Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

„Térj magadhoz, drága Sion, / Van még neked Istened…!” – szólt az ének a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében február 5-én. Ritkán fordul elő, hogy akkora fájdalommal, mégis reménnyel és hálaadással énekelik ezeket a sorokat, mint ahogyan ez alkalommal megszólaltak. Az egybegyűltek az egyházközség gulágra hurcolt tagjaira emlékeztek. Az ünnepi alkalmon Soós Viktor Attila történész, a Magyar Országos Levéltár munkatársa tartott előadást, melyben a második világháborút követő politikai üldözéseket mutatta be.

„Elgondolkodtató, hogy az 1943–44-es zsidóüldözéseket követően százezrek életét tették tönkre politikai, világnézeti okok miatt, mégis, ez utóbbiról ritkán beszélünk. Pedig ennek a rendszernek is megszámlálhatatlan kárvallottja volt” – hangsúlyozta az előadó. Felvázolta, hogy milyen eszközökkel éltek a hatalom birtokosai. A Szibériába hurcolt embereknek már a zord klímát is nehéz volt elviselniük, nem beszélve az embertelen bánásmódról. Szovjet mintára Magyarországon is épültek táborok a Hortobágyon, Kazincbarcikán és Kistarcsán. Már több mint másfél ezer recski munkaszolgálatosról találtak feljegyzést a levéltárakban. Megdöbbentő, hogy a ma is működő inotai alumíniumkohót is kényszermunkások építették.

Az egyházakat legsúlyosabban az oktatási intézmények elvesztése érintette; a katolikus egyház számára ezenkívül nagy csapás volt, hogy a rendek feloszlatásával több mint tizenegyezer szerzetes került utcára. A kutató elmondta, hogy ha ritkán szóba is kerül az egyházak üldözése, akkor is csak Mindszenty József katolikus, Ravasz László református és Ordass Lajos evangélikus főpásztor nevét említik meg. Pedig hasonló szenvedést kellett elviselnie vallásossága miatt több tucat „egyszerű” lelkésznek és több ezer gyülekezeti tagnak is.

A történész idézett Böröcz Sándor visszaemlékezéseiből is. Az – először Neukirchenbe, majd Szibériába – internált evangélikus lelkész részletesen elbeszéli, hogy két katolikus pappal együtt miként élték át a borzalmakat, miként védték a padlón fekve egymás testét a hidegtől és a poloskáktól: „A gyakorlatban ott valósult meg a keresztény közösség. (…) A három pap békésen pihent egymás mellett, mint három testvér.” Soós Viktor Attila szerint sajnos ez az ökumenikus együttműködés a múlt feltárása során nem működött, mert minden történelmi felekezet saját helyzetét próbálta meg menteni. „Ideje lenne összefogni, mert adósak az egyházak azzal, hogy saját múltjukat megismerjék, és az információkat továbbadják” – mondta. Furcsának találja, hogy míg a Habsburg-kor kutatására külön intézményt is létrehoztak, addig ezt a korszakot nem sikerült teljes egészében feltárni. Az előadó – a közvéleményt is foglalkoztató aktualitásokkal kapcsolatban – hangsúlyozta, hogy a kutatás nem szolgálhatja a szenzációéhes sajtó érdekeit; a múltat csak szisztematikus munkával lehet feltárni.

A német gyökerekkel is rendelkező rákoskeresztúri gyülekezetből mintegy nyolcvan embert vittek Szibériába. Az első csoportot 1945 januárjában indították a koncentrációs táborokba. Tizenketten nem térhettek vissza. A mártírokról az előadást követően gyertyagyújtással emlékezett meg a közösség.

L. J. Cs.

Regionális hozzárendelés: Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::