Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2011
- 09
- Reformációi emlékbizottsági ülés külhoni vendégekkel
Egyházunk egy-két hete
Hozzászólás a cikkhez
Reformációi emlékbizottsági ülés külhoni vendégekkel
Egyházunk reformációi emlékbizottságának legutóbbi, február 16-i ülését mintegy keretbe foglalta Ralston Deffenbaugh-nak, a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) főtitkárhelyettesének, valamint Mangasi Sihombingnak, az Indonéz Köztársaság volt budapesti nagykövetének és kísérőinek látogatása. A hazájába hamarosan visszatérő batak evangélikus diplomatának egyházunk nevében Fabiny Tamás püspök Prónay Sándor-emlékplakettet adott át az északi püspöki hivatalban megtartott ülésen.
A kezdő áhítat után Ralston Deffenbaugh – egyébként az Amerikai Evangélikus-Lutheránus Egyház tagja – köszöntötte az egybegyűlteket. Érdeklődéssel hallgatta azokat a rövid beszámolókat, amelyek az emlékbizottság különböző munkaágainak egy év alatt elért eredményeit, illetve további terveit foglalta össze. Az emlékbizottság tagjai is hallhattak arról, milyen stratégiai tervekkel készül az LVSZ a reformáció kezdete ötszázadik évfordulójának megünneplésére.
A délelőtt további részében a napirendben megjelölt pontokat vették sorra a résztvevők. Így szó esett könyvkiadásról, zenei elképzelésekről, pályázatokról, valamint elkészítették a reformációi emlékbizottság 2011-es költségvetési tervét is. Az ülés keretében elfogadták a Balás Gyula és Kondor Csilla által korábban beterjesztett és a mostani alkalomra pontosított logót. Ez a logó fogja kísérni az ötszáz éves jubileum alkalmából megrendezendő programokat, megjelentetendő kiadványokat.
Az ülés záróakkordjaként újabb vendégek érkeztek a Szilágyi Erzsébet fasori székházba. Mangasi Sihombing korábbi budapesti indonéz nagykövet és kísérői tisztelték meg az alkalmat – Inggrid Rosalina, az új indonéz nagykövet másodtitkára, Fal Beáta, a tolmácsolásban segédkező nagykövetségi munkatárs és Debreceni István nyugalmazott nagykövet.
Mangasi Sihombing neve hazánk számos evangélikus gyülekezetében ismerősen cseng, hiszen több mint hároméves itteni hivatali munkája mellett örömmel vállalt egyházi előadásokat és találkozókat az ország bármely pontján. Mindig örömmel vallott hitéről és evangélikus hátteréről, valamint az elsők között támogatta az árvíz során megrongálódott sajókazai parókia felújítását is. Az emlékbizottsági ülés résztvevői érdekes előadást hallhattak tőle Lutheránus egyházak Indonéziában: eredmények és kihívások címmel.
A Magyarországról hamarosan hazatérő diplomatának – az általa egyházunk számára nyújtott szellemi és anyagi támogatás elismeréseként – egyházunk Prónay Sándor-emlékplakettjét adta át Fabiny Tamás püspök, illetve egy 17. századi magyar nyelvű Biblia hasonmás kiadásával ajándékozta meg.
Boda Zsuzsa
::Nyomtatható változat::
|