e-világ

Válás-visszhang

Hozzászólás a cikkhez

Nagyon sajnálom, hogy az Evangélikus Élet újságunk július 20-i számában közölték A válás dilemmája című cikket. Már az első bekezdés közepén írja a szerző: "Amikor most lelkész szaklapban térek vissza a kérdésre...", mindenki érezheti, hogy ez a cikk nem egy evangélikus néplapba, hanem a Lelkipásztor szakfolyóiratba való tanulmány. Ott lehetett volna részletesen a véleményeket ütköztetni. Az Evangélikus Életben ez csak félreértésekhez fog vezetni, mint ahogy a 2001 évi cikk is vezetett. Jó ez nekünk?

„A válás mindig csőd, kudarc, de nem bűn”. Ezt a mondatot a korábbi cikkéből most helyteleníti a szerző. Kijelenti továbbá: „…abban a teológiai gondolkodásban, amiben több lelkész is megvilágította, miért tartják a válást bűnek, ez teljesen nyilvánvaló a számomra is”.

Ha itt végződne a mostani cikk, akkor mindenki számára érthető lenne. De jön egy, a lelkészeknek szóló kioktatás: „…némelyek nem tudják az egyházban, mit jelent a kegyelem, mit jelent a bűnbocsánat. Másképpen nem maradnának megbélyegzettek az elváltak.” Azután következik a félreérthetőség egész sora. Mindezt igazolva látja a szerző azzal, hogy bizonyos fogalmakat, szakkifejezéseket nem teológiai értelembe használja.

Bántó olvasni ítéletét a második hasáb második bekezdése végén egyházunk gyakorlatáról: „Enyhén zavaros”. Önkéntelenül kérdezzük: Tett ellene a szerző a megfelelő helyen valamit?

Aztán következik a bibliai igehelyek válással kapcsolatos különböző értelmezése, amelyet a harmadik hasáb alján így zár le: „Összefoglalva az a véleményem,…”. Minden lelkész tudja, hogy a Biblia igéit különböző módon lehet értelmezni. De az Evangélikus Egyházunkban atyáink úgy látták jónak, hogy ne a Biblia egyéni értelmezési módja érvényesüljön, mert ebből születnek a szekták. Az Evangélikus Egyházban az elfogadott Hitvallási iratok értelmében értjük a Bibliát. Ezt a felfogást megújította a mostani Zsinatunk is. Mi ehhez tartjuk magunkat!

Kár, hogy nem evangélikus teológiai tanárhoz fordult a válás kérdésével, mert akkor idézték volna Márk 10,11–12 is: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el feleségül, házasságtörést követ el ellene; és ha az asszony bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, szintén házasságtörést követ el”. Ezek szerint még akkor is, ha közös megegyezéssel váltak el; ha belátták, hogy tévedtek, amikor összekötötték a sorsukat, akkor is vétkeztek. (Első hasáb 2. bekezdése). Vagyis az isteni renddel nem lehet játszani, próbaházasságot kötni, majd mentegetőzni, hogy azt nem úgy gondoltam…

Én nem emlegetném a populista mozgolódást. (Népszerűségre, nyilvánosságra való törekvés.) Különösen így nem: „a témát tehát a politikai küzdőtérről a szakmai berkekbe szeretném visszavinni, bármilyen csábító lenne a populista demagógia tettenérése”. Sajnos ez a cikk a populizmus, amikor a szakmai vitát kivisszük az emberek közé, ahol elkerülhetetlen a félreértés és a megbotránkozás. (Első hasáb 5. bekezdés.)

Nem értem, hogyan lehet egy cikkben leírni egyrészt: „a válás mindig bűnök következménye. Laikus szemmel tehát nincs valódi különbség a két felfogás között, azaz, hogy a válás maga a bűn, vagy bűnök – hűtlenség, önzés, erőszak stb. – következménye (Második hasáb 3. bekezdése), másrészt: Sem Mózes, sem Jézus nem tartja bűnnek a válást a szó kategórikus értelmében”. A válás egy folyamat, aminek különböző állomásai vannak: a szeretet elhidegülése, egymás iránti közömbösség, egymás meggyűlölése és végül a különválás. Ebben a folyamatban nem lehet az utolsó állomást, a különválást leválasztani és azt külön kezelni, mintha az nem tartozna a folyamathoz és nem lenne bűn. Ilyet Jézus nem mondott. Viszont mondta: „Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiságok…” (Mk 7,21–22a)

Az utolsó bekezdés foglalkozik a „stigmatizáció” kérdésével. Egyházunk szokásjogában volt benne, hogy minden lelkész és egyházi tisztviselő lemondott állásáról, hivataláról válás esetén. Ezzel elismerte, hogy ő is vétkezett. (Nem szerette elég jól a másikat, nem tudta megakadályozni, hogy házastársa más után menjen…) Ha nem volt botrányos a válás, egyházunk nem tört pálcát az elvált felett, hanem új helyen biztosította a továbbszolgálás lehetőségét. Életrajzába bekerült a tény, hogy elvált ember, vagy másodszor nősült. Ez nem volt titok az új gyülekezete előtt sem – nem utólag tudták meg a gyülekezeti tagok –, mert egyházunkban van bűnbocsánat. Nem az elkenés és elkendőzés, hanem a megvallás, bevallás a bűnbocsánat útja. Így lehettek újra a gyülekezetekben az elváltak is – megváltozott életükkel – példaképpé.

Missura Tibor

::Nyomtatható változat::