Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 24
- „Picinyke gyülekezet is tud ünnepelni”
evél&levél
Hozzászólás a cikkhez
„Picinyke gyülekezet is tud ünnepelni”
Tisztelt Evangélikus Élet szerkesztősége! Alulírott Lippainé Murvai Katalin egy szívünknek nagyon kedves ünnepségről szeretnék tudósítani.
Hálaadó istentiszteletre és ünnepi megemlékezésre gyülekeztünk május 2-án 10 órakor a diósgyőr-vasgyári evangélikus templomban. Filadelfi Béla egykori kántorunk születésének 100., kántori szolgálatának 58. évfordulóját ünnepeltük, melyen gyönyörű emléktáblát is avattunk.
Igehirdetéssel D. Szebik Imre nyugalmazott püspök szolgált, megtisztelte gyülekezetünket Sándor Frigyes esperes, a református egyház részéről pedig Kovács Imre nyugalmazott lelkész is. A belvárosi, a diósgyőri evangélikus testvérek is hozzánk jöttek ezen a vasárnapon, így nem kellett a helyi lelkészeknek az idővel harcolniuk. Szépen megtelt a templomunk; de jó is lenne, ha mindig ennyien lennénk!
Drága emlékű Béla bácsi nemcsak kántor, hanem a mindenkori lelkész hűséges munkatársa is volt. Ki nem hagyhatom az emlékek közül drága gyermekkori lelkészemet, Balikó Zoltán bácsit, aki figyelő szemeit mindig rajtunk, gyerekeken tartotta. Az énekeket drága felesége tanította nekünk. Baby néni az éneklés-kánonozás nagy mestere volt, csak a kezét kellett figyelni, és zengett a sok-sok gyönyörű ének.
Az ünnepség fényét emelte a püspök úr felesége, aki egy Béla bácsinak kedves énekünket adta elő, majd lelkészünk kislánya, Molnár Barbara egy szép verssel lepte meg a testvéri hallgatóságot, aztán e sorok írója szintén egy verssel kedveskedett a gyülekezetnek.
Gondolatban visszaidéztük gyermekkorunkat, hogy Béla bácsi milyen szeretettel hajolt le hozzánk, pedig mi nagyon szegények voltunk, hiszen nagy családba születtünk, de nélkülünk soha nem kezdődött el az istentisztelet. Ha vasárnap, akkor templom! (Nem úgy, mint manapság, ha vasárnap, irány valamelyik bevásárlóközpont! Szomorúság tölt el ilyenkor, de reménykedjünk, hátha lesz ez még másképp is!)
Eszembe jutott a sok-sok emlék között még az is, hogy az istentisztelet után Béla bácsi felengedett bennünket maga mellé az orgonához, és megérinthettük azt a csodálatos hangokat kiadó hangszert, sőt Erzsike testvéremnek azt is megengedte, hogy a billentyűkre ráírja, hogy do, re, mi, fá stb., és ő csodák csodája, felismerhetően eljátszott rajta egy-két ismerős egyházi éneket.
Megjegyzem, a hangunk még ma is kiváló, és legszívesebben éjjel-nappal énekelnénk! Erzsikém talán azért is ment férjhez olyan emberhez, aki szakmája mellett zenész is volt, negyven évig tubás volt a zenekarban. Béluka fiuk pedig zeneművészeti egyetemet végzett, harsonaművész-tanár lett, ma a szolnoki légierőnél zenész. Kislány unokájuk most az általános iskola harmadik osztályába jár, és minden billentyűs hangszeren kiválóan játszik.
Hát így működik az Úr csodálatosan közöttünk, örülök, hogy részese lehettem ennek a csodálatos ünnepségnek. Hálás köszönetünk érte Béla bácsi drága gyermekeinek, Juditkának, Gábornak és mindkettejük családjának, rokonságának, hogy idejüket tudták áldozni a szép ünnepség megszervezésére. Köszönjük nekik ezt a gyönyörű vasárnapot, az ünnep fényét, melegét!
Kérem Önöket, ha mód van rá, tegyék közzé az EvÉlet levelezési rovatában, hogy egy picinyke gyülekezet is tud ünnepelni és szeret is, a végén pedig az altemplomban vendégül láttuk a gyülekezet apraját-nagyját!
Hálás tisztelettel és köszönettel:
Lippainé Murvai Katalin, a diósgyőr-vasgyári gyülekezet presbitere
::Nyomtatható változat::
|