Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Krisztus mondja: Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. (Jel 1,18)

Húsvét hetében az Útmutató reggeli és heti igéi az örömhírt zengik: „Az Úr feltámadt! Az Úr valóban feltámadt! Dicsérjük az Urat! Halleluja!” (Agenda) Ezért „a húsvéti Bárányt minden hívek dicsérve áldják” (GyLK 786). A hét első napján az üres sírboltban Isten küldötte közli a jó hírt: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt.” (Mk 16,6) Azóta az ő követői számára „ez a nap az Úr napja, amelyet ő maga szerzett, hogy vigadozzunk és örvendezzünk” (Zsolt 118,24; LK). Pál ezt az evangéliumot hirdeti: „Krisztus meghalt a mi bűneinkért (…). Eltemették, és feltámadt a harmadik napon” a halál legyőzője és az élet fejedelme (1Kor 15,3b.4). De mit tanít az Ágostai hitvallás az Isten Fiáról? „…valóságosan szenvedett, keresztre feszíttetett, meghalt és eltemettetett, azért, hogy kiengesztelje irántunk az Atyát (…). Ugyanő alászállt a poklokra, és valóban feltámadt a harmadik napon…” (GyLK 548–549. o.) Jézus a húsvéti hit Teremtője, a nagy Útitárs; életutunkon rákérdez a mi hitünkre is: „Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” (Lk 24,25–26) Megnyílt szemmel, őt felismerve tegyünk bizonyságot: „Erőm és énekem az Úr, mert megszabadított engem!” (Zsolt 118,14; LK) Pál is találkozott az élő Úrral; igehirdetéseinek főtémája: „Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.” (1Kor 15,20) És ezért nem hiábavaló a mi hitünk, mert a halál után lesz feltámadás: „…az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi.” (1Kor 15,23b) Erről így tanít az apostol: Isten Lelke által megelevenít, és mennyei testet ad, amely romolhatatlan, dicsőséges, lelki test. „És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is.” (1Kor 15,49) Húsvétkor Krisztus feltámadt megigazulásunkra. „Három ellenség támadt rá egyszerre: halál, bűn, ördög; s íme, mindhárom ellensége lábánál hever. E dicső győzelmet ünnepeljük – és rendíthetetlenül hisszük.” (Luther) Pál élő húsvéti hite alapján hirdeti: „Elnyeletett a halál diadalra. (…) Pokol! hol a te diadalmad?” (1Kor 15,54.55; Károli-fordítás) „A halál fullánkja a bűn… (…) De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (1Kor 15,56.57) Az Egyiptomból való kivonulás éjszakáján a zsidók a parancsolat szerint a levágott páskabárány vérével kenték be az ajtó keretét, s a tűzön sült húst kovásztalan kenyérrel ették meg. Ez a Szabadító előképe is; „…mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk…” (1Kor 5,7–8) Erről szól Pál örömhíre: Jézus Krisztus „feltámadt a halottak közül”! Ha hisszük ezt, és „ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is” (2Tim 2,8.11), ezért „e húsvét ünnepében / Dicsérjük a nagy Istent, / Ki értünk megholt Fiát, / Ki értünk megholt Fiát / Feltámasztotta testben” (GyLK 813)!

Garai András

::Nyomtatható változat::