Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Vasárnap

Amikor elcsüggedt a lelkem, az Úrra gondoltam, és imádságom eljutott hozzád. Jón 2,8 (Róm 10,12; Lk 8,4–8/9–15/; Zsid 4,12–13; Zsolt 61) Azt mondják nekem: „Ha csüggedsz, nem is hiszel eléggé Istenben. Gyenge vagy!” De én hiszek, közel érzem őt magamhoz. Lehet, hogy valóban gyenge vagyok, és ezt nem félek bevallani. Lehet, hogy tartok a holnaptól és a ma terheitől is. Nincs valódi menedékem, nincs senki, aki igazán úgy értene engem, mint ő. Ezért beszélgetek vele, ezért imádkozom hozzá, és tudom, minden kimondott és kimondatlan imádságom eljut hozzá. És lehet, hogy néha gyenge vagyok, de vele erős lehetek.

Hétfő

Tiéd a nappal, az éjjel is tiéd, te tetted helyükre a csillagokat s a napot. Zsolt 74,16 (Róm 11, 36; 5Móz 32, 44–47; Róm 11,11–16) Elámulok, ha hallom, hogy milyen felfoghatatlan messzeségekben is vannak csillagok, galaxisok, hány évmilliárdot tesz meg a fény, mire elér hozzánk. És a Tejútrendszer csak egy apró darabkája a végtelen világegyetemnek. Ehhez a nagysághoz képest bolygónk egy porszem. A Földön az emberi lény voltaképpen jelentéktelen semmiség. És mégis… Isten rendjében és rendszerében helyem van. Tud rólam, és vezet engem, fontos vagyok én is. Kicsi vagyok, de az ő végtelen szeretete minden oldalról körbevesz.

Kedd

Segíts meg bennünket, Urunk, Istenünk, mert rád támaszkodunk! 2Krón 14,10 (Mt 17,15–16; 2Móz 7,1–13; Róm 11,17–24) Járókeret, mankó vagy egyszerű sétapálca. Mind a járást segíti, kinek-kinek az igénye és gyengesége szerint. Stabil test, amelybe kapaszkodni, amelyre nehezedni lehet. Ilyen biztos segítséget jelentett Ászá király és serege számára az Úr az etiópok elleni csatában. És Jézus se hagy magunkra, amikor arra buzdít, induljunk el az ő útján, mert tudja: pusztán csak a magunk ereje nem elég. Ha kell, szilárd mankóvá lesz számunkra, amelyre támaszkodni lehet.

Szerda

Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Ézs 55,3 (Mt 7,24; Mk 6,1–6; Róm 11,25–36) Még ha bicebócán jövök is, még ha félvakon botorkálok is, és nagyothallásom bosszantóan eluralkodott is rajtam, a figyelmemet még akkor is kívánja Isten. Nem azért, mert ez neki lenne jó, hanem mert féltve szeret. Tudatni akarja velem, van életem. Lehet erőm őbenne, sőt vakságom, süketségem, sántikálásom nála meg is gyógyulhat. De ha mégsem, akkor is élhetek teljes életet ővele, őbenne. Csak hittel kell mozdulnom a hívására.

Csütörtök

Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass.” ApCsel 18,9 (Ézs 44,8; Lk 6,43–49; 1Sám 1,1–20) Csodákat élek meg; leleplezhetetlen varázslat, ahogy Jézus a sötét életembe bevilágít. Ez engem késztet valamire, nem tudok és nem is akarok nyugton ülni a helyemen. Érzem, mozgásra és tettekre vagyok elhívva. Ezekben megmutatkozhat az a világosság, amelyet kaptam. Ha eltakarom és titkolom, amit kaptam tőle, az olyan, mint amikor az ajándékot kicsomagolom, de sohasem használom. Kérdezem magamtól: nem vagyok elég bátor hozzá?

Péntek

Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodók. Zsolt 126,1b (2Tim 4,18; Jn 12,34–36/37–42/; 1Sám 1,21–28) Természetes, hogy más tudat- és lelkiállapotban vagyok, ha a megszokott, hétköznapi életemet élem, és másban, ha imádkozom. Istennel és az ő segítségével tudhatom és átélhetem, hogy az én sorsomat is jóra fordíthatja. Sokak számára ez csak egy szép (vágy)álomnak tűnhet, amelyben bármi megtörténhet, de én hívőként tudom és mélyen hiszem, hogy ő mindennek Ura, és számára minden lehetséges.