Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Nézem a tévét… Égő követségek, felheccelt, dühtől eltorzult arcú arabok. Megkergült világunk újabb válságjelei.

Átlagmagyar kicsit megretten: mi lesz ebből? Rémülten tekint ki az ablakon, s miután nem lát az utcán kockás fejkendős arabokat kalasnyikovval hadonászni a kora esti szürkületben, visszamenekül megkezdett, lassan langyosodó söréhez. Átlagmagyar átlagnyugalma ez: a házak megint másutt égnek, a baj megint máshol van, lehet nyugodtan szemlélni a tévéfotel hamis biztonságából a másokkal történő borzalmakat.

Most azonban többről van szó. Ugyanis most lett igazán kitapintható, hogy hová vezet a rosszul értelmezett sajtószabadság-sajtószabadosság. Amikor a média emberei – újságírók, rádiósok, tévések – úgy vélik, hogy embertársaik fölé helyezhetik magukat. És azt gondolják, hogy a nyugati demokráciákban fennen hangoztatott „véleménynyilvánítás szabadságának” örve alatt nekik mindent szabad.

Erre jó példa volt a minap a hírös.index internetes újság szerkesztőinek tréfája (alap valahol Kecskeméten mutálódik, a kiskőrösi szüreti napokról összehordott „ferdítéseivel” már belopta magát városunk polgárainak a szívébe). Az ártatlannak nem mondható tréfa: a kalocsa–kecskeméti érsek fényképe mellett egy pucér nő fényképe volt látható napokon keresztül…Valójában két különböző írást illusztrálnak, de egymás mellé illesztve a két kép – gusztustalan. Törvényt tán nem sért, aki ilyet tesz, azonban mégis bánt, szúr és megaláz, mert tiszteletlen és mocskolódó képzeteket kelt. A felelős szerkesztő bizonyára meg is simogatta a buzgó ötletgazda munkatárs buksi fejét: nahát, milyen jó kis poén volt, megint rúgtunk egyet a keresztényekbe, jelesül éppen a megyénkben illetékes katolikus egyházfőbe.

Vannak tehát újságírók, akik felhatalmazva érzik magukat arra (lásd fentebb: véleménynyilvánítás szabadsága), hogy szent dolgokból is gúnyt űzzenek. S mindezt a magát fejlettebbnek tartó világ képviselői engedik meg maguknak – nem csak magyar nyavalyáról van tehát szó.

Nagyon bátor emberek ezek az újságírók; olyan ez, mintha egy bokszbajnok kisgyermeket pofozna nagy garral. Azok a bátor dán újságírók, akik egy poénos estén jóízű röhincsélés közepette kiötölték az iszlám alapítóját kigúnyoló rajzokat, a legfrissebb hírek szerint éppen bujkálnak valahol. Most bezzeg tele a nadrág, elszállt a nagy bátorság! Mert a bumeráng visszaszállt: nem lehet a végtelenségig sarat dobálni arra, kicikizni, megalázni azt, ami másoknak szent. Mi ugyan nem vagyunk muzulmánok, de semmi sem jogosít fel minket arra, hogy Buddhát, Mohamedet vagy Konfuciust gúnyoljuk.

Mert nekünk sem esne jól, ha onnan meg Jézus Krisztust, Péter apostolt vagy másokat kigúnyoló rajzokról érkeznének hozzánk hírek. Bár – ha ez így megy tovább – „alkotnak” majd ilyeneket saját újságíróink, rajzolóink vagy filmrendezőink is.

Egyébként a tragikus események mögött ott vannak a tragikus tények is: a világ számos muzulmán többségű országában ma is üldözik a keresztényeket. Indonéziában például a legfrissebb adatok szerint az utóbbi években mintegy nyolcezer keresztényt mészároltak le militáns muzulmánok. Legutóbb éppen három keresztény diáklányt raboltak el, és – lefejezték őket. De Nepálban sem könnyű a keresztények helyzete, ahogyan most feltehetőleg nem lesz könnyű Palesztinában a keresztény, éppen evangélikus palesztinoké sem.

De mindezek a szörnyűségek sem jogosítanak fel senkit arra, hogy kigúnyolja azt, aki vagy ami másnak szent. És szomorú, hogy ezt éppen az evangélikus többségű Dániában tették meg feltehetően – keresztelésüket tekintve – evangélikus vallású újságírók.

Mert ez a legnagyobb baj. Míg mások foggal-körömmel ragaszkodnak gyökereikhez – ez esetben vallásukhoz, vallási jelképeikhez –, mi a felvilágosult, haladó Európában önmagunkat adjuk föl. Tartok tőle, hogy nálunk elmaradna egy hasonlóan össznépi felháborodás, ha teszem azt valamelyik arab újságban éppen Jézus Krisztuson gúnyolódnának. Mi magunk alatt vágjuk a fát, s tesszük ezt önként és büszkén, hiszen szabadok vagyunk, még ezt is megtehetjük! Nyugodtan lemondunk magyarságunkról, keresztény gyökereinkről, keresztény erkölcsiségünkről, mert mostanában olyan jó hecc, jó buli mindent sárral bekenni, ami szent és jó volt őseinknek.

De mi lesz majd akkor, ha már nem lesz hol megvetnünk a lábunkat?

Lupták György

::Nyomtatható változat::