|
Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 10
- Nem kellene ennek így lennie!
Keresztény szemmel
Hozzászólás a cikkhez
Nem kellene ennek így lennie!
Úgy emlékszem, még sohasem írtam arról, milyen távol áll tőlem az a műfaj, amelynek jegyében ez a rovat megszületett. A publicisztika, az éppen időszerű – ha nem is a széles közvéleményt foglalkoztató, de az éppen fontos – kérdésekre reflektáló hozzászólás nem könnyű kenyér. S ráadásul újságunk hetilap volta miatt óhatatlanul mindig nagy a veszély, hogy észrevételeivel, hozzászólásaival elkésik az ember.
A műfaj egyik legfőbb szabályát, a gyorsaságot és frissességet ilyen körülmények között nagyon nehéz, ha egyáltalán lehetséges, teljesíteni. Bár éppen manapság mintha hazai közéletünk rácáfolna erre az állításomra, hiszen olyan, hetekig napirenden lévő kérdések, témák foglalkoztatnak bennünket, amelyekről ugyan sok minden elmondható, de az sajnos nem, hogy gyorsan elvesztik aktualitásukat.
Amikor a böjti időszak első vasárnapjának estéjén ezeket a sorokat írom, már sokfelé eljutott a híre annak, hogy egyházunk csendes együttlétre hívja mindazokat, akik napjaink szörnyű tragédiái fölött nem tudnak, de nem is akarnak egykönnyen napirendre térni. Reméljük, sokan meghallották a hívó szót, és ott voltak ezen az alkalmon Deák téri templomunkban. Én most – nem feledve ezeket a szívünkre nehezedő terheket – inkább arról szeretnék inkább írni, ami hitünk szerint a gyógyulás és a válságból való kilábalás lehetőségét kínálja fel nekünk. Ezzel talán még a műfaj időszerűségre vonatkozó parancsát sem szegem meg.
„Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.” (1Jn 3,8b) Ezekben a hetekben, böjt idején hangsúlyosan is ez az üzenet áll az egyház hitének, gondolkodásának, istentiszteleti életének középpontjában. Valójában az egyházban mindig ez a fő és egyetlen téma: Isten úgy szerette a világot, hogy érte adta egyszülött Fiát (Jn 3,16), és általa minden embernek felkínálja a gyógyulás, a bűnbocsánat, a megújulás lehetőségét. Ezért amikor böjt csendjében közösségeinkben megemlékezünk Jézus Krisztus szenvedéséről, felidézzük keresztútját és kereszthalálát, ezt azért tesszük, mert hisszük, hogy nincsen üdvösség senki másban (ApCsel 4,12).
Persze újra és újra tanulnunk kell, hogy nélküle nemcsak életünk végső kérdéseire nincs válaszunk, de mindennapjainkban sem boldogulnánk, ha nem részesítene bennünket az ördög hatalmát megtörő győzelmében. Nehéz ezt belátni, mert az ember magától nem tud lemondani az öndicséret himnuszairól. És mint fuldokló a szalmaszálba, kapaszkodik abba a tévhitbe, hogy azért nem is olyan rossz a helyzet, és majd megoldjuk a problémákat… S talán valóban nem vesszük észre, hogy a teljes életre vezető keskeny úton járás művészetét mi magunktól nem tudjuk elsajátítani. Ezt csak a Jézus Krisztusban való hitben – ajándékként – kaphatja meg az ember. Nélküle még azt sem látjuk, mennyi veszély leselkedik ránk!
Böjt első vasárnapjának jól ismert evangéliuma Jézus megkísértésének története volt (Mt 4,1–11). Arra minden bizonnyal emlékezünk, hogy ő végül legyőzte a kísértőt. De arra is emlékezünk, hogy az milyen támadásokat intézett ellene? A kenyérkérdés, a vallás és a hatalom körül folyt a küzdelem. Örök kérdések ezek. A mi kérdéseink is. Az útelágazásoknál, a döntő helyzetekben csak Jézus Krisztus kísértéseket legyőző ereje vezethet bennünket győzelemre.
Itt van mindjárt az első, a kenyérkérdés. Ha azt hisszük, hogy ez csak a diktatúra évtizedeiben megsanyargatott egyház és keresztény emberek dilemmája volt, nagy tévedésbe esünk. Igaz, akkor gyakran hallhattak a lelkészek ilyen mondatokat: nem járhatok templomba, nem mehet a gyerek hittanra, mert akkor a fizetésemelésnél hátrányt szenvedek. Ma talán fondorlatosabb a helyzetünk, az alapkérdés mégis ugyanaz.
Remélem, igen, remélem, hogy sokan magukra ismernek, amikor gyakran ismétlődő keserű tapasztalataimat így összegzem: milyen világ az, ahol az erkölcs, a tisztesség, az üzleti becsület, mivel nem hoz kellő profitot, elvesztette értékét?
Senki ne higgye, hogy Isten rendjét, akaratát büntetlenül meg lehet szegni! Isten malmai – ha olykor túl lassúnak tűnnek is – őrölnek. Jaj annak, aki azt hiszi, hogy csak kenyérrel és csak a piacról él az ember!
Az ördög támadásai úgynevezett vallásos életünket sem kímélik. Ilyenkor mindennapi életfolytatásunk egészen mást mutat, mint kegyeskedő szavaink. Az adok-kapok logikája határozza meg vallásoskodásunkat, és imádságaink, templomozásunk (ha van még egyáltalán), adakozásunk mögött sokszor nem is leplezetten ott van az alantas, számító gondolat: majd csak visszafizeti, meghálálja nekünk ezt az Isten! Mintha életünket, anyagi javainkat, mindenünket, amink csak van, nem tőle kaptuk volna! Bizony istenkísértés az ilyen vallásosság, s akkor nekünk is szól a kemény beszéd: miattatok káromolják Isten nevét a pogányok között (Róm 2,24).
Az Isten Fiát is félre akarta vezetni az ördög, amikor azzal hitegette: ha őt imádja, neki adja a világuralmat. A hatalom kísértése sokaknak lett és lesz csapdává: Mindegy, hogyan és milyen áron, de fel kell jutni a csúcsra! Meg kell szerezni a hatalmat, mert uralkodni jó! Családot terrorizáló férfiak és asszonyok, munkatársaikat sanyargató főnökök, kis és nagy közösséget uralmuk alá hajtani akaró önjelölt népvezérek mind egy fából vannak faragva. S aki nem Istent akarja szolgálni a rábízottak javának munkálásával is, nemcsak „alattvalóit” teszi boldogtalanná, de eladja a lelkét is.
Kedves olvasók, testvéreim! Nem kellene ennek így lennie, hiszen megjelent az Isten Fia, hogy lerontsa az ördög munkáit – bennünk is.
Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
::Nyomtatható változat::
|