A vasárnap igéje

BÖJT 2. VA­SÁR­NAP­JA (RE­MI­NIS­CE­RE) – Ap­Csel 3,22–26

Hozzászólás a cikkhez

Egy pré­di­ká­ció rész­le­tét ol­vas­hat­juk böjt má­so­dik va­sár­nap­ján. Pé­ter apos­tol ige­hir­de­té­se spon­tán vá­lasz, mi­u­tán meg­gyó­gyí­tott egy sán­ta kol­dust a je­ru­zsá­le­mi temp­lom Ékes-ka­pu­já­nál. Ámu­ló tö­meg­hez szól; az em­be­rek – élü­kön a meg­gyó­gyí­tot­tal – kí­ván­csi­an, ma­gya­rá­za­tot vár­va áll­ják kö­rül Pé­tert és Já­nost. Ki­nek a ha­tal­má­ból, mi­lyen erő ál­tal tör­tént a cso­da? Mind­ez a temp­lom ud­va­rán ját­szó­dik le, a val­lá­si élet köz­pont­já­ban – nem cso­da, hogy Pé­ter a pré­di­ká­ció után rög­tön a ha­tó­sá­gok elé ke­rül ki­hall­ga­tás­ra. Hi­szen a szad­du­ce­u­sok párt­ja szá­má­ra el­fo­gad­ha­tat­lan té­má­ról, a fel­tá­ma­dás­ról be­szélt.

„…el­ső­sor­ban nek­tek tá­masz­tot­ta fel” – mond­ja Pé­ter a kö­rü­löt­te ál­lók­nak. Ez­zel sze­mé­lyes dön­tés­re hív­ja hall­ga­tó­it. A kol­lek­tív tra­di­ci­o­ná­lis nem­ze­ti val­lás gya­kor­la­tá­val szem­ben az ál­ta­la kí­nált dön­tés egyé­ni út. Most elő­ször nek­tek, itt, a temp­lom­ban lé­vő, imád­ko­zó, ál­do­zó fér­fi­ak­nak szól a fel­tá­ma­dás üze­ne­te. A tel­jes ószö­vet­sé­gi tra­dí­ció örö­kö­se­i­nek.

Ez a pün­kösd utá­ni ke­resz­tény misszió kez­det­ben si­ke­res el­ső sza­ka­sza. A Krisz­tus-kö­ve­tő kö­zös­ség Je­ru­zsá­lem­ben meg­szó­lít­ja a zsi­dó­sá­got a hús­vé­ti hír­rel. Pé­ter út­ja a hely­ben ma­ra­dás: a hely­szí­nen, a tra­dí­ció kö­ré­ben szó­lal meg, és kí­nál­ja fel a hit és a csat­la­ko­zás le­he­tő­sé­gét né­pe tag­ja­i­nak. A kez­de­ti si­ke­rek után azon­ban meg­tor­pan misszi­ó­ja. Az a tény, hogy mi most még­is Pé­ter pré­di­ká­ci­ó­ját ol­vas­hat­juk, egy má­sik út­nak, a Pál apos­tol ál­tal vég­zett po­gány misszió út­já­nak a si­ke­re.

Pál a vi­lág­ra nyi­tot­tab­ban, a kü­lön­bö­ző kul­tu­rá­lis hát­tér­ből ér­ke­ző­ket job­ban ki­bé­kít­ve tud­ta meg­ala­kí­ta­ni ke­resz­tény gyü­le­ke­ze­te­it Pa­lesz­ti­nán kí­vül. Pé­ter pré­di­ká­ci­ó­já­nak meg­szo­rí­tó meg­hí­vá­sa egy nyi­tá­si fo­lya­mat ered­mé­nye­ként tá­rul ki az oi­ku­me­né, az egész la­kott vi­lág fe­lé. Pé­ter köz­ben – mint tud­juk az Új­szö­vet­ség lap­ja­i­ról – elég két­szí­nű ma­ga­tar­tást ta­nú­sít a po­gá­nyok be­fo­ga­dá­sá­val kap­cso­lat­ban. Így hát ne­héz küz­de­lem ered­mé­nye az, hogy mi ma meg­szó­lí­tott­jai va­gyunk en­nek az igé­nek: „Ti vagy­tok a fi­ai ezek­nek a pró­fé­ták­nak…”

Pé­ter alig­ha gon­dol­ta, hogy hir­te­len temp­lo­mi ma­gya­ráz­ko­dá­sa és bi­zony­ság­té­te­le a tá­vo­li Pan­nó­ni­á­ban is meg­szó­lí­tás lesz két­ezer év­vel ké­sőbb. A Szent­lé­lek mun­ká­ja, hogy meg­szó­lí­tot­tak let­tünk sze­mé­lyünk­ben, és be­kap­cso­lód­ha­tunk a tör­té­net­be, mely az egész Szent­írá­son ke­resz­tül ve­zet. Nyit­va áll szá­munk­ra az Ószö­vet­ség, és örö­kö­sei, cím­zett­jei le­he­tünk. Így tel­jes a meg­vál­tás­tör­té­net.

Er­re em­lé­kez­he­tünk böjt má­so­dik va­sár­nap­ján. De Re­mi­nis­ce­re em­lé­kez­te­té­se és em­lé­ke­zé­se a böj­ti meg­tisz­tu­lás és bűn­bá­nat út­ján bűn­val­lást is je­lent. Meg­be­csül­jük-e azt, hogy Is­ten üd­vös­sé­get ho­zó tör­té­ne­té­nek a ré­sze­sei va­gyunk? Vagy sző­jük a sa­ját kis tör­té­ne­te­in­ket, és szö­ve­vé­nyük­be be­le­ga­ba­lyo­dunk? Sa­ját tör­té­ne­tünk­re bűn­bá­nat­tal kell vissza­te­kin­te­nünk. Hány­szor pró­bál­tuk meg­sza­kí­ta­ni Is­ten tör­té­ne­tét a sa­ját éle­tünk­ben és hány­szor kö­zös­ség­ként a tör­té­ne­lem­ben!

Sza­kí­tó­pró­bá­ink tra­gi­ku­sak: a ke­resz­tény-zsi­dó kap­cso­la­tok tör­té­ne­te a kö­zép­kor­tól nap­ja­in­kig mu­tat­ja ezt. Ho­gyan pró­bál­ják eret­ne­kek le­vá­lasz­ta­ni az Ószö­vet­sé­get az Új­ról, ho­gyan ta­gad ta­lán már nem is eret­nek püs­pök nép­ir­tást, ho­gyan til­ta­koz­nak zsi­ge­ri el­len­ál­lás­sal az egy út el­len a Jé­zust et­ni­kai bál­vánnyá fa­ra­gó ál­tu­do­má­nyos né­ze­tek!

Mi min­den je­lent tö­rést Is­ten tör­té­ne­té­ben a sa­ját egyé­ni éle­tem­ben? Sa­ját tör­té­ne­tem szé­pí­té­se, ami­kor ér­vé­nye­sül­ni vá­gyom má­sok előtt, ami­kor győz­ni aka­rok, ami­kor kí­vül­ál­ló, kri­ti­kus szem­lé­lő­ként nem ha­gyom, hogy ma­gá­val ra­gad­jon a nagy­be­tűs tör­té­net – ez mind ar­ra vár, hogy Is­ten Szol­gá­ja ál­dá­sá­val meg­tisz­tít­son ezek­től a go­nosz­sá­gok­tól.

Hi­szen Pé­ter ide ér­ke­zik ige­hir­de­té­se vé­gén. A go­nosz­sá­ga­ink­ból meg­tisz­tí­tó jé­zu­si ál­dás ígé­re­té­hez. Ez a mai öröm­hír. Jé­zus meg­tisz­tít, mert hely­re­hoz­ta a tör­té­ne­tet, és tör­té­ne­te­ink­nek részt adott a nagy tör­té­net­ben. Nem kor­lá­toz­va cso­port­ra, nép­re, fe­le­ke­zet­re, ke­gyes­sé­gi irány­zat­ra, po­li­ti­kai ho­va­tar­to­zás­ra, nem­re, bőr­szín­re. Még ar­ra sem, hogy tör­té­ne­tünk meg­fe­lel-e a kö­zös­sé­günk ál­tal el­várt­nak. Var­ga­be­tűk­kel is be­il­leszt, de­vi­an­ci­á­ból és pe­ri­fé­ri­á­ról ér­kez­ve is be­fo­gad.

Kö­zös­sé­ge­ink ak­kor Krisz­tus gyü­le­ke­ze­tei, ha ilyen tág öle­lés­sel tud­nak be­fo­gad­ni. Kör­nye­ze­tünk nem a temp­lom­ud­var pé­te­ri vi­lá­ga ma, ha­nem a pá­li, ide­gen, mul­ti­kul­tu­rá­lis pi­ac. Le­het, hogy gyer­me­ke­ink ke­le­ti ta­no­kat búj­nak, mun­ka­tár­sa­ink szek­tá­ba in­vi­tál­nak, if­jú­sá­gunk kis­egy­há­zak fe­lé ka­csin­gat, öreg­je­ink a har­cos egy­ház­el­le­nes­ség mar­xis­ta gon­do­la­ta­it hor­doz­zák. Eb­ben a kör­nye­zet­ben kell ra­gasz­kod­ni Is­ten tör­té­ne­té­hez és meg­hív­ni em­be­re­ket be­lé, mert ők is cím­zett­jei. Tá­gan öle­lő, pá­li nyi­tott­ság­gal – és az egy­más­hoz tar­to­zás ge­ne­rá­ci­ó­kon át­íve­lő szo­ros­sá­gát hir­de­tő pé­te­ri bi­zony­ság­té­tel­lel.

Is­te­nünk! Kö­szön­jük, hogy sze­mé­lye­sen meg­hívsz min­ket tör­té­ne­ted­be. Sok­szor sa­ját tör­té­ne­tünk ér­de­kei el­vá­lasz­ta­nak, küz­del­mei kü­lön úton in­dí­ta­nak. Add, Urunk, hogy bát­rab­ban meg­vall­junk té­ged, ki­tar­tób­ban imád­koz­zunk, bol­do­gab­ban higgyünk, és for­rób­ban sze­res­sünk, hogy ne sza­kít­suk meg go­nosz­sá­gunk­kal a te tör­té­ne­te­det. Ámen.

Sza­bó B. And­rás

::Nyomtatható változat::