Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Ugye so­kunk­kal elő­for­dult már, hogy egy fu­tó ta­lál­ko­zás, be­szél­ge­tés után lel­ki­is­me­ret- fur­da­lá­sunk volt: va­la­mit kel­lett vol­na mon­da­ni, de sem az al­ka­lom, sem az idő nem volt al­kal­mas mé­lyeb­ben be­le­men­ni a té­má­ba. Vagy csak utó­lag is­mer­tük fel a le­he­tő­sé­get, hogy mit kel­lett vol­na mon­da­nunk. Eset­leg tu­da­to­san dön­töt­tünk úgy, hogy nem kez­dünk „lel­kiz­ni”, mert a prob­lé­mát nem le­het né­hány mon­dat­tal el­in­téz­ni; a lel­ki­gon­do­zói be­szél­ge­tés­hez idő kell, ami ne­künk most nincs.

Timm H. Loh­se köny­ve, a Vil­lám­be­szél­ge­té­sek a lel­ki­gon­do­zás­ban és a ta­nács­adás­ban ar­ról sze­ret­ne meg­győz­ni, hogy az al­kal­mat­lan­nak lát­szó hely­ze­te­ket is ki le­het hasz­nál­ni, és rö­vid idő alatt is le­het se­gít­sé­get nyúj­ta­ni, ta­ná­csot ad­ni a kü­lön­bö­ző élet­hely­ze­tü­ket ve­lünk meg­osz­tó em­be­rek­kel.

A könyv egy­út­tal sze­ret­né tu­da­to­sí­ta­ni azt is, hogy a lel­ki­gon­do­zás­ra min­den ke­resz­tény­nek le­he­tő­sé­ge van. Akik meg­oszt­ják ve­lünk ba­ja­i­kat, gond­ja­i­kat, azok ta­ná­csot, se­gít­sé­get vár­nak, még ha nem mond­ják is ki. Ezért kü­lö­nö­sen le­het aján­la­ni ezt a köny­vet olya­nok­nak, akik hi­va­tás­sze­rű­en fog­lal­koz­nak em­be­rek­kel: pe­da­gó­gu­sok­nak, or­vo­sok­nak, szo­ci­á­lis te­rü­le­ten dol­go­zók­nak, mun­ka­he­lyi ve­ze­tők­nek, lel­ki­gon­do­zók­nak, gyü­le­ke­ze­ti mun­ká­sok­nak és ter­mé­sze­te­sen lel­ké­szek­nek.

Mi a vil­lám­be­szél­ge­tés lé­nye­ge? El­ső­sor­ban az, hogy a vé­let­len­sze­rű, „de jó, hogy ta­lál­koz­tunk”-tí­pu­sú be­szél­ge­té­se­ket min­dig ko­mo­lyan kell ven­ni. Má­sod­szor az, hogy a hal­lot­tak­ra oda kell fi­gyel­ni, a „kulcs­szó” fel­is­me­ré­sé­vel a ta­ná­csot ké­rő va­ló­di kér­dé­sét fel kell is­mer­ni, és egy meg­ra­gad­ha­tó és ke­zel­he­tő célt kell ki­tűz­ni, amely to­vább­se­gí­ti be­szél­ge­tő­part­ne­rün­ket a meg­ol­dás fe­lé.

Eh­hez sok­fé­le mód­szer­ta­ni ta­ná­csot is ad a szer­ző, aki a Bré­mai Pro­tes­táns Egy­ház lel­ké­sze, lel­ki­gon­do­zó és pszi­cho­ló­gi­ai ta­nács­adó.

A Vil­lám­be­szél­ge­té­sek, bár ko­moly pszi­cho­ló­gi­ai is­me­re­te­ket kö­zöl, még­sem lel­ki­gon­do­zói tan­könyv. Az író köz­ért­he­tő, él­ve­ze­tes stí­lu­sa (ame­lyet ki­vá­ló­an ad vissza Hu­ba­i­né Muzs­nai Már­ta nagy­sze­rű for­dí­tá­sa) és nem utol­só­sor­ban a le­írt sok pél­da­be­szél­ge­tés ol­vas­má­nyos­sá, egye­ne­sen iz­gal­mas­sá, élet­sze­rű­vé te­szi a köny­vet, ezért elő­ze­tes pszi­cho­ló­gi­ai is­me­re­tek nél­kül is meg le­het ér­te­ni, és a gya­kor­lat­ban is könnyű hasz­nál­ni. Az egyes is­mer­te­tett ese­te­ket ol­vas­va az le­het az ér­zé­sünk, hogy ilyen már ve­lünk is elő­for­dult.

A vil­lám­be­szél­ge­tés lehetőségei kor­lá­to­zottak, még­is ha­té­kony. Nem lel­ki­gon­do­zás, nem prob­lé­ma­ori­en­tált és nem akar te­rá­pi­át ad­ni, ha­nem meg­ol­dás­köz­pon­tú, és meg­elég­szik az­zal az egy­sze­rű ered­ménnyel, hogy a ta­ná­csot ke­re­ső sze­mélyt ki­moz­dít­ja a holt­pont­ról. A ta­ná­csot adó pe­dig nem te­ra­peu­ta, aki kí­vül­ről és fe­lül­ről né­zi a má­sik prob­lé­má­ját, ha­nem ba­rát, úti­társ, aki­vel együtt le­het ke­res­ni a kö­vet­ke­ző lé­pést. A vil­lám­be­szél­ge­tést fel­vál­la­ló fél így idő­sebb test­vér­ként meg­hall­ga­tó, bi­zal­mas, ta­ná­csot adó és Is­ten ta­ná­csát köz­ve­tí­tő társ­sá lesz.

Hét­köz­na­pi lel­ki­gon­do­zás­ra bá­to­rí­tó könyv te­hát a Vil­lám­be­szél­ge­té­sek. Hol al­kal­maz­ha­tó? Gyü­le­ke­zet­ben, kór­há­zak­ban, csa­lád- és be­teg­lá­to­ga­tá­sok­kor, is­ten­tisz­te­le­tek után, ami­kor a lel­készt meg­szó­lít­ják, hogy van-e egy per­ce, hét­köz­na­pi hely­ze­tek­ben, ut­cai, bol­ti ta­lál­ko­zás­kor. Nincs elő­re ter­ve­zett té­má­ja, bi­zony­ta­lan a be­szél­ge­tés le­fo­lyá­sa. De szó­ba ke­rül­nek eg­zisz­ten­ci­á­lis kér­dé­sek, be­teg­ség, csa­lád, gyer­me­kek, mun­ka­hely, és mind­ez le­he­tő­sé­get ad a hét­köz­na­pi lel­ki­gon­do­zás­ra, a Jé­zus Krisz­tus­ról va­ló ta­nú­ság­ra. Ő ma­ga sem tet­te más­ként: jár­ta a vá­ro­so­kat és a fal­va­kat, ta­lál­ko­zott az em­be­rek­kel, és sok eset­ben vil­lám­be­szél­ge­tés­ben lel­ki­gon­do­zott. Tő­le kap­tuk a meg­bí­zást: „lesz­tek ne­kem ta­nú­im”.

Sok ke­resz­tény szá­má­ra kér­dés: ho­gyan kel­le­ne ta­nús­kod­nia Jé­zus­ról? Aki utat mu­tat a ke­re­ső­nek, meg­vi­gasz­tal­ja a szo­mor­ko­dót, ta­ná­csot ad a ta­nács­ta­lan­nak, re­ményt a re­mény­ség nél­kü­li­nek, az Jé­zus­ról tesz ta­nú­sá­got. Eh­hez a szol­gá­lat­hoz ad se­gít­sé­get köny­vé­ben Timm H. Loh­se. Nem­ csak lel­ké­szek­nek, min­den ke­resz­tény em­ber­nek hasz­nos ol­vas­mány.

Ba­li­cza Iván

::Nyomtatható változat::