Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Mi len­ne, ha hét­fő reg­gel így kö­szön­te­nénk ma­gun­kat és kör­nye­ze­tün­ket: „Mo­soly­gós szép reg­gelt kí­vá­nok mind­annyi­unk­nak!”

Tu­dom, hogy most ta­lán so­kan azt kér­de­zik ma­guk­ban, ho­gyan is le­het így kö­szön­ni egy ne­tán bo­rús, esős, hi­deg reg­ge­len. De hadd kér­dez­zek vissza – pró­bál­tuk már? Mert a mo­soly­ra bár­mi­kor, bár­me­lyik pil­la­nat­ban szük­sé­günk van. Mert a mo­soly vi­dá­man vi­lá­gí­tó kis ab­lak a kö­zöny sö­tét éj­sza­ká­já­ban. Mert Is­ten is jó­ked­vé­ben te­rem­tett min­ket.

Is­mét el­kez­dő­dött va­la­mi – egy új hét, egy új nap, és ha va­la­mi új, va­la­mi más kez­dő­dik a mi éle­tünk­ben, ak­kor annak újult erő­vel, vi­dá­man és mo­so­lyog­va fussunk neki! En­nek el­le­né­re sok­szor lát­szik raj­tunk, hogy hét­fő reg­gel van.

És ak­kor föl­te­szem a kér­dést: mi is lát­szik raj­tunk? Ez a rö­vid tör­té­net is er­ről szól:

– Édes­apám! Azt mond­tad, hogy Is­ten min­den­ki­nél na­gyobb – mond­ja a kis­gye­rek.

– Így igaz – vá­la­szol az apa.

– De édes­apám! Azt is mond­tad, hogy Is­ten itt la­kik ben­nünk.

– Így igaz.

– De ha Is­ten min­den­ki­nél na­gyobb, és itt la­kik ben­nünk, nem kel­le­ne, hogy ki­látsszon be­lő­lünk?!

Va­jon tu­dunk-e olyan éle­tet él­ni, hogy Is­ten ki­látsszon be­lő­lünk?

Tu­dunk még mi is ilyen gyer­me­ki mó­don fo­gal­maz­ni? Is­ten ki­lát­szik be­lő­lünk? Vagy csak meg­hall­gat­juk: „Is­ten di­cső­sé­ge meg­lát­szik raj­tad…”, és gon­do­la­ta­ink már más­hol jár­nak, és ta­lán unot­tan kez­dünk be­le az új reg­gel­be, az új nap­ba, az új hét­be…

Mi­kor érez­tük – vagy érez­tük-e va­la­ha –, hogy Is­ten egy­szer is unot­tan né­zett vol­na ránk, és unot­tan hall­gat­ta vol­na meg imád­sá­ga­in­kat? Mi­kor volt, hogy Jé­zus unot­tan gyó­gyí­tott meg va­la­kit, vagy unot­tan ha­jolt le va­la­ki­hez, meg­szán­va őt? So­ha! És bár Jé­zus­nak is vol­tak hét­fő reg­ge­lei, tud­ta, hogy ki­ért, mi­ért se­gít, imád­ko­zik. Nem unot­tan – „Már megint ki érin­ti a ru­hám sze­gé­lyét?!” –, ha­nem sze­re­tet­tel for­dult oda min­den­ki­hez.

Tu­dod, test­vé­rem, hogy ki­ért és mi­ért dol­go­zol, vagy ott, éppen ott, ahol vagy? És ha tu­dod rá a vá­laszt, ak­kor to­vább kér­de­zem: ho­gyan kez­ded a hét­fő reg­gelt? Unot­tan, mert megint el­kez­dő­dött egy új hét?

Mi lát­szik raj­tunk hét­fő reg­gel? Mi lát­szik ki be­lő­lünk?

Is­ten di­cső­sé­ge meg­lát­szik raj­tad. Is­ten di­cső­sé­ge meg­lát­szik raj­tad? Át­lát­szik raj­tad Is­ten ke­gyel­me? Ki­lát­szik be­lő­led Is­ten sze­re­te­te annyi­ra, hogy azt má­sok is meg­érez­zék és át­érez­zék?

A vá­laszt ne­ked kell meg­ad­nod. Azt kí­vá­nom: Is­ten­től ál­dott hét­fő reg­gel látsszon raj­tunk az új hét kez­de­tén.

Po­nicsán Er­zsé­bet

::Nyomtatható változat::