Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

„Huszonöt év alatt huszonkétszer költöztem” – mutatkozott be az Evangélikus Nők Klubjának december 6-i, évzáró alkalmán az előadó. Mielőtt e kijelentést félreértené a kedves olvasó, sietek megnyugtatni: Anett Ford egyáltalán nem egy nyughatatlan lélek. Szíve mélyén nagyon is vágyódik az állandóságra. Isten azonban más életutat szánt neki...

Anett Ford kanadai misszionárius szülők gyermekeként Indiában született. Tízéves koráig élt az ázsiai országban, majd elkezdődött negyed évszázados vándorlása. Előbb szüleivel kelt útra, később pedig – miután elvégezte a teológiát – a férjével együtt vágtak neki az újabb és újabb szolgálati területeknek – Isten hívásának engedelmeskedve. Anett hét esztendeje érkezett családjával Magyarországra.

Itt is gyakran költözni kényszerültek, hiszen több vidéki baptista gyülekezet igényelte szolgálatukat.

Az előadása címeként kapott kérdéssel – Akad-e számára hely? – így érthető módon könnyen azonosulni tudott. „Azt mondhatnák rólam is, hogy nem akad számomra hely” – mondta, ám a klubalkalmon elhangzott vallomása mindennek ellentmondott. Anett nem otthontalan. Bár eddigi élete szüntelen utazás, költözés egyik hajlékból a másikba, mégis biztos helyen tudja magát és övéit a Krisztusban. Ő az oltalom, a hajlék – így is összefoglalhatjuk a karácsony üzenetét.

De ki hallja meg ezt a csodálatos örömhírt? Akad-e az oltalmat adó Krisztus számára hely a mai világban? Anett a kérdésre válaszolva élete három állomáshelyéről beszélt a jelenlévőknek. Indiáról, ahol gyermekéveit töltötte. Ott, a többségében hinduk lakta országban észrevétlenül zajlik a keresztények karácsonyi ünneplése. Milliók számára ismeretlen marad Jézus neve. Pedig, ha valahol vigasztalást jelenthet karácsony üzenete: az, hogy nem vagy elhagyott, van hely a számodra Istennél, akkor az éppen ott van, az utcán heverő kitaszított leprások, hajléktalan koldusok százezrei között.

De nemcsak Indiában, hanem Magyarországon is szükség van erre az örömhírre – és nem csupán a hajléktalanoknak, hanem azoknak is, akik lelkileg otthontalanok. Számukra is rendkívül fontos lenne, hogy az advent és a karácsony igazi értelme feltáruljon előttük. De hogyan ismerhetik fel azt, akiről nem hallottak?!

Olaszországi emlékei – életének egy másik fontos helyszíne, ahol rendkívül pazarló módon ünneplik a karácsonyt – arra a veszélyre hívták fel Anett figyelmét, hogy minden adventi előkészület értelmét veszti, ha abból kimarad a lényeg: Krisztus. „Észak-Olaszországban sokan gazdagok, de lelkileg mégis éhen halnak. Mert bálványok vannak az életükben, amelyek távol tartják őket Krisztustól” – jelentette ki a misszionáriusnő. A női klub tagjainak pedig már így foglalta össze tapasztalatait: Jézus nemcsak helyet kér benned, hanem az első helyre tart igényt!

Bár Anett idegen országokban élt szüleivel, családja mindig a kanadai hagyományok szerint igyekezett megemlékezni az adventi időszakról. Ezt illusztrálandó a misszionáriusnő magával hozta azt a kis piros harisnyát, amelybe gyermekkorában rejtették el szülei az ajándékokat. Észak-Amerikában decemberben ünnepi díszbe öltöztetik a házat. A karácsonyfa is már jóval korábban áll. Az ajándékokat nem az angyalkák vagy a „kis Jézus” hozza, hanem a Mikulás. Anett szeme csillogott, amikor felidézte ezeket a régi szép karácsonyokat. De bármilyen szép emlékeket is őriz a szívében, nem titkolhatta, hogy szomorú szívvel gondol Észak-Amerikára. „A legtöbb embernek nem Krisztus a fontos, hanem maga az ünnep” – mondta. Karácsony kitalált mesefigurája, a Mikulás elvonja a figyelmet a valóságról, Isten Fiáról, aki Betlehemben értünk emberré lett. A női klub minden tagját megdöbbentette, hogy Kanada iskoláiban a diákoknak nem engedik megünnepelni Jézus születését. Tilos betlehemes játékokat előadni. Soketnikumú az ország – mondják erre az illetékesek. – Tekintettel kell lenni a más vallású bevándorlókra, akiknek jogait sértené a kereszténység túlhangsúlyozása…

Így szorul ki Jézus sok európai gyökerű kanadai ünnepéből és gondolkodásából. Bár az Újvilágban – ahová még Istenben bízva indultak el őseik – hajlékra találtak, lelkileg mégis otthontalanok maradtak.

Nekünk, a női klub hallgatóságának e ponton akaratlanul is eszünkbe jutottak napjaink társadalmi vitái az Európai Unió alkotmányának preambulumáról. Említeni kell-e keresztény gyökereinket, vagy nem? Adventben, 2003 telén így talán még kiáltóbban hangzik a kérdés: „Akad-e még számára hely?”

B. Pintér Márta

::Nyomtatható változat::