Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket. (Dán 9,18)

Hetvened hetében az Útmutató reggeli igéinek örök érvényű üzenetét így foglalhatjuk össze: könyörgésünk és dicsekedésünk egyedüli alapja Isten kegyelmes cselekedete, nem pedig a mi tetteink! Ezért „az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől” (Zsolt 18,4; LK). Böjtelőtől tekintetünket a keresztre irányítjuk. Hetvenedtől fehérvasárnapig tíz hét, hetven nap telik el. Erről a hetvenéves babiloni fogság is eszünkbe juthat: „…hetven évnek kell eltelnie a romba dőlt Jeruzsálem fölött. Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra. Akkor véget ér a hitszegés, (…) és eljön hozzánk az örökké tartó igazság.” (Dán 9,2.24) Ezt várva ne legyünk zúgolódó szőlőmunkások: „Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk…” Isten szuverén Úr, és minden munkásának ugyanazt az örök életet adja – de nem bérként, hanem ingyen kegyelmi ajándékul! „Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok?” (Mt 20,12.15) Luther így tanít: „Isten az üdvösségemet kivette az én szabad akaratomból, és tulajdon szabad akaratába helyezte; s úgy látta jónak, hogy ne az én életem s cselekedeteim alapján, hanem kegyelmével s irgalmasságával tartson meg.” Ezért már részt sem kell vennem a hervadhatatlan koszorúért folyó versenyben? Pál nem akarja magát alkalmatlanná tenni a küzdelemre; mi se tegyük: „Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél…” (1Kor 9,26) Ne legyünk tétlen nézők és ellendrukkerek sem, mint akik zúgolódnak az üdvösséget nyert, bűnös Zákeus miatt: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,10) Mindenkinek szól a figyelmeztetés: „…senki se hajoljon el Isten kegyelmétől…” (Zsid 12,15) A keserűség gyökere a hitehagyás, amely Isten ingyen kegyelmének az elutasítását jelenti. Ennek ellenszere az Úr Jézusnak az életünkbe való befogadása. Mint ahogyan elmondta tanítványainak: „Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem.” (Mt 10,40) A tanítványok Isten munkatársai s „szolgák csupán, akik által hívővé lettetek” (1Kor 3,5), mert a megváltást Isten végzi el, és a hitben való növekedést is ő adja – mindezért nincs létalapja a viszálykodásnak! Húsvét előtt Jézus megtisztította a templomot, mert az Úristen háza iránt érzett féltő szeretet emésztette. A mi testünk is a Szentlélek temploma; hagytuk-e már, hogy megtisztíthassa az Úr? Ha igen, akkor ismerjük fel Pállal: elhívásunk és kiválasztásunk Isten minden emberi értelmet meghaladó kegyelmes tette, s „az ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok” (1Kor 1,30)! Ezért nemcsak hetvennapos, hanem hetvenéves kiváltságunk lehet, hogy az Úrral dicsekedjünk! Sőt az Isten színe előtt mi, az „egydénárosok” „mindörökké dicsérjük / Fennszóval az Urat” (EÉ 323,4)!

Garai András

::Nyomtatható változat::