Evangélikusok

Maradj életben! (IV.) *

Hozzászólás a cikkhez

Maradj életben, család! – hangzott felénk az országos evangélizáción a felhívás. Annyira rossz tehát a helyzet, hogy már az életben maradásért küzdünk? Nem fejlődésről beszélünk, nem megújulásról, hanem életben maradásról? Kicsit úgy érzem, hogy a haldokló segélykiáltása ez, aki így biztatja magát: még van tovább, ez még nem a vég!

Hát valóban – Isten kegyelméből – ez még nem a vég. Mindaddig, amíg Isten engedi, hogy éljünk, lehetőségünk van arra, hogy megújuljunk és változzunk egyéni és közösségi, azaz családi életünkben. Isten igéje ezt mondja: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!” (1Móz 1,27–28) Majd: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” (1Móz 2,24) Az efezusi levélben ilyen intelmeket találunk a házastársak felé: „Engedelmeskedjetek egymásnak Krisztus félelmében. Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak; mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak... Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte.” (Ef 5,21–23.25) Ezután Pál így folytatja: „Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes (...). Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.” (Ef 6,1.4)

Az ige tükrébe tekintve a következőket láthatjuk meg: Isten teremtett minket férfivá és nővé, megáldott minket, és feladatot adott nekünk a családi élet terén is. Áldást hordozó vagyok-e? Ragaszkodom-e ahhoz, akihez Isten rendelt? Közösen hordozzuk-e a terheket? A családi élet terén biztos pont-e az otthonunk? Virágzó sziget-e ebben a hajszolt világban? Milyen példát mutatunk gyermekeinknek? Hogyan neveljük, illetve „ingereljük” őket? Mit várunk el tőlük? Isten igéjének mérlegén vajon nem találtatunk-e túl könnyűnek?

Ennek illusztrálására nézzük meg, hogyan is zajlik egy napunk!

A reggel kapkodó és rohanó, a délután annak a jegyében telik el, hogy egyik vagy másik különórára visszük a gyerekeket, s este fáradtan végzi ki-ki a maga elmaradt munkáját, illetve a gyerekek tanulnak. Ki az, aki javarészt velük van? Ki az, aki legtöbbször testi-lelki értelemben nevelni tudja őket? Általában az édesanya, miközben végzi a házimunkát, tanul a gyerekekkel, vagy vacsora közben esetleg a mindennapi problémákat beszéli meg velük. Talán az esti puszi idejére megérkezik az édesapa is. Vannak-e még olyan – keresztény – családok, ahol a férfi és nő egyformán hordozza az otthoni terheket, egyformán kiveszi részét a gyermekek neveléséből? A Biblia még az apákról beszél, Luther is a családfők feladatának tartja a hitbeli kérdésekről való tanítást. S ma? A legtöbb keresztény családban az édesanya egyedül imádkozik a gyerekekkel, és vasárnaponként a templomba is egyedül megy velük – ha nem azzal menti ki magát, hogy mivel nincs otthon az édesapa, ezért ő sem jön.

Életben maradhat-e ma a család? Életben maradhat-e akkor, amikor a munkahely diktál, az apáknak addig kell dolgozniuk, amíg megkövetelik tőlük, s az anyáknak az otthoni teendők mellett a munkahelyükön is helyt kell állniuk? Életben maradhat-e a mi családunk a ránk kényszerített körülmények ellenére, amelyben sokszor változtatni sem tudunk? Hogyan lehet Istennek tetsző módon élni? Hogyan lehet jó példát mutatni a gyermekeknek? Hogyan lehetünk apaként vagy anyaként valóban Isten eszközei a gyermeknevelésben?

Az első és legfontosabb tudni: Isten azt akarja, hogy minden ember boldog legyen – házasságban és családban egyaránt. Nem kér lehetetlen dolgokat tőlünk, csak azt, ami életet munkál. Jézus ugyanakkor példát is ad. Ő maga mondja: „Én vagyok a jó pásztor, s az én juhaim hallgatnak a szómra.” Ha engem követtek, életben maradhat a család. Ha az apa pásztorként vezeti családját, s az anya nélkülözhetetlen segítőtársként terelgeti a kicsinyeket, ők pedig figyelnek a Jézushoz ragaszkodó, Jézust követő apára. Még akkor is, ha az apa nincs otthon minden este, de az anya, a gyerekek tudják: ha megtehetné, ott lenne, de imádságban így is velük van. És vasárnap valóban együtt mennek templomba, vagy ismét annak a tudatában, hogy velük jönne, ha nem kellene dolgoznia. Csak ez a fajta családmodell életképes!

Fontos szem előtt tartanunk azt is, hogy a családtagoknak együtt kell működniük, össze kell dolgozniuk, hogy cselekedeteiket az egymás iránti szeretet és felelősségérzet hassa át. A vadludak azért repülnek V-alakban, mert így 75%-kal tovább jutnak, mintha egymaguk igyekeznének célba jutni. Ha az első elfárad, a hátulsó a helyére áll. Családunkra nézve is megszívlelendő: 75%-kal többre jutunk együtt, mint egyedül! Ha az apa, az anya és a gyerekek együtt látják meg a teendőket, és segítik ebben egymást, akkor senki sem lesz mártír vagy szolga. Együtt gyorsabban elkészülnek, és így marad idejük egymásra, beszélgetésre, programokra. Életben marad- hat a család? Igen, ha Jézusból él, belőle táplálkozik. Igen, ha a krisztusi családmodellt követi. Igen, ha összmunkában él. Isten szava biztasson ebben minket: maradj életben – maradj énbennem!

• Sorozatunkban a Deák téri templomban október 11-én tartott országos evangélizációs nap szekcióbeszélgetéseit bevezető előadások szerkesztett változatát közöljük.

Tamásy Tamásné

::Nyomtatható változat::