Keresztutak

Üzenet Indiából

Hozzászólás a cikkhez

Esther Paul

Beszélgetés Esther Paullal, az indiai Kodaikanal Nemzetközi Iskola (KIS) dolgozójával, aki jelenleg kollégiumi nevelő, tamil (helyi) nyelvre tanítja az alsósokat, és a KIS gyülekezetének felügyelője. Esthert a kereszténységéről, a gyülekezetről és arról kérdeztem, hogy mit is jelent a böjt itt, Indiában.

*– Mesélj a családodról!*

– Keresztény családban születtem, ahol már a negyedik keresztény generációt képviselem. A közösség, amelyben élek, 90%-ban keresztény. A nagymamám mélyen hívő és kegyes asszony volt, s hogy vasárnap ne kelljen főznie, mindent elkészített már szombaton. Hasonlóképpen gyermekként én sem csinálhattam meg a leckét vasárnap. Ilyenkor reggel templomba mentünk, azután vasárnapi iskolába, majd bibliai verseket tanultunk meg kívülről, amit este fel kellett mondanunk.

Később keresztény iskolába jártam, majd keresztény főiskolára. Fizikából van diplomám, de még mielőtt végeztem volna, férjhez mentem. A férjem orvos, ugyanabból a közösségből választották ki a szüleim, amelyből én is származtam. Így természetes, hogy ő ugyanazokat a keresztény értékeket képviseli, amelyeket én.

Házasságkötésünk után egy keresztény kórházban kapott munkát, ahol én tanárként dolgoztam. Azután Kodaiba jöttünk, ahol ő orvosként helyezkedett el. Igazából itt találkoztam először más vallású emberekkel.

*– Több indiai tanártól hallottam, hogy keresztényként bizony hátrányt szenvedtek, például nem kaptak állást. Azok alapján, amit elmondtál, úgy tűnik, Neked nincsenek rossz tapasztalataid vallási hovatartozásod miatt.*

– Nem, egyáltalán nem. Sőt miután ide jöttünk, akkor kerültem kapcsolatba a falusi emberekkel is. Korábban erre nem volt módom, mivel vallási okokból engem nem engedtek egyedül járkálni, apánk mindig jött velünk. Iskolába is kísérővel együtt mentünk.

A férjem családjában bár sok orvos van, nem voltak nagyon gazdagok, ezért ösztöndíjat kaptak. Ennek fejében szociális munkát kellett végezniük. Így neki volt már tapasztalata, amikor ide költöztünk, nekem viszont itt kellett megtanulnom azt, hogyan lehet beszélgetni, kapcsolatot teremteni az egyszerű emberekkel.

*– Kik tartoznak a gyülekezethez?*

– A gyülekezet az iskolával együtt, de mégis tőle függetlenül működik. Saját „presbitériumunk” van, melyet a közösségünk választ. A gyülekezet elsősorban az iskola dolgozóiból és diákjaiból áll, de járnak közénk a városból is. Többféle „tagsággal” lehet rendelkezni. Vannak, akiknek ez az anyagyülekezetük. Sok tanár azonban egyfajta „támogató tagsággal” rendelkezik: aktívan részt vesz a gyülekezet életében, de korábbi (otthoni) gyülekezetétől sem szakad el. Bárki közénk tartozhat, aki elfogadja az Apostoli hitvallást, felekezettől függetlenül.

*– Milyen szolgálatokat végez a gyülekezet?*

– Nagyon sok programunk van, az iskola vallásos életében fontos szerepet játszunk. A vasárnapi istentiszteleteken kívül sok lehetőséget biztosítunk a gyerekeknek, hogy Jézussal találkozzanak (ún. gimnazista – Barnabás – csoportok, ifi felsősöknek, klub alsósoknak stb.). Szerintem azonban az a legjobb a munkánkban, hogy igyekszünk enyhíteni a társadalmi nehézségeket. Minden évben rengeteget költünk erre. Segítünk a tanításban: egyenruhát készíttetünk az iskoláknak, tankönyveket veszünk, támogatjuk a szegény gyerekeket. Van olyan is, aki azt vállalja, hogy fizeti a tandíjukat a főiskola ideje alatt (három évig). Azután ezeket a fiatalokat kérjük, hogy segítsenek további három évig egy másik diáknak, és így megy a láncolat tovább. Ha nem kapnak munkát, akkor próbálunk állást is szerezni nekik.

Az iskolába lelkészgyerekek is érkeznek egész Indiából. Ők jóval szegényebbek, mint az itt tanuló diákok, tehát nekik is adunk rendszeresen anyagi támogatást.

Van egy ún. szükség orvosi alapunk is: ha valakinek sürgős kórházi ellátásra van szüksége, akkor segítünk a számlák rendezésében (Indiában nincs tb-rendszer. – A szerk.). Sajnos a teljes összeget nem tudjuk kifizetni, de néha a kevés is sok lehet. Sajátos helyzetekben is igyekszünk segíteni. Például van egy szabó, aki nem tudott varrógépet venni magának. Megelőlegeztük a pénzt neki, aminek a felét havi törlesztésben kell visszaadnia, a másik felét elengedjük. Így amit most havonta visszakapunk, azt már tovább is adjuk másnak…

Az öregek otthonában is segítünk, ahol most 25-en élnek. Az indiai kultúrában a nők másodrangú helyet foglalnak el: akik már nem képesek munkát végezni, azokat sajnos elküldik otthonról. Így többségében nők vannak az otthonban, akiket a családjuk nem is látogat. A gyülekezet továbbá segít az iskola által végzett szociális munkákban (helyi gyerekek angoltanítása, árvaházi látogatások stb.) is.

*– Végezetül ne felejtsük el, hogy most böjt van. Mit jelent ez számodra?*

– Indiában úgy gondoljuk, hogy böjtben segíteni kell a társadalmi nehézségeken. Például böjtölünk, nem veszünk húst, és az így megmaradt pénzt összegyűjtjük egy arra készült speciális perselyben. Ezt aztán húsvétkor a templomba visszük, és az ott összegyűlt pénz egészét a szegényekre költjük. A böjt tehát nem egyszerűen a lemondás, hanem az áldozathozatal időszaka is! Egy másik jellemző dolog, hogy ebben az időszakban nem hordunk virágot a hajunkban, és a pénzt, amit virágra költenénk, szintén a perselybe tesszük. (Dél-indiai szokás, hogy a nők naponta friss virágot kötnek a hajukba. – A szerk.) Nem veszünk semmiféle luxus dolgot, ruhát, ékszert. Sokat böjtölünk, imádkozunk, Bibliát olvasunk. Szerintem ebben az időszakban mélyülhet el leginkább a hitében az ember.

Nagypénteken mindenki böjtöl reggeltől estig, és elmegy a templomba. Meditálunk Jézus kereszten mondott szavairól. Néhány templomban egész nap imádkoznak, de van, ahol csak háromórás imát tartanak.

*– És hogyan ünneplitek a húsvétot?*

– Húsvétkor mindenki nagyon boldog és felszabadult. Új ruhát veszünk erre az alkalomra, és összehívjuk a barátokat, az egész családot ünnepi „lakomára”. Végre ehetünk húst, és virágot is tűzhetünk a hajunkba. Megtesszük mindazt, amit 40 napig megtagadtunk magunktól. Az élet problémáiról pedig nem beszélünk…

Nem minden keresztény gondolkodik úgy Indiában (sem), ahogyan Esther. Mégis érdemes eltűnődnünk mindazon, ahogyan az életet szemléli, ahogyan kereszténységét megéli, és amint a társadalmi nehézségeken próbál segíteni kis, apró léptekben. Amiképpen Jézus is mondja: „… amikor megtettétek ezeket akár csak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” (Mt 25, 40b).

Mesterházy Andrea

::Nyomtatható változat::