zsolt 119,26 (Jn 14,12; Jn 1,43–51; Lk 8,16–21) Ha teg­nap fel­is­mer­tük kö­zel­sé­gét és ben­nün­ket ke­re­ső sze­re­te­tét, ak­kor bi­zal­munk is lesz el­mon­da­ni ne­ki bel­ső fé­lel­me­in­ket és kül­ső nyo­mo­rú­sá­gun­kat. Már az is fel­sza­ba­dí­tó­an hat ránk, ha tu­da­to­sít­juk, gon­do­lat­ban és szó­ban meg­ha­tá­roz­zuk a kér­dé­se­in­ket. Ami­kor így „tár­gyi­a­sul­tak” ne­héz­sé­ge­ink, job­ban meg tud­juk vizs­gál­ni őket, el­vesz­tik bé­ní­tó ha­tal­mu­kat fe­let­tünk. Ez már a mennyei se­gít­ség kez­de­te!

Szerda

Olya­nok vol­ta­tok, mint a té­vely­gő ju­hok, de most meg­tér­te­tek lel­ke­tek pász­to­rá­hoz és gond­vi­se­lő­jé­hez. 1Pt 2,25 (Hós 3,5; Jn 3,31–36; Lk 8,22–25) A „meg­té­rés” fo­gal­ma a Bib­lia köz­pon­ti gon­do­lat­vi­lá­gá­hoz tar­to­zik. Kü­lö­nö­sen szem­lé­le­tes Pál apos­tol meg­té­ré­se. Az egy­ház­tör­té­net két­ezer éves tör­té­ne­té­ben vissza­té­rő ta­pasz­ta­lat, hogy az egyén bol­do­gan vall­ja a meg­té­ré­se után: „Az Úr az én pász­to­rom, nem szű­köl­kö­döm.” (Zsolt 23,1) Egye­sek úgy be­szél­nek er­ről, mint éle­tük nagy for­du­la­tá­ról, má­sok vi­szont éle­tük na­pi ese­mé­nyé­nek vall­ják. Ki­nek van iga­za? Ha együtt lát­juk a ket­tőt, vagy­is azért kell az „egy­sze­ri nagy dön­tés”, a meg­té­rés az éle­tem­ben, hogy at­tól kezd­ve tud­jak na­pon­ta Is­ten fe­lé for­dul­ni, ak­kor he­lye­sen lát­juk, hogy ezek csak a ke­resz­tény élet­vi­tel fo­lya­ma­tá­nak kü­lön­bö­ző pont­ja­it je­len­tik, és nem állnak egy­más­sal ellentétben.

Csütörtök

Pé­ter ki­szállt a ha­jó­ból, el­in­dult a ví­zen, és Jé­zus fe­lé ment. Ami­kor azon­ban az erős szél­re fi­gyelt, meg­ijedt, és amint süllyed­ni kez­dett, fel­ki­ál­tott: „Uram, ments meg!” Jé­zus azon­nal ki­nyúj­tot­ta a ke­zét, meg­ra­gad­ta őt, és ezt mond­ta ne­ki: „Ki­csiny­hi­tű, mi­ért ké­tel­ked­tél?” Mt 14,29–31 (Jer 30,11; Jel 1,/1–2/3–8; Lk 8,26–39) Is­me­rős kép. Ha éle­tünk prob­lé­má­it számba vesszük, eset­leg olyan nyo­masz­tó­an hat­nak ránk, hogy már nem is látunk meg­ol­dást, és két­ség­be­eset­ten gon­do­lunk a jö­vő­re: „Jaj, el­ve­szünk!” A há­zas­sá­gok­ban kü­lö­nö­sen sok­szor for­dul ez elő. Ta­nul­juk meg, hogy nem sza­bad csak a prob­lé­mák­ra fi­gyel­ni. Sza­kad­junk el tő­lük, és figyel­jünk föl­fe­lé! A vi­lá­got te­rem­tő Is­ten jót al­ko­tott, és ő meg­ígér­te segítsé­gét a meg­rom­lott kap­cso­la­tok hely­re­ál­lí­tá­sá­hoz is. Ezért fi­gyel­jünk az éle­tünk­ben meg­ta­pasz­talt ke­gye­lem­re, és ez se­gít­sen új­ra Is­ten­ben bíznunk!

Péntek

Az igaz­sá­gos­ság fel­ma­gasz­tal­ja a né­pet, a bűn pe­dig gya­lá­za­tuk­ra van a nem­ze­tek­nek. Péld 14,34 (1Thessz 5,22; Jn 8,12–20; Lk 8,40–56) A mi Urunk nem­csak az egyes em­ber éle­té­re fi­gyel, ha­nem a nem­ze­tek sor­sá­ra is. Ezért imád­koz­zunk a né­pek ve­ze­tő­i­ért! Nem elég az, hogy va­la­ki jó­ké­pű vagy jó be­szé­dű, eset­leg na­gyo­kat ígé­rő. Olya­no­kat ál­lít­sunk a kor­mány­zás szol­gá­la­tá­ba, akik tud­nak és akar­nak is Is­ten­re fi­gyel­ni. Aki még a tíz pa­ran­cso­lat leg­egy­sze­rűbb ren­del­ke­zé­se­it – ne ölj, ne lopj, ne ha­zudj! – sem tart­ja ma­gá­ra és kör­nye­ze­té­re néz­ve kö­te­le­ző­nek, az a Bib­lia sze­rint nem al­kal­mas a nép ve­ze­té­sé­re. A tör­té­ne­lem is ezt iga­zol­ja.

Szombat

Bo­áz azt mond­ta az ara­tók­nak: Az Úr le­gyen ve­le­tek! Azok így fe­lel­tek ne­ki: Áld­jon meg az Úr! Ruth 2,4 (1Pt 3,9; 4Móz 6,22–27; Lk 9,1–9) Ér­de­mes ész­re­ven­nünk, hogy Is­ten kö­ze­lé­ben mennyi­re fel­ol­dód­nak még a tár­sa­dal­mi kü­lönb­sé­gek is. Bo­áz föl­des­úr, a töb­bi­ek nincs­te­len nap­szá­mo­sok. De min­den­ki tud­ja, hogy rá­szo­ru­lunk Is­ten ke­gyel­mé­re, ha ered­ményt aka­runk el­ér­ni az élet­ben. – Le­het, hogy ré­gen vagy ma egye­sek­nél csak szo­kás, hogy a ke­nye­ret fel­sze­le­te­lé­se előtt meg­je­lö­lik a ke­reszt­tel, de a ke­resz­tény több­ség ma is tud­ja, hogy no­ha a ke­nye­ret a bolt­ból hoz­zuk, még­is Is­ten ál­dá­sá­nak a je­le. Ad­junk há­lát mi is – eset­leg a ke­reszt je­lé­vel is a ke­nyé­ren –, hogy meg­kap­tuk a „min­den­na­pit”!

Miss­u­ra Ti­bor

::Nyomtatható változat::