A vasárnap igéje

Advent 3. vasárnapja

Hozzászólás a cikkhez

A templomszentelési ünnep télre, decemberre esett. Jézus éppen Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban, és Salamon csarnokában járt. Kíváncsi szempárok fürkészték az ünneplő tömegben járkáló „rabbit”. Összesúgtak a háta mögött, és izgatottan kérdezgették: Nem ő a híres Názáreti Jézus, József és Mária fia? A vallási és szellemi vezetők – a kor értelmiségiei – is kerülgették egy ideig. Végül felbátorodtak, és körbevették, hogy kérdéseikkel ostromolják őt. A zsidók gyanakvást tükröző szeme találkozott Jézus tiszta tekintetével.

Némelyikük Keresztelő nyomdokán járva azt kérdezte tőle: „Te vagy a Krisztus, vagy mást várjunk?” „Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket?” A többiek is tettek fel különféle kérdéseket, de a válasz nem igazán érdekelte őket. Pedig ha hallgattak volna rá, megnyílhatott volna előttük Jézus titka. Ő maga lett volna számukra az ajtó, miként ígérte: „Ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.” (Jn 10,9)

Hogy megértsük, miért nem tudtak Jézusra hallgatni, próbáljuk beleélni magunkat a templomban ünneplők hangulatába! Mit is ünnepelnek a zsidók e téli napokon?

Kr. e. 164-ben Júdás, Mattatiás fia – akit Makkabeusnak, azaz „pörölynek” neveztek – győzelemre vitte apja és testvérei szabadságharcát a Szeleukida szír uralkodó, IV. Antiochus Epiphanes ellen, aki egész birodalmában a hellenizmus szellemét terjesztette. Ennek jegyében követte el a zsidók szemében legsúlyosabb bűnt: a jeruzsálemi templomban pogány istentiszteletet vezetett be. Az oltáron disznót áldoztak Zeusz tiszteletére. A kultikus értelemben megszentségtelenített templomot a makkabeusok győzelme után meg kellett tisztítani. A ledöntött oltár köveit félretették addig, „míg jön egy próféta, és megmondja, mi legyen vele”. Végül újra felszentelték a templomot. A zsidók erről emlékeznek meg évről évre a hanuka, azaz a templomszentelés ünnepén.

Jézus korában ennek a vallásos tartalommal telített szabadságünnepnek – a gyűlölt római megszállás miatt – politikai aktualitása is volt. Évről évre voltak, akiken úrrá lett a makkabeusi idők hangulata. Megemlékeztek az egykori hősökről, de mindenekelőtt az új vezért várták, aki – mint egykor Makkabeus Júdás – készen áll, hogy a népet harcba szólítsa az idegen megszállók ellen.

Ilyen lelki, szellemi és politikai közegben záporoztak a kérdések Jézus felé. Ő türelmesen és szelíden válaszolt, mégsem hallgattak rá. Hiába utalt korábbi tetteire, amelyeket nagy nyilvánosság előtt vitt véghez. Hiába példázta követői-hez való viszonyát a pásztor és a nyáj képével. Amikor pedig kimondta a legnagyobb titkot: „Én és az Atya egy vagyunk!”– hallgatóit elöntötte a düh, és azon nyomban meg akarták kövezni istenkáromlásért. Ők nem olyan messiást vártak, aki küldetését a nyáját legeltető pásztor békés képével jellemzi. Hiába azonosította magát a szabadító Jahvéval, akinek nevében Júdás Makkabeus egykor legyőzte az ellenséget. Elutasították, mert nem fúj riadót az éppen aktuális megszállók, a rómaiak ellen.

Mi sem kerülhetjük ki az emberi lét legfontosabb kérdését: Kicsoda számomra Jézus Krisztus? Kinek tartom őt? Kit is várok? Egyáltalán várom-e őt?

Az advent szent idő, mert az igazi szabadulást hozó Isten Fia eljövetelére emlékeztet. A hajnali istentiszteleteken, a böjtölés csendes pillanataiban, esti istentiszteleteken és a meghitt adventi összejöveteleken a Szentlélek választ ad életünk nagy kérdésére, hogy hitünkben megerősödve Messiásunknak valljuk a Názáreti Jézust, meghalljuk pásztori szavát, és megmaradjunk nyájában.

Vigyázzunk! Ha minket is hatalmába kerít az ünnepi láz, ha rabságába ejt a fogyasztói társadalomban hódító új szenvedély, a vásárlási kényszer, ha engedjük, hogy előkészületünket betöltse egyfajta vallásos zaj, amelyben a kereszténységtől idegen elemek ünnepeink tartalmával vegyülnek, akkor mi is könnyen a megtévesztés áldozatává leszünk, mert nem halljuk meg a Jó Pásztor szelíd szavát. Az advent megóv minket attól, hogy beleszédüljünk a lét hétköznapi forgatagába. Az örökkévaló Istenre irányítja figyelmünket, aki életünknek úgy adott igaz tartalmat, hogy Megváltónkká és Pásztorunkká lett abban a Jézus Krisztusban, aki egykor a betlehemi istálló kényszerszállásán született meg. Adventben is hallgassunk az ő hangjára! Keressük buzgón imáinkban, és kopogtassunk ajtaján, amíg időnk engedi.

Imádkozzunk! Mennyei Atyánk! Te felénk fordulsz, és igéddel magadhoz hívsz bennünket. Naponta hálát adunk azért, hogy Jézust Jó Pásztorul adtad, akinek hallgathatunk hangjára. Megvalljuk, hogy mégis szemünk elől tévesztettük őt, szívünk eltávolodott tőle: így ismeretében sem növekedtünk. Áldd meg ezt az adventi időt, hogy újra közel kerüljünk hozzá, aki az idők teljességében már eljött értünk, egykor pedig újra eljön mint egyedüli és igaz Messiásunk. Ámen.

Gregersen-Labossa György

::Nyomtatható változat::