A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

El­in­dult a lel­kész­aka­dé­mia – avagy a jó pap hol­tig ta­nul, il­let­ve Lel­kész­aka­dé­mia – jó bor­nak is kell a cé­gér. Ezek­kel a cí­mek­kel ol­vas­ha­tók az el­ső két al­ka­lom­ról szó­ló tu­dó­sí­tá­sok a 2004-es lap­szá­ma­ink­ban. Az az­óta el­telt évek­ről, a meg­élt hu­szon­há­rom kur­zus ta­pasz­ta­la­ta­i­ról be­szél­get­tünk a két szer­ve­ző­vel, Var­ga Gyön­gyi­vel, hit­tu­do­má­nyi egye­te­münk do­cen­sé­vel és Né­meth Zol­tán pé­csi lel­késszel a ha­to­dik év­fo­lyam hu­szon­ne­gye­dik kur­zu­sán, ame­lyet jú­ni­us 4. és 8. kö­zött tar­tot­tak Ba­la­ton­szár­szón.

– „Őszin­te, gya­nak­vás­tól és egy­más be­ska­tu­lyá­zá­sá­tól men­tes, nyi­tott és be­fo­gad­ni, ugyan­ak­kor ad­ni is kész lég­kör jel­le­mez­te a kur­zust. Más­ként ne­vez­het­jük ezt test­vé­ri, lel­ki kö­zös­ség­nek is” – töb­bek kö­zött ezt ol­vas­hat­juk Ko­vács Lász­ló la­punk­ban meg­je­lent tu­dó­sí­tá­sá­ban, ame­lyet a má­so­dik lel­kész­aka­dé­mi­á­ról írt. Egy­há­zi, sőt lel­ké­szi kö­rök­ben ennyi­re kell ezt hang­sú­lyoz­ni?

Var­ga Gyön­gyi: Ta­gad­ha­tat­lan, hogy ele­in­te so­kan fenn­tar­tás­sal fo­gad­ták a kez­de­mé­nye­zést. En­nek az egyik oka az in­du­lás­ban, il­let­ve az aka­dé­mia sza­bá­lyo­zá­sá­ban ke­re­sen­dő: egy­há­zunk or­szá­gos pres­bi­té­ri­u­ma, ami­kor sza­bály­ren­de­let­ben ren­del­ke­zett a lel­ké­szek to­vább­kép­zé­sé­ről, a lel­kész­aka­dé­mi­át is be­emel­te a lel­ké­szi mun­ka­kö­zös­sé­gek és a lel­kész­kon­fe­ren­ci­ák ál­tal nyúj­tott kép­zé­sek so­rá­ba. Ez­zel együtt a ren­de­let ki­mond­ja, hogy eb­ben az in­ten­zív teo­ló­gi­ai és spi­ri­tu­á­lis to­vább­kép­zést biz­to­sí­tó kép­zé­si for­má­ban a lel­ké­szi kar tag­ja­i­nak öt év alatt leg­alább egy­szer kö­te­le­ző a rész­vé­tel.

Emel­lett őszin­tén hoz­zá kell ten­nünk azt is, hogy bár nem va­gyunk nagy egy­ház, a lel­ki, ke­gyes­sé­gi sok­szí­nű­ség evan­gé­li­kus­sá­gunk­ra is jel­lem­ző, így ter­mé­szet­sze­rű­leg a lel­ké­szi kar­ra is. Épp ezért min­den kur­zu­son ér­de­kes lát­ni, ho­gyan ér­le­lő­dik össze az adott té­ma kap­csán a sok­fé­le teo­ló­gi­ai lá­tás­mód.

Né­meth Zol­tán: A lel­kész­aka­dé­mi­át – né­met min­ta alap­ján – Lack­ner Pál és Ör­dög End­re kez­de­mé­nyez­te an­nak ide­jén, és ami­kor ez a to­vább­kép­zé­si for­ma vé­gül itt­hon is el­in­dult, ak­kor ket­tőn­ket kér­tek fel szer­ve­ző­ként. Mi a kez­de­tek­től azt a célt tűz­tük ki ma­gunk elé, hogy egy-egy öt­éves cik­lus­ban mi­nél több­fé­le té­ma és meg­kö­ze­lí­té­si mód ér­vény­re jut­has­son. Egy ké­nyel­mes, bő ka­bát­hoz tud­nám ha­son­lí­ta­ni ezt az egé­szet, amely­ben az a jó, hogy sok min­den és min­den­ki el­fér ben­ne és alat­ta. Ha bi­zo­nyos szem­pon­tok alap­ján el­kez­de­nénk szű­kí­te­ni – pél­dá­ul csak egyes teo­ló­gi­ai irány­za­tok men­tén szer­vez­nénk, vagy csak a lel­ki­gya­kor­lat­ra, eset­leg csak a gya­kor­la­ti kér­dé­sek­re vagy épp csak az el­mé­le­ti sík­ra he­lyez­nénk a hang­súlyt –, ak­kor az­zal ki­zár­nánk bi­zo­nyos em­be­re­ket. Nem ez a cé­lunk, és va­ló­szí­nű­leg ezért is kap­tuk már meg a „li­be­rá­lis” jel­zőt.

– A lel­kész­aka­dé­mia hon­lap­ján vissza­me­nő­leg is lát­ha­tók a ko­ráb­bi kur­zu­sok té­mái és elő­adói. Mi­lyen szem­pon­tok sze­rint vég­zik a szer­ve­zést?

1. Gy.: Min­den kur­zus vé­gén sor ke­rül ki­ér­té­ke­lés­re is, ame­lyen a részt­ve­vők el­mond­ják vé­le­mé­nyü­ket. Ek­kor nem annyi­ra konk­rét té­ma­öt­le­tek hang­za­nak el, mint in­kább ál­ta­lá­nos ja­vas­la­tok. A lel­kész­aka­dé­mia ko­ráb­bi sza­ka­szá­ban – az egy­há­zi ve­ze­tés­sel egyet­ér­tés­ben – igye­kez­tünk „ber­ke­in­ken be­lül­ről” hív­ni az elő­adó­kat. Az utób­bi idő­ben azon­ban nyi­tá­si szán­dék­kal más egy­há­zak kom­pe­tens sze­mé­lye­it, il­let­ve az adott té­ma szak­te­kin­té­lye­it is fel­kér­jük egy-egy elő­adás és mű­hely­mun­ka meg­tar­tá­sá­ra.
2. Z.: Min­den elő­adó­nak na­gyon há­lá­sak va­gyunk, hi­szen mun­ká­juk, ku­ta­tá­sa­ik mel­lett sok­szor a sza­bad­ide­jük ter­hé­re vál­lal­ták és vál­lal­ják a fel­ké­rést. Nem sze­ret­nénk most „név­sor­ol­va­sást” tar­ta­ni, ne­hogy bár­kit is ki­hagy­junk, de hadd il­les­se e he­lyen kü­lön kö­szö­net Ta­kács­né Ko­vács­há­zi Zel­mát, aki a kez­de­tek­től fi­gye­lem­mel kí­sér­te és se­gí­tet­te a mun­kán­kat, és ha te­het­te, min­dig el­jött a kur­zu­sok­ra. A részt­ve­vők konk­rét vissza­jel­zé­sei mel­lett a kur­zu­sok so­rán mi ma­gunk is lát­juk, érez­zük, mi­re van igény, mit le­het még hoz­zá­ten­ni a kép­zés­hez. Olyan ez, mint a gyü­le­ke­ze­ti élet – a lel­ki­pász­to­ri mun­ká­nak az is ré­sze, hogy fi­gyel­je a kö­zös­ség éle­tét, és lás­sa, mer­re le­het to­vább­ha­lad­ni.

– És hogy ér­zik, min­dig si­ke­rül a kép­zés­sel szem­ben tá­masz­tott igé­nye­ket ki­elé­gí­te­ni?

1. Z.: Nem fel­tét­le­nül fel­ada­tunk, hogy min­dig minden­nek és min­den­ki­nek meg­fe­lel­jünk. Hoz­zá­te­szem, nem is le­het. Azt is fel­vál­lal­juk, hogy adott eset­ben az igé­nyek­kel szem­ben is pró­bál­ko­zunk. Hogy egy konk­rét pél­dát em­lít­sek: egy-egy teo­ló­gi­ai té­ma meg­be­szé­lé­se so­rán mi nem egy le­írt pré­di­ká­ci­ót sze­ret­nénk a kol­lé­gák ke­zé­be ad­ni, amit majd va­sár­nap a szó­szék­ről el­mond­hat­nak, ha­nem az a cé­lunk, hogy mi­u­tán a kér­dést sok szem­pont­ból kö­rül­jár­tuk, a be­szél­ge­tés ta­pasz­ta­la­ta­it le­szűr­ve ők ma­guk ké­szít­sék el a sa­ját stí­lu­suk­nak és gyü­le­ke­ze­tük­nek meg­fe­le­lő pré­di­ká­ci­ót.

– Mennyi­ben tér el a lel­kész­aka­dé­mia a töb­bi lel­ké­szi to­vább­kép­zés­től?

1. Gy.: Már ele­ve a hosszú­sá­gá­ban. A négy-öt nap olyan mér­té­kű rá­han­go­ló­dást, a té­ma ala­pos fel­dol­go­zá­sát te­szi le­he­tő­vé, amely a töb­bi, egy-két na­pos al­ka­lom­hoz ké­pest min­den­kép­pen po­zi­tív. A kon­cep­ció ki­ala­kí­tá­sa­kor há­rom szem­pon­tot pró­bál­tunk szem előtt tar­ta­ni, amely az ed­di­gi ta­pasz­ta­la­tok alap­ján be is vált: a szak­mai, teo­ló­gi­ai mű­hely­mun­ká­nak is ne­vez­he­tő kép­zés mel­lett a lel­ki­ség, il­let­ve a re­kre­á­ció is fon­tos sze­re­pet kap. És hogy mind a há­rom nagy­já­ból egy­for­mán be­le­fér­jen egy-egy nap­ba, ezért a dél­előtt és a ké­ső dél­után in­kább a szel­le­mi fog­la­la­tos­ság ide­je, a köz­te le­vő, vi­szony­lag hosszú dél­utá­ni szü­net pe­dig le­he­tő­sé­get ad a pi­he­nés­re, be­szél­ge­tés­re, el­csen­de­se­dés­re.

A prog­ram min­dig úr­va­cso­rai is­ten­tisz­te­let­tel kez­dő­dik, a reg­ge­li „klasszi­kus” áhí­tat sok eset­ben kí­sér­le­te­ző, sa­já­tos hang­vé­te­lű – ez rend­ha­gyó mó­don oly­kor áhí­tat köz­be­ni dis­kur­zus­ra ins­pi­rál­ja a kol­lé­gá­kat. Az es­ti al­kal­ma­kon in­kább az imád­ság­ra és an­nak több­fé­le for­má­já­ra ke­rül na­gyobb hang­súly. A hosszabb kur­zu­sok prog­ram­já­ba min­dig be­épül egy-egy ki­rán­du­lás vagy szín­ház­lá­to­ga­tás.

– Rossz nyel­vek ezért is hív­ják a lel­kész­aka­dé­mi­át „well­ness­aka­dé­mi­á­nak”?

1. Gy.: Saj­ná­la­tos, hogy van­nak, akik nem né­zik jó szem­mel, ha egy lel­kész töl­te­ke­zik. Nem gon­do­lom lu­xus­nak, ha az ál­lan­dó ké­szü­lés kö­ze­pet­te – gon­dol­junk pél­dá­ul a va­sár­na­pi ige­hir­de­té­sek­re, a bib­lia­órai al­kal­mak­ra, a te­me­té­si vagy ép­pen az es­kü­vői szol­gá­la­tok­ra – a lel­kész is töl­te­kez­ni akar. Ál­ta­lá­ban az jel­lem­ző, hogy in­kább a bá­na­tun­kat oszt­juk meg a lel­ki­gon­do­zónk­kal, és rit­káb­ban ke­res­sük fel őt, ha öröm ér. Mi­vel a lel­kész is em­ber, ezért ne saj­nál­juk tő­le, ha a rá­ra­kott ter­he­ket – akár kol­lé­gái kö­ré­ben is – időn­ként van mód­ja le­ten­ni.

– Le­telt az el­ső öt­éves cik­lus, és ha mér­le­get vo­nunk, őszin­tén el kell mon­da­nunk, hogy a lel­ké­szi kar egy ré­sze nem élt a lel­kész­aka­dé­mia ál­tal fel­kí­nált to­vább­kép­zé­si le­he­tő­ség­gel. Va­jon mi­ért?

1. Z.: Még mi­előtt a kér­dés­re vá­la­szol­nánk, egy­va­la­mit tisz­táz­ni kell. Szer­ve­ző­ként mi csak a „vég­re­haj­tói” va­gyunk egy sza­bály­ren­de­let­nek. Nem a ket­tőnk fel­ada­ta, hogy szá­mon kér­jük, ki mi­ért nem jött még el a lel­kész­aka­dé­mi­á­ra, és nem is ránk tar­to­zik, hogy en­nek a kö­vet­kez­mé­nye­it tisz­táz­zuk. A mi meg­bí­za­tá­sunk az al­kal­mak meg­szer­ve­zé­sé­re, le­bo­nyo­lí­tá­sá­ra és ad­mi­niszt­rá­lá­sá­ra szól.

Az min­den­eset­re ma­gá­ért be­szél, hogy most már a ha­to­dik év­ben jár­va és a hu­szon­ne­gye­dik kur­zus­nál tart­va fo­lya­ma­to­san van­nak je­lent­ke­zők, és sok lel­kész rend­sze­re­sen részt vesz a to­vább­kép­zé­sen. Éven­te négy-öt al­ka­lom­mal hir­det­jük meg, a szol­ga­tár­sak pe­dig sze­re­tik és vár­ják az al­kal­ma­kat. Nagy do­log, hogy a hu­szon­hat meg­hir­de­tett kur­zus­ból csak ket­tőt kel­lett el­hagy­nunk a ke­vés je­lent­ke­ző mi­att.

S hogy mi ok­ból van még min­dig né­hány kol­lé­ga, aki nem vett részt lel­kész­aka­dé­mi­án? Sok­fé­le ma­gya­rá­zat le­het er­re. Biz­to­san van­nak olya­nok, akik a tör­té­net­be­li fa­vá­gó­hoz ha­son­lí­ta­nak. Ők már rég­óta ki­csor­bult fej­szé­vel vág­ják a fá­kat, de még ar­ra a kis idő­re sem hagy­ják ab­ba, amíg meg­kö­szö­rül­het­nék a szer­szá­mot.

Ér­de­kes meg­fi­gyel­ni, hogy gyü­le­ke­ze­te­ink egy ré­sze még min­dig nem szo­kott hoz­zá ah­hoz a le­he­tő­ség­hez, hogy a lel­ké­sze több nap­ra ott­hagy­ja a nyá­ját. Mi­vel a ko­ráb­bi tör­té­nel­mi hely­zet sem­mi­fé­le bel­föl­di vagy kül­föl­di ösz­tön­dí­jat, to­vább­kép­zést nem tett le­he­tő­vé, a hí­vek­nek ter­mé­sze­tes­sé vált, hogy a lel­kész so­ha nem megy se­ho­va, min­dig el­ér­he­tő, és min­den szol­gá­la­tot ő lát el. Ezek után, ha a lel­ki ve­ze­tő­jük be­je­len­te­né, hogy né­hány nap­ra el­uta­zik egy to­vább­kép­zés­re, az nagy vissza­tet­szést vál­ta­na ki. Kel­lő – fel­ügye­lői, pres­bi­te­ri, ne­tán es­pe­re­si vagy püs­pö­ki és anya­gi – tá­mo­ga­tás hí­ján a lel­kész in­kább nem vál­lal­ja a konf­lik­tust, és le­mond az egy­ház ál­tal fel­kí­nált le­he­tő­ség­ről.

A tá­vol­ma­ra­dás egy má­sik oka le­het az is, hogy a lel­ké­szi kar­ban az idő­sebb ge­ne­rá­ci­ó­hoz tar­to­zók eset­leg úgy gon­dol­ják, hogy a pá­lyán el­töl­tött évek alatt olyan ta­pasz­ta­la­tok­ra tet­tek szert, ame­lyek bir­to­ká­ban a fi­a­ta­labb kor­osz­tály­hoz tar­to­zó elő­adók­tól nem so­kat ta­nul­hat­nak. De azt is őszin­tén be kell val­la­nunk, hogy van­nak olyan kol­lé­gák, akik úgy ér­zik, a lel­kész­aka­dé­mia ké­nyel­mes, bő ka­bát­ja nem az ő ru­ha­da­rab­juk.

1. Gy.: Akik azon­ban el­jön­nek, ma­guk­tól és szí­ve­sen jön­nek, ép­pen ezért ki is ve­szik ré­szü­ket a prog­ra­mok­ból. A vé­gén pe­dig fel­töl­te­kez­ve, há­lá­san men­nek ha­za – a vissza­jel­zé­sek­ből leg­alább­is ezt szűr­jük le. A ta­pasz­ta­la­tok azt mu­tat­ják, hogy a ba­la­ton­szár­szói kon­fe­ren­cia- és misszi­ói ott­hon na­gyon be­vált hely­szí­ne lett a lel­kész­aka­dé­mi­ák­nak. Az el­lá­tás szín­vo­na­la és az it­te­ni mun­ka­tár­sak se­gí­tő­kész köz­vet­len­sé­ge is nagy­mér­ték­ben hoz­zá­já­rul a kép­zé­sek si­ke­ré­hez.

– Mi­lyen ter­ve­ik van­nak a jö­vő­re néz­ve?

1. Gy.: Egy-két ko­ráb­bi kur­zus ta­pasz­ta­la­ta alap­ján sze­ret­nénk olyan „lap­pan­gó” teo­ló­gi­ai té­mák­kal fog­lal­koz­ni, ame­lyek kü­lön­le­ges­sé­gük­nél vagy eset­leg ké­nyes­sé­gük­nél fog­va nagy ér­dek­lő­dés­re tart­hat­nak szá­mot. An­nak örül­nénk, ha a lel­kész­aka­dé­mia sze­mé­lyes fó­ru­mát vá­lasz­ta­nák a kol­lé­gák ezek meg­vi­ta­tá­sá­ra, szem­ben a más fó­ru­mo­kon ta­pasz­tal­ha­tó, sok eset­ben ko­or­di­ná­lat­lan, így nem min­dig mél­tó hang­vé­te­lű fel­dol­go­zá­suk­kal. Az utób­bi idő­ben kü­lön­le­ges hely­zet ala­kult ki a fi­a­tal, kis­gyer­me­kes lel­kész­nők szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sé­vel. Ők nem en­ged­he­tik meg ma­guk­nak, hogy több nap­ra ott­hagy­ják csa­lád­ju­kat, ezért fog­lal­koz­tat ben­nün­ket az úgy­ne­ve­zett csa­lá­dos lel­kész­aka­dé­mia gon­do­la­ta is.
2. Z.: Fon­tol­gat­juk „ré­teg­kur­zu­sok” szer­ve­zé­sét is, pél­dá­ul a pá­lya­kez­dők vagy épp a nagy ta­pasz­ta­la­tok­kal ren­del­ke­ző szol­ga­tár­sak szá­má­ra.

Bo­da Zsu­zsa

::Nyomtatható változat::