Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Az esseni evangélikus templom előterében különös szobor fogadja a betérőt. Egy térdeplő alak összekulcsolt két kezét balra hosszan kinyújtja, s ez természetes tölcsért formál füleihez. A művész a Der Hörende (A hallgató) nevet adta alkotásának. Bár a záró-istentiszteleten hallottunk e különös alkotásról, mégis természetes keretet adott az egybegyűltek háromnapos közös böjti elcsendesedésének.

Különös, de az Igéből kiinduló, meggyőző, hitből fakadó, egymással összecsengő, mégis eltérő, tudományos, transzcendentális gondolatokat ébresztő szavak! Ezeket hallgatni gyűltünk össze március 24–26. között Révfülöpön.

Jézus szavát add a szánkba! – kértük együtt Hafenscher Károllyal, aki a kezdő és az esti áhítatot tartotta. Isten szól, beszél hozzánk, nem rejtjelez. Szava ma is teremt, fenntart, gondot visel. Ha halljuk, adjuk tovább! Ő az egyetlen biztos fogódzó, aki segít, hogy ne falak, hanem hidak épüljenek közöttünk.

Az esti áhítaton Luther Márton könyörgése megelevenítő erővel hatott ránk. Abban a hitünkben erősített meg minket, hogy küldetésünk van, az élet igéjét, a szeretet békességét kell hirdetnünk! A szólás kényszerítő erejét több alkalommal is említi a Biblia. Feladatunk, felelősségünk van, mindnyájunknak, akik szólunk.

Az elcsendesedések közötti időszakban szakmai kérdésekről, a minőségfejlesztés tennivalóiról hallottunk előadásokat. Vitáztunk, és megpróbáltuk keresztény szemszögből értelmezni a minőség fogalmát.

Ribár János esperes másnap reggeli áhítatában Ézs 32,1–8 alapján hangsúlyozta: „a nemes lelkű nemesen gondolkodik, és kitart a nemes dolgok mellett”. Életünk aktuális problémáiban, dilemmáiban nem szabad elcsüggedni, megfáradni. Ki hol áll, ott a szószéke, ahol Isten országát hirdetheti.

Dr. Szabóné Mátrai Marianna, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetője előadásában kiemelte: a Biblia élő könyv, a tanulás könyve, mely élethosszig tartó programot kínál, és mélyen érinti egész személyiségünket. A Szentírás ugyanakkor a dialógus könyve is, mivel aktív részvételre inspirál. Például a Zsoltárok könyve az emberi érzések mélységét, a félelem, fájdalom, panasz szavait, a remény, bizalom, hálaadás, dicsőítés hangjait tárja fel. Milyen jó, hogy mindezt van kivel megosztanunk, akitől igazi vigaszt, szabadítást kaphatunk.

Ribár János a „Bibliai fogalmak a pedagógia világában” című előadásában arról beszélt, hogy az okos, értelmes, bölcs pedagógia a Biblia alapján áll. Az Ige bölcseleti irodalma gazdagítja gondolkodásunkat, és életvezetésünkben is nélkülözhetetlen.

Balázs Géza nyelvész a szavak kommunikációban betöltött jelentőségét vizsgálta. Elmondta: anyanyelvünk öszszetartó, közösségépítő erő az első bibliafordítások kezdete óta.

Dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudomány Egyetem rektora „Gyógyító szavak a lelkigondozásban, igehirdetésben, beszélgetésben” címmel a lelkipásztori és a pedagógusi kommunikáció hasonlóságát, felelősségét, szépségét, gondjait elemezte. Úgy vélte: fontos, hogy az adott időpontban feltörő és sokakat érintő kérdésekre hiteles válaszokat próbáljunk adni. Kell a fülelő, figyelő hallás, hallani kell, hogy közvetíteni lehessen. Olyan szavak kellenek, melyek hozzánk szólnak, belénk vésődnek, s ezáltal át tudjuk élni az üzenetet.

Simonfy Zsuzsanna a krisztusi szónak a nemzedékek közötti párbeszédben való megjelenéséről osztotta meg gondolatait. Mint kifejtette: sajnos az emberi kapcsolatokat szabályozó tradíciók mára erejüket és érvényüket vesztették. A mai ember elbizonytalanodott, alapvető magára hagyottság jellemzi – és vannak, akik ezt nevezik szabadságnak! Sokfelé keressük a kapaszkodót, ám Krisztus szava az egyetlen segítség. Az előadások feszült csendje után gondolatok ébredtek, érdekes, építő szavak hangzottak el, és nem sajnáltuk az időt a beszélgetésre sem.

A szabadidő közös játékkal, sétával, pihenéssel telt. Köszönjük a szervezőknek – Mátrai Mariannának és Mihályi Zoltánné, Évának –, valamint az előadóknak a lelki táplálékot, a gyógyító szavakat.

A záró-istentisztelet, melyet dr. Szabó Lajos tartott, illetve az úrvacsora közössége bensőséges befejezést adott az együtt töltött időnek.

Jancsó Kálmánné

::Nyomtatható változat::