Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Dum spi­ro spe­ro – amíg élek, re­mé­lek. A rej­té­lyes ere­de­tű­nek tű­nő mon­dás­ra szó sze­rint vagy tar­tal­má­val egyet­ért­ve so­kan és gyak­ran hi­vat­koz­nak. Van­nak, akik az ókor hí­res em­be­ré­nek, Ci­ce­ró­nak tu­laj­do­nít­ják, a Bánk Jó­zsef ál­tal szer­kesz­tett 3500 la­tin böl­cses­ség cí­mű könyv pe­dig Proh­ász­ka Ot­to­kár szé­kes­fe­hér­vá­ri ka­to­li­kus me­gyés püs­pök jel­mon­da­ta­ként is­mer­te­ti (bár ez a ket­tő akár együtt is igaz le­het). A sok­szor em­le­ge­tett re­mény nél­kül nem le­het él­ni is tu­laj­don­kép­pen ugyan­ezt mond­ja. Tar­tok tő­le, hogy a gon­dol­ko­dá­sun­kat (és oly­kor sor­sun­kat is) meg­ha­tá­ro­zó kér­dé­sek­nél nem min­dig va­gyunk elég pon­to­sak, és ilyen­kor össze­ke­ve­red­nek ben­nünk a meg­ala­po­zott re­mény­sé­gek és a lég­ből ka­pott il­lú­zi­ók. A ked­ves ol­va­sók fi­gyel­mét kér­ve ezek kö­zül em­lí­tek most né­há­nyat.

Itt van már­is a mind­annyi­unk sor­sát, egész nem­ze­tünk jö­ven­dő­jét érin­tő, a min­den­na­po­kat meg­ha­tá­ro­zó vá­lasz­tá­si ered­mény! Tisz­te­let­ben tart­va mind­azok po­li­ti­kai meg­győ­ző­dé­sét, akik­nek er­ről más a vé­le­mé­nyük, nem le­het nem ko­mo­lyan ven­ni a mi­nisz­ter­el­nök­nek a vá­lasz­tás ered­mé­nyét al­kot­má­nyos for­ra­da­lom­nak mi­nő­sí­tő nyi­lat­ko­za­ta­it. Azt is gon­do­lom, hogy a nem­zet túl­nyo­mó több­sé­gé­nek – ta­lán még a két­har­mad­nál is na­gyobb ré­szé­nek – ez a vé­le­mé­nye. És ez a so­kak szí­vé­ben, gon­dol­ko­dá­sá­ban meg­fo­gal­ma­zó­dó re­mény­ség vissza-vissza­té­rő in­dok­lá­sa, hi­vat­ko­zá­si alap­ja is. Hi­szen a két­har­mad az két­har­mad!

De nem tor­zul-e ez a re­mény­ség meg nem ala­po­zott il­lú­zi­ó­vá mind­azok­ban, akik azt hi­szik, hogy a jö­vő min­den nyi­tott és bi­zony jo­gos ag­go­da­lom­ra is okot adó kér­dé­se a vá­lasz­tá­si ma­te­ma­ti­ká­val egy csa­pás­ra meg­vá­la­szol­ha­tó? 2010 áp­ri­li­sá­ban, a két vá­lasz­tá­si for­du­lón tény­leg el­dőlt min­den? Most már egye­nes út ve­zet a vég­ső győ­ze­le­mig, az egy­há­zak­kal is lo­já­lis, min­den te­kin­tet­ben a mi ér­ték­ren­dünk­nek is ked­ves pol­gá­ri Ma­gyar­or­szág di­a­dal­mas re­konst­ruk­ci­ó­já­hoz?

Min­den­kit óvok et­től a rö­vid­zár­la­tos il­lú­zi­ó­tól! Ha bár­ki is azt hi­szi, hogy mos­tan­tól kezd­ve di­a­dal­me­net a jö­vő, az sú­lyo­san té­ved! Nem­csak a sok­szor – és vall­juk meg, nem is min­dig po­li­ti­kai szán­dé­kok nél­kül – em­le­ge­tett úgy­ne­ve­zett csont­vá­zak mi­att, ha­nem mert a cé­lul ki­je­lölt jö­vő egy­sze­rű­en nem va­ló­sít­ha­tó meg az egész nem­zet ál­do­zat­ho­za­ta­la és a le­ma­rad­tak iránt is fe­le­lős­sé­get ér­ző szo­li­da­ri­tá­sa nél­kül. Aki mást mond, az té­ved, de az is le­het, hogy szán­dé­ko­san té­veszt!

Az­tán itt van egy­há­zunk jö­vő­jé­nek kér­dé­se is. Ma­gam is hal­lot­tam már olyan vé­le­mé­nye­ket, hogy mos­tan­tól kezd­ve min­den jó­ra for­dul. Ha azt nem mond­ták is ezek az il­lú­zi­ók­tól meg­ba­bo­ná­zott hit­test­vé­re­ink, hogy sze­rin­tük a po­li­ti­kai for­du­lat­tal itt van már a Ká­na­án, de azt igen­is je­lez­ték, hogy el­vá­rá­sa­ik sze­rint mos­tan­tól kezd­ve más dol­ga sem lesz az ál­lam­nak, mint hogy a sze­gény egy­há­zak jo­gos sé­rel­me­it or­vo­sol­ja. Nem idé­zem Pe­tő­fit, de min­den­kit ké­rek, hogy ve­gye fon­to­ló­ra a köl­tő mar­káns íté­letét a mes­si­a­nisz­ti­kus Ká­na­án-vá­rók­ról.

Re­mé­lem, a ked­ves ol­va­sók, egy­há­zunk fe­le­lő­sen gon­dol­ko­dó tag­jai kö­zül sen­ki sem gon­dol­ja, hogy ba­ja­in­kat az egy­há­zunk, egy­há­zak iránt az előb­bi kur­zus­nál jog­gal lo­já­li­sabb­nak re­mélt kor­mány­zat majd he­lyet­tünk meg­old­ja! Ami kül­ső, akár még nagy­vo­na­lú­an egy­ház­ba­rát­nak is mond­ha­tó tá­mo­ga­tás­sal, fi­nan­szí­ro­zás­sal meg­old­ha­tó, le­het fon­tos és ko­moly se­gít­ség – de sem­mi­kép­pen min­den ba­jun­kat gyó­gyí­tó cso­da­szer, prob­lé­má­in­kat egy csa­pás­ra ren­dez­ni ké­pes meg­ol­dás.

Ami szí­vünk­ből az egy­há­zunk irán­ti fe­le­lős sze­re­tet te­rén hi­ány­zik, azt nem pó­tol­hat­ja, nem he­lyet­te­sít­he­ti – ha eb­ben a nyo­mo­rú­sá­gos gaz­da­sá­gi hely­zet­ben egy­ál­ta­lán le­he­tő­sé­ge is len­ne rá – az egy­há­zak iránt lo­já­lis kor­mány­zat bár­mi­lyen nagy­vo­na­lú po­li­ti­ká­ja. Test­vé­rek, ves­sé­tek ki szí­ve­tek­ből ezt az il­lú­zi­ót! Ki kell mon­da­nom új­ra: egy­há­zunk jö­vő­jé­nek tar­ta­lé­kai nem az ál­la­mi bü­dzsé­ben, ha­nem a te szí­ved­ben és zse­bed­ben van­nak el­rejt­ve, ked­ves ol­va­só!

Vé­gül már csak egy kér­dést em­lí­tek. E te­rü­le­ten is ha­da­koz­nak egy­más­sal gon­dol­ko­dá­sunk­ban a re­mény­sé­gek és az il­lú­zi­ók. Meg va­gyok győ­ződ­ve ar­ról, hogy a múlt bé­ní­tó örök­sé­gé­től meg­sza­ba­dul­ni csak egy le­he­tő­sé­günk van. Lel­ki­is­me­re­tem­re hall­gat­va, pász­to­ri fe­le­lős­ség­gel ki kell mon­da­nom: a mi ér­de­künk, egy­há­zunk ér­de­ke az, hogy ne kel­lő­en nagy söp­rű­vel és min­dent el­ta­kar­ni tu­dó, elég­gé nagy sző­nyeg­gel har­col­junk múl­tunk ár­nya­i­val, ha­nem úgy, ahogy a Mes­ter ta­ní­tott er­re. Vál­lal­va a sze­rény­te­len­ség eset­leg itt-ott meg­fo­gal­ma­zó­dó kri­ti­ká­ját is, be­fe­je­zé­sül a 2000. szep­tem­ber 23-án el­mon­dott püs­pö­ki szék­fog­la­lóm egyik ide kí­ván­ko­zó passzu­sát idé­zem. Ha va­la­mi­kor, ak­kor most ide il­lik. Sa­pi­en­ti sat – a bölcs­nek elég.

„Van-e még szá­munk­ra re­mény­ség? Hi­szem, hogy van. És ezen az ün­ne­pi órán, e ha­tal­mas gyü­le­ke­zet előtt szá­mot is adok a ben­nem élő re­mény­ség­ről. (1Pt 3,15)

De van itt még va­la­mi, amit im­már nem ha­lo­gat­ha­tok to­vább!

A ma rám bí­zott szol­gá­lat és a szí­vem­re he­lye­zett fe­le­lős­ség in­dít ar­ra, hogy mi­előtt fel­vá­zol­nám püs­pö­ki szol­gá­la­tom alap­ve­té­sét és prog­ram­ját, meg­ren­dül­ten, de Is­ten bűn­bo­csá­tó ke­gyel­mé­ben bi­za­kod­va, meg­kö­ves­sem egy­há­zunk né­pét, gyü­le­ke­ze­te­ink tag­ja­it. Kü­lö­nö­sen is az azok­ból ki­sza­kadt test­vé­re­in­ket, a gond­ja­ik sú­lya alatt ma­gá­nyo­san ros­ka­do­zó­kat, el­ár­vult és ma­gá­ra ha­gyott ér­tel­mi­sé­gün­ket, a ta­nács­ta­lan­ná lett fi­a­ta­lo­kat, az em­ber­hez mél­tó élet pe­ri­fé­ri­á­já­ra szo­rul­ta­kat. Mind­azo­kat, akik mi­at­tunk, Is­ten hi­va­ta­los szol­gái: püs­pö­kök és lel­ké­szek mi­att, erőt­len­sé­ge­ink mi­att gon­dol­hat­ták gyen­gé­nek Is­tent. Hogy nem lát­hat­ták raj­tunk, nem hall­hat­ták tő­lünk, hogy job­ban sze­ret­jük és fél­jük Is­tent, mint a nyíl­tan, majd a meg­szi­lár­dí­tott ha­tal­má­nak biz­ton­sá­gá­ban egy­re tak­ti­ku­sab­ban egy­ház­ron­tás­ra tö­rő ha­tal­mat. Hogy nem lát­ták raj­tunk, hogy Is­ten a mi erős vá­runk és bi­zo­dal­munk.

Sze­mély sze­rint is bo­csá­na­tot ké­rek szol­ga­tár­sa­im­tól, hit­test­vé­re­im­től, az egy­ko­ri ta­ká­csi–ge­csei társ­gyü­le­ke­zet és a kő­sze­gi gyü­le­ke­zet tag­ja­i­tól, a ve­lem kü­lön­fé­le al­kal­ma­kon kap­cso­lat­ba ke­rült más fe­le­ke­ze­tű ke­resz­tyén test­vé­re­im­től és hon­fi­tár­sa­im­tól, hogy ha adó­suk ma­rad­tam Krisz­tus-hi­tem meg­val­lá­sá­nak bá­tor­sá­gá­val, a jé­zu­si sze­re­tet tet­te­i­vel, az élő Is­ten meg­ta­pasz­talt ha­tal­má­ról és ere­jé­ről va­ló bi­zony­ság­té­tel­lel, a vi­gasz­ta­ló, bá­to­rí­tó és ir­gal­mas pász­to­ri szó­val.

Ky­rie ele­ison!

Re­mény­sé­gem az az Úr, aki ma en­gem is meg­hí­vott asz­ta­lá­hoz, és aki­től én is hall­ha­tom: ť…nem ítél­lek el té­ged, menj el, és mos­tan­tól fog­va töb­bé ne vét­kezz!Ť (Jn 8,11)”

Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

::Nyomtatható változat::