Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Sorozatunk előző részében – lapunk múlt heti számában – arról esett szó, hogy milyen elven nyugszik a latin betűs írású nyelvekből átvett idegen szavak írásmódja; megvizsgáltuk továbbá néhány latin eredetű teológiai szakkifejezés helyesírását. Mint láttuk, ezeket aszerint írjuk még idegen vagy már magyar írásmóddal, hogy mennyire váltak közkeletűvé. További bonyodalmakat okoz azonban az, hogy teológiai, hitéleti kifejezéseink jó része – bár a latin nyelv közvetítésével került a magyarba – valójában görög eredetű, vagyis olyan nyelvből származik, amely nem a latin írásrendszert használja. A sorozat befejezéseként az ilyen szavak helyesíráról szólok.

Lapozzuk fel – ahogyan eddig is tettük – A magyar helyesírás szabályait, keressük meg a megfelelő előírást. A 218. szabálypont szerint „a szépirodalmi művekben, a sajtóban, az általános és középiskolai oktatást szolgáló vagy kiegészítő kiadványokban a nem latin betűs írású nyelvek neveit és szavait a magyar ábécé betűivel, lehetőleg a forrásnyelvből (tehát más nyelv közvetítése nélkül) írjuk át”. E rendelkezés kiegészül azzal, hogy „ha egy tulajdonnév vagy közszó nem szabályosan átírt alakban honosodott meg nyelvünkben, hagyományos formájában használjuk”.

Ezek szerint a közkeletű görög eredetű szavakat egyszerűen át kell írni a kiejtésük alapján magyar betűkkel? Ez kétségkívül egyszerű lenne, de sajnos a legtöbb esetben nem valósítható meg. Mégpedig éppen azért nem, mert – amint a bevezetőben már említettem – görög eredetű szavaink latin közvetítéssel kerültek a nyelvünkbe, latinos alakban vertek gyökeret, régóta (sokszor évszázadok óta) latinos alakban használatosak. Például a katalógus szó görög eredetije katalogosz, ám ez a latinban catalogus-ra módosult, a magyar nyelv pedig ezt az alakot vette át. Hasonlóképpen: görög authentikosz > latin authenticus > magyar autentikus. Az ilyen szavak esetében nyilvánvalóan nem járható út a „visszagörögösítés”. Célszerű tehát úgy kezelni őket, mint a közkeletűvé vált latin eredetű kifejezéseket, vagyis a mai köznyelvi kiejtésük szerint írni: anapesztus, daktilus (a magyarországi latin kiejtésnek megfelelően s van a szó végén, nem sz), enciklopédia, etimológia, filozófia, fizika, fiziológia stb., nem pedig anapaestus, dactylus, encyclopaedia, etymologia, philosophia, physica, physiologia.

Az efféle, a köznyelvben is használatos, közismertnek tekinthető görög-latin eredetű kifejezések írásmódja valójában – ma már – nem is okoz fejtörést. Az egyházi nyelvhasználatban is találhatunk olyanokat, amelyeknek a helyesírása nem jelent problémát: például az ámen, az antifóna, a diakónia vagy az ökumené írásmódja ugyancsak a mai köznyelvi kiejtést követi.

Más a helyzet azonban a teológia tudományának – miként általában a különböző szaktudományoknak – a szélesebb körben el nem terjedt szakkifejezéseivel. Igencsak színes kép bontakozik ki előttünk, ha kinyitunk néhány egyházi kiadványt, illetve teológiai szakkönyvet, szótárt, lexikont: nem egy görög eredetű kifejezés esetében azt tapasztalhatjuk, hogy – kis túlzással – ahány könyv, annyiféle az írásmód. Lássunk erre egy példát!

Lapunk vezető olvasószerkesztője, Győri Virág az egyházi írásgyakorlat néhány helyesírási vonatkozását tárgyaló tanulmányában összegyűjtötte az eukharisztia írásváltozatait. (Ugyanaz az alak több műben is előfordult, de helytakarékosságból csak egyet említek; továbbá az egyes könyveknek csak a címét adom meg.)

Az említett formában, kh-val és sz-szel írva találjuk meg a szót például a Keresztyén Bibliai Lexikonban; eucharistia alakot találunk az Idegen eredetű vallási szavak és fogalmak szótára című kötetben; eucharisztia olvasható a Magyar Katolikus Lexikonban; végül a Liturgikus lexikon az eukarisztia alakot közli. (Győri Virág tanulmánya Helyesírási kétségek és vétségek az egyházi írásgyakorlatban címmel jelent meg a Helyesírásunk időszerű kérdései a 21. század kezdetén című kötetben. Szerkesztette Bozsik Gabriella – V. Raisz Rózsa, kiadta az Eszterházy Károly Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszéke, Eger, 2004.) A dolgozat elkészítése óta jelent meg az Idegen szavak és kifejezések szótárának a második, átdolgozott kiadása, továbbá az Osiris Kiadó Helyesírás című kézikönyve, valamint az Idegenszó-tár című munka; mindháromban az eucharisztia formát találjuk. A Magyar helyesírási szótárban viszont nem szerepel a szó. Hiányzik a Magyar értelmező kéziszótár 1972. évi első és 2003-ban megjelent második, átdolgozott kiadásából is, de mindkettőben benne van az eucharisztikus melléknév.

Melyik írásmódot válasszuk tehát? Nos, az idézett helyesírási szabállyal az eukharisztia alak – kh-val és sz-szel írva – van összhangban (tudniillik a görög szóban található khi betű hangértéke kh). Kétségtelen ugyan, hogy bizonyos esetekben a magyaros írásmód nem követi teljesen a kiejtést; van rá példa, hogy az eredeti íráskép egyes elemei megőrződnek a különben magyarosan írt szóban, például a h-nak ejtendő ch: mechanika, pszichológia, technika; illetőleg a ksz hangértékű x: expressz, szexuális. Erre azonban jelen esetben nem hivatkozhatunk, hiszen a szó kiejtése nem euharisztia, vagyis a ch ez esetben nem h hangot jelöl. Nehezíti azonban a döntést az, hogy a szaktudományokban – így a teológiában is – gyakran másként járnak el: a szakmai közönségnek szánt tudományos közleményekben a görög és a latin eredetű szakkifejezéseket egyaránt idegenesen (latinosan) írják; ez is követhető, szabályos megoldás. Példaszavunk esetében ez az eucharistia.

Azt mondhatjuk tehát, hogy a követendő írásmód vagy eukharisztia – a szélesebb közönségnek szánt kiadványokban ezt (lenne) célszerű alkalmazni –, vagy eucharistia (a tudományos írásgyakorlatban). A két formát azonban nem szerencsés keverni.

Egyes esetekben szinte kizárólagos a latinos írásmód. Az istentisztelet, illetve a szentmise egyik tételének Kyrie a neve (az elhangzó könyörgés görög szövegének első soráról: „Kyrie eleison”, azaz „Uram, irgalmazz”). A szó görögül kürie alakban hangzik ugyan, mégsem lenne célszerű így átírni. Ugyanis nem vált általános használatúvá: megmaradt a teológiai, illetőleg az egyházzenei szaknyelvben; ezekben pedig hagyományosan latinos alakban használatos.

Végezetül essék szó arról, hogyan lehetne véget vetni a bemutatott helyesírási ingadozásoknak. Nos, mivel az egyházi írásgyakorlatban nem csupán az idegen szavak írásmódjában tapasztalható bizonytalanság, hanem a helyesírás egyéb területein is – jó néhány esetben nem kisebb gondot okoz például a kezdőbetűk megválasztása –, igen nagy szükség lenne egy teológiai-hitéleti helyesírási útmutató (nevezhetjük szabályzatnak is) és szótár elkészítésére. Ez jelenthetné a normát az olyan esetekben, amelyekben a helyesírási szabályzat, illetve a Magyar helyesírási szótár nem ad eligazítást. E munka nem lenne előzmény nélküli: számos szakterületnek van már helyesírási szabályzata, illetőleg szótára. (Létezik például katonai, kémiai, műszaki, orvosi helyesírási szótár.) A siker érdekében persze ökumenikus összefogásra, illetve teológusok és a helyesírás-szabályozásban járatos nyelvészek együttműködésére, közös munkájára lenne szükség.

Mindaddig azonban, amíg egy ilyen szabályzat nem készül el, a helyesírási bizonytalanság nem szüntethető meg.

Dobsonyi Sándor, az EvÉlet olvasószerkesztője

::Nyomtatható változat::