e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Jó­zsef At­ti­la 1924-ben olyan cí­met adott ver­sé­nek, amit ne­héz el­fe­lej­te­ni. Ez az öt szó pon­to­san le­ír­ja azt is, hogy a glo­bá­lis ég­haj­lat­vál­to­zás mi­ként érin­ti az em­be­ri­sé­get. Ha And­rew C. Rev­kin, a New York Ti­mes cí­mű na­pi­lap tu­dó­sí­tó­ja is­mer­te vol­na Jó­zsef At­ti­la so­ra­it, biz­tos, hogy 2007-ben meg­írt cik­ké­ben idéz­te vol­na.

Ez a fáj­dal­ma­san szép össze­fog­la­lás nem állt ren­del­ke­zé­sé­re, ezért – mi­u­tán szin­te min­den föld­ré­szen ta­nul­má­nyoz­ta a glo­bá­lis ég­haj­lat­vál­to­zás ha­tá­sa­it – ki­csit hosszab­ban fog­lal­ta össze, amit lá­tott. Azt ta­pasz­tal­ta, hogy azo­kat az em­be­re­ket fe­nye­ge­ti leg­in­kább a glo­bá­lis ég­haj­lat­vál­to­zás, akik a leg­ke­ve­sebb szén-di­o­xi­dot és más üveg­ház­ha­tá­sú gázt en­ged­ték a lég­kör­be, te­hát a leg­ke­vés­bé fe­le­lő­sek a fo­lya­ma­tért. És ál­ta­lá­ban az is igaz, hogy a leg­gaz­da­gabb or­szá­go­kat sújt­ja majd leg­ke­vés­bé a fel­me­le­ge­dés.

Ro­bert Men­del­sohn, az ame­ri­kai Yale Egye­tem köz­gaz­dá­sza így fo­gal­maz: „Az ere­de­ti el­kép­ze­lés az volt, hogy eb­ben a baj­ban mind együtt va­gyunk, és ezt a gon­do­la­tot könnyebb volt el­fo­gad­ni. De a ku­ta­tá­sok ezt nem tá­maszt­ják alá.”

A glo­bá­lis ég­haj­lat­vál­to­zás rész­ben föld­raj­zi okok­ból sújt­ja ke­vés­bé a gaz­da­go­kat, hi­szen kö­zü­lük so­kan az egyen­lí­tő­től és a sark­vi­dé­kek­től tá­vol, vi­szony­lag ter­mé­keny ta­la­jú, mér­sé­kelt ég­haj­la­tú te­rü­le­te­ken él­nek. En­nél is je­len­tő­sebb té­nye­ző, hogy „lég­kon­di­ci­o­nált” ipa­ri tár­sa­dal­mak­ban a gaz­da­gok job­ban tud­nak al­kal­maz­kod­ni a vál­to­zá­sok­hoz.

Ezt a kér­dést én úgy lá­tom, hogy mi, gaz­da­gok, csak időt nyer­he­tünk. Vég­ső so­ron össze­kap­cso­ló­dik majd a sor­sunk. Ha fel­gyor­sul­nak a vál­to­zá­sok, ak­kor az észa­ki fél­te­ke sem ma­rad­hat ki a pusz­tu­lás­ból. Ide­ig-órá­ig se­gít­het­nek a mes­ter­sé­ges me­ne­dé­kek, de a bajt nem há­rít­ják el. Az, hogy a kö­vet­ke­ző év­ti­ze­dek­ben a sze­gé­nyek szen­ve­dé­sei az ég­haj­lat­vál­to­zás mi­att is fo­ko­zód­nak, szin­te biz­tos­nak lát­szik. Ter­mé­sze­te­sen so­kat se­gít­het, ha – pél­dá­ul ép­pen a kop­pen­há­gai klí­ma­csú­cson – ha­tá­ro­zott lé­pé­se­ket tesz­nek az ég­haj­lat­vál­to­zás las­sí­tá­sa és per­sze az anya­gi ja­vak igaz­sá­go­sabb el­osz­tá­sa ér­de­ké­ben.

Hogy mek­ko­ra kü­lönb­ség van a gaz­da­gok és a sze­gé­nyek fe­le­lős­sé­ge kö­zött, azt jól mu­tat­ja az a vi­ta, amely ezek­ben a hó­na­pok­ban Nagy-Bri­tan­ni­á­ban zaj­lik. Te­kin­té­lyes tu­dó­sok, köz­tük Sir Da­vid At­ten­bo­rough ter­mé­szet­tu­dós azt ál­lí­tot­ták, hogy az üveg­ház­ha­tá­sú gá­zok ki­bo­csá­tá­sát leg­ha­té­ko­nyab­ban szü­le­tés­sza­bá­lyo­zás­sal le­het csök­ken­te­ni.

Ezt cá­fol­ja egy nem­rég meg­je­lent ta­nul­mány. A lon­do­ni köz­pon­tú Kör­nye­zet és Fej­lő­dés Nem­zet­kö­zi In­té­ze­te 1980 és 2005 kö­zött ele­mez­te az egyes or­szá­gok szén-di­o­xid-ki­bo­csá­tá­sát, és ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy az ég­haj­lat­vál­to­zás­ban a gaz­dag or­szá­gok túl­fo­gyasz­tá­sá­nak sok­kal na­gyobb sze­re­pe van, mint a sze­gény or­szá­gok né­pes­ség­nö­ve­ke­dé­sé­nek. Af­ri­ka Sza­ha­rá­tól dél­re eső ré­szén az em­lí­tett idő­szak­ban a né­pes­ség 18,5 szá­za­lék­kal, a szén-di­o­xid-ki­bo­csá­tás pe­dig 2,4 szá­za­lék­kal nőtt. Ez­alatt az Egye­sült Ál­la­mok­ban a né­pes­ség­nö­ve­ke­dés „csak” 3,4 szá­za­lé­kos volt, a szén-di­o­xid-ki­bo­csá­tás vi­szont 12,6 szá­za­lék­kal emel­ke­dett.

Az idé­ze­tek és ada­tok kö­zött nem rej­tem el sa­ját vé­le­mé­nye­met. Azt gon­do­lom, na­gyon nagy szük­ség len­ne ar­ra, hogy a fej­lett or­szá­gok át­gon­dolt és a he­lyi sa­já­tos­sá­gok­nak meg­fe­le­lő­en fel­épí­tett csa­lád­ter­ve­zé­si prog­ra­mok­kal ko­moly se­gít­sé­get ad­ja­nak a har­ma­dik vi­lág né­pes­ség­nö­ve­ke­dé­sé­nek las­sí­tá­sá­hoz, de ez nem he­lyet­te­sí­ti túl­fo­gyasz­tá­sunk csök­ken­té­sét.

Hogy ki mi­lyen mér­ték­ben já­rul hoz­zá boly­gónk pusz­tí­tá­sá­hoz? A Prince­ton Kör­nye­zet­vé­del­mi In­té­zet ta­nul­má­nya sze­rint a Föld leg­gaz­da­gabb fél­mil­li­árd em­be­re fe­le­lős az em­be­ri ere­de­tű szén-di­o­xid-ki­bo­csá­tás öt­ven szá­za­lé­ká­ért. A lon­do­ni Új Köz­gaz­da­ság­tan Ala­pít­vány szin­tén el­gon­dol­koz­ta­tó ada­to­kat kö­zöl. Meg­vizs­gál­ták, hogy egy át­la­gos brit és ame­ri­kai pol­gár mennyi idő alatt ter­mel ugyan­annyi szén-di­o­xi­dot, mint egy tan­zá­ni­ai. Sej­tik a vá­laszt? A tan­zá­ni­ai szá­má­ra ren­del­ke­zés­re ál­ló „ki­bo­csá­tá­si ke­ret” a brit­nek ja­nu­ár 4-én es­te 7-kor, az ame­ri­ka­i­nak ja­nu­ár 2-án dél­után 4-kor fo­gyott el.

Vé­gül né­hány pél­da ar­ról, hogy a har­ma­dik vi­lá­got ho­gyan érin­ti a gaz­dag or­szá­gok „tob­zó­dá­sa”. Ar­ról so­kat hal­lunk, hogy va­la­mennyi kon­ti­nens kö­zül Af­ri­kát sújt­ja leg­job­ban az ég­haj­lat­vál­to­zás. A föld­ré­szen az át­la­gos me­le­ge­dés is jó­val na­gyobb lesz, mint a boly­gó egé­szén, de itt kü­lö­nö­sen igaz, hogy sok­kal pon­to­sabb ég­haj­lat­vál­to­zás­ról, mint fel­me­le­ge­dés­ről be­szél­ni. Míg a Sza­ha­rát és a kon­ti­nens dé­li ré­szét egy­re na­gyobb szá­raz­ság sújt­ja, az óce­á­nok part­ján ke­le­ten és nyu­ga­ton is tíz­mil­li­ó­kat fe­nye­get az emel­ke­dő víz­szint.

Ázsi­á­ból mos­ta­ná­ban a leg­töb­bet a Mald­ív-szi­ge­tek­ről hal­lunk. A kö­zel ezer­két­száz szi­get­ből ál­ló in­di­ai-óce­á­ni köz­tár­sa­ság leg­ma­ga­sabb pont­ja 2,4 mé­ter­rel van a ten­ger szint­je fö­lött. Bár a tu­riz­mus fon­tos be­vé­te­li for­rás, a la­kos­ság még­is rend­kí­vül sze­gény. Ha a je­len­le­gi ten­den­ci­ák foly­ta­tód­nak, az or­szág né­hány év­ti­ze­den be­lül lak­ha­tat­lan­ná vá­lik. Ért­he­tő, hogy sze­ret­nék ma­guk­ra fel­hív­ni a fi­gyel­met, ezért ha­tá­roz­ták el, hogy ok­tó­ber 17-én hat mé­ter­rel a ten­ger alatt, bú­vár­ru­há­ban tart­ják meg kor­mány­ülé­sü­ket.

A Mald­ív-szi­ge­te­ken biz­to­san egyetér­te­nek az Egy­há­zak Vi­lág­ta­ná­csa 2000 jú­ni­u­si do­ku­men­tu­má­nak cí­mé­vel: The ti­me to act is now. El­jött a cse­lek­vés ide­je! Kop­pen­há­gá­ban és szer­te a vi­lá­gon.

Ga­dó György Pál

::Nyomtatható változat::