Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 12
- MÖSZ-pályázat
Keresztutak
Hozzászólás a cikkhez
MÖSZ-pályázat
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet videofilm-pályázatot hirdetett hazai középiskolások számára a – minket, magyarokat is egyre inkább érintő – globalizáció témájában. A pályázati kiírás része a segélyszervezet „Formáld te is a világot!” mottójú társadalmi szemléletformáló programsorozatának.
A videofilm-készítő verseny a 2000-ben száznyolcvankilenc ENSZ-tagállam által elfogadott millenniumi fejlesztési célok (Millennium Development Goals – MDG) pontjaira épített, s A fejlődő országok és én címmel várta a pályamunkákat. A választható témakörök ezen belül a környezeti fenntarthatóság ezen kérdései voltak: földünk ivóvízkészlete, a fejlődő országokbeli szegénység, egészségügy és oktatás. A pályázóknak a kisfilmekkel e négy témakör egyikét kellett feldolgozniuk öt-tíz percben, illetve összefüggéseket kereshettek köztük.
A pályázat első helyezettjei a Budapest XI. kerületi Petőfi Sándor Általános Iskola és Gimnázium diákjai lettek. Nyereményüket, egy digitális videokamerát Lehel Lászlótól, a segélyszervezet igazgatójától vehették át a március 13-án tartott ünnepélyes díjátadó keretében. A második díjat a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium tanulói kapták.
A videofilm-készítő verseny meghirdetésével párhuzamosan – a társadalmi felelősségvállalás és szolidaritás elmélyítése érdekében – a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet pedagógusokat és a diákokat egyaránt megszólító, a globális nevelés alapfogalmait ismertető kiadványt, a millenniumi fejlesztési célokat megjelenítő plakátsorozatot, illetve egy további ismereteket átadó, interaktív platformként szolgáló weboldalt készített: www.globalisneveles.hu. A szemléletformáló program részét képezik továbbá a tanárok és diákok számára rendezett képzések, konferenciák, s ennek köszönhető az afganisztáni Samarkandyan település Petőfi Sándorról elnevezett iskolája és a hazai Petőfi-iskolák között kialakult testvérkapcsolat is.
A program az Ausztriai Fejlesztési Ügynökségnek (Austrian Development Cooperation) és a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának a támogatásával jött létre.
::Nyomtatható változat::
|