Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 24
- Isten emésztő tűz
A vasárnap igéje
SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP – zsid 12,22–29
Hozzászólás a cikkhez
Isten emésztő tűz
Stefan Zweig Ráhel perbe száll Istennel című novellájában Isten rettenetes haragja a szent város ellen fordul. A közelgő veszedelemnek senki sem tud ellenállni. Engesztelőn vonulnak fel az Ószövetség nagyjai, Ábrahám, Izsák, Jákób, az ősatyák mind és a próféták, Mózes, Sámuel, Illés és Elizeus, de hiába minden, Isten néma marad.
Végül előáll Ráhel, Izrael ősanyja, és elmeséli Istennek az ő történetét. Elmondja, hogy mennyit kellett várnia, tűrnie, szenvednie a saját, Jákób mellett átélt sorsában, de elmondja azt is, hogy minden tragikus döntésében Istenre figyelt, tőle nyert erőt. Olyan megbocsátó, nagyvonalú és szeretettel teljes akart és tudott lenni, mint az Örökkévaló, de csakis rá tekintve, rá gondolva, tőle kérve segítséget. Azt mondja, ha ő, az egyszerű asszony tudott ilyen lenni, éppen Istenre hivatkozva minden tettében, akkor – hogy ne csalódjon abban, akire eddig támaszkodott – Isten is tudjon megbocsátóvá válni. Ő azonban hallgat, és a sötét felhők nem távoznak.
Hirdetem nektek az érzékeny Istent, akit nem tudunk megfogalmazni szobrok, képek alakjában, akit nem tudunk birtokolni áldozati formákban, liturgiákban, dogmatikai tételekben. Őt nem lehet egyszerűen törvénnyé, eszmévé lealacsonyítani. Minden emberi szavunk kevés ahhoz, hogy megragadjuk őt. Hirdetem nektek az éppen emiatt nem statikus Istent, aki mélyen fel tud háborodni ostobaságainkon. El tud keseredni, amikor elszakadunk tőle. Embertelenségünk valódi fájdalmat okoz neki. Ez a felháborodása, elkeseredettsége, fájdalma félelmetes.
Hirdetem nektek Isten haragját, amely lényegében más, mint az emberek haragja. Nagysága felfoghatatlan. De a mássága abban áll, hogy nem választható el az irántunk érzett szenvedélyes szeretetétől. Ennek a haragnak erőtlen leképzése annak az apának haragja, aki fia gaztetteivel szembesül. Olyan indulat ez, amely soha nem felejti el, hogy aki ellen fordul, az mindenestől, mindig, elválaszthatatlanul az övé. A Sionon felvonulhat az élő Isten városának népe, a mennyei Jeruzsálem, az angyalok ezrei, az elsőszülöttek ünnepi serege, a tökéletességre jutott igazak lelkei, ő csak minket keres, akik elutasítottuk azt, aki szólt, aki a mennyből szólt hozzánk. Minket keres, mert az övéi vagyunk.
Akkor Ráhel szembefordul Istennel.
„Te egy idegen Isten vagy, egy Haragisten, egy Lesújtóisten, egy Bosszúisten, és én, Ráhel, aki csak a Szeretőt szereti és az Irgalmasnak szolgált, én, Ráhel, én megtagadlak itt, az angyalaid szeme láttára! Ám hajtsanak térdet előtted mindannyian: kiválasztottaid és prófétáid… én, Ráhel, az anya nem hajlok meg Előtted! Egyenes gerinccel lépek kellős közepedbe, elválasztva lényedet igédtől. Mert még mielőtt bírája lennél gyermekeimnek, perbe szállok én Veled, és íme, nyíltan vádollak, szavad, Uram, ellentmond lényednek, haragos szád megtagadja szíved végtelen irgalmát! Így hát tégy igazságot lényed és szavad közt! Ha valóban az Engesztelhetetlen vagy, mint akinek mutatkozol, ám taszíts le engem is gyermekeimhez a sötétség mélyébe, mert Haragisten-orcádat nem vágyom látni, és féltékenységed tajtékzó dühe undorral tölt el. Ha azonban az Irgalom Istene vagy, a Legkönyörületesebb, kit szerettem kezdet kezdetétől, kinek tanítását mindenkor követtem, akkor vess véget kétségemnek, akkor ismertesd meg Magad előttem, adj jelt nekem, akkor tekints szelíden rám szánalmad fényében, akkor irgalmazz gyermekeimnek, és óvd meg a szent várost!”
Hirdetem nektek az esélyre vágyó Istent. Mert miközben az ember tele van nyugtalansággal, bűnt bűnre halmoz, aközben be van zárva Teremtőjének szeretetébe. Hirdetem nektek az élet töréspontjait, ahol nincs más, mint hozzá menekülni, akinek kivívtuk jogos haragját, akit emberré alacsonyítottunk, akit megpróbáltunk a magunk igájába befogni, akit készek voltunk projekcióinkkal párba állítani. Egy napon ki kell, hogy derüljön számunkra, hogy megalázott Istenünk az egyetlen lehetőségünk ahhoz, hogy a valódi valóság bármilyen formájának részesei lehessünk.
Hirdetem nektek, hogy Isten folyton mentséget keres nekünk, és végképp nem érti, miért kötődünk oly mély kötődéssel ahhoz, aki hibáink következményeivel szennyez be, aki vádol, és közben új kísértésekkel gyötör, aki bezárja a mentségek kapuit. Hirdetem nektek, hogy Isten minden erejével azon van, hogy mentsen, hogy jót mondjon rólunk, hogy mindent javunkra magyarázzon.
Isten pedig, aki válasz nélkül hagyta Ábrahám, Izsák, Jákób imádságát, aki néma maradt a próféták kérésére, aki nem békült meg Ráhel szenvedéseinek hallatán, most, erre az őszinte kifakadásra kész elfordítani haragját. És az angyalok „megérték, hogy szavának tagadója – hitének féktelenségéért – kedvesebb volt Istennek igéje jámbor szolgáinál, vakbuzgón követő engedelmességükért. És szertefoszlott az angyalok rémülete, megbizonyosodva pillantottak fel szárnyaik mögül, és íme, újra fény és dicsőség lengett Isten élő jelenléte körül, és mosolyának boldogító kékje beragyogta a végtelen teret.”
Hirdetem nektek Jézus Krisztust. A kereszten látszik ennek a mondatnak valódi értelme: a mi Istenünk emésztő tűz. Igaz a lobbanása, igaz a heve, de végül magát emészti fel. A golgotai égen sötét felhő gyűlik, de a sötétség alatt átélt mély magányban világosság nyílik az ember számára. Az ég haragja visszavonul, magát emészti fel a tűz, és engem is újjá éget, örök emlékként bevésődve, megmentve engem, a haragra méltót. Szoktuk ezt mondani a szülői szeretetre: emészti magát az aggodalomban és a féltésben. Amekkora a harag tüzének ereje, olyan nagy az önpusztítása is. Ott állok a kereszt előtt. A viaskodó Szentháromság látványa új emberré tesz. És akkor megértem, hogy Isten, aki emésztő tűz, a mi Istenünk.
Koczor Tamás
::Nyomtatható változat::
|