ÉnekKincsTár

Hozzászólás a cikkhez

A Szentháromság ünnepe utáni harmadik vasárnap graduáléneke, a Bűnösöknek Megváltója (EÉ 382) nem eredeti dallamos ének. Olyan dallamot kölcsönöz, amely talán az egyik legismertebb gyülekezeteinkben (EÉ 72, Mi Atyánk, ki vagy mennyekben). Ezért most, talán formabontó módon, arra kérem az olvasót, idézze fel magában a jól ismert dallamot, s a cikk olvasása közben próbálja elénekelni a vers sorait!

„Bűnösöknek Megváltója, / Jézus, lelkünk Megtartója! / Ki szerethet úgy bennünket, / Mint szeretted te lelkünket, / És lettél vigasztalásunk, / Nyugodalmunk, boldogságunk!” (1. vers)

Énekünk hat versének minden szava szoros egységet alkot a felolvasásra kijelölt igeszakaszokkal és a nap kollekta imádságával. A vasárnap központi mondanivalója a bűn, a bűnből való megtérés állandó lehetősége, az Isten által megígért és Krisztusban kiteljesedett megváltás. „Hagyjatok fel vétkeitekkel, amelyeket elkövettetek, és újuljatok meg szívetekben és lelketekben! Miért halnátok meg, Izráel háza? Hiszen nem kívánom a halandó halálát – így szól az én Uram, az Úr –, térjetek hát meg és éljetek!” – olvashatjuk Ezékiel könyvében (18,31–32), s így énekelünk a 2. versben: „A tévelygés éjjelében, / A bűnösök seregében / Mint hajnalcsillag feltűntél, / És értünk halálra mentél, / Hogy Istennel megbékéltess, / És minket örökké éltess.”

Az epistola így hangzik: „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan, tudván, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban.” (1Pt 5,6–9) „Ím, előtted leborulok, / Jézusom, hozzád fordulok. / Te adj nekem tiszta szívet, / Hozzád vágyót, hozzád hívet, / Hogy örömmel kövesselek, / És csak téged szeresselek! // Bánat, öröm, bármi érjen, / Bűn útjára ne hagyj térnem! / Légy példám a jó napokban / És vigaszom bánatomban! / Ne hagyd soha felejtenem, / Hogy van Uram, van Istenem!” (3–4. vers)

Az evangéliumi szakaszban (Lk 15,1–10) az elveszett juh és az elveszett drachma történetét hallhatjuk, míg a kollekta imádság részlete így hangzik: „Segíts, hogy el tudjuk hordozni mások vétkeit, és a megbocsátás ajándékával hozzád vezessük az ellenünk vétkezőket.” „Ki oly alázatos voltál, / Mindenkiért imádkoztál, / Add, ebben is híved legyek, / Az ellenséggel jót tegyek, / Bántóimnak megbocsássak, / Felhőn át is égbe lássak!” (5. vers)

Az ének szerzője Kis János (1770–1846) költő, műfordító, evangélikus püspök. A soproni líceum szelleme, a következetes magyar nevelés adta számára az ösztönzést a szervezett nyelvművelésre. 1791-től Németország legjobb egyetemein tanult. 1796-ban Nemesdömölkön szentelte lelkésszé Hrabowszky Sámuel püspök. Kis János erős szálakkal kötődött Kemenesaljához, 1808 tavaszán nehéz szívvel búcsúzott tőle. Sopronba került, s feljegyezték, hogy hívei egész Kemenesaljáról jöttek vasárnapi hitszónoklatait hallgatni.

1812-től haláláig a dunántúli egyházkerület püspöke volt. Kapcsolatban állt Berzsenyivel, levelezett Kazinczyval; íróként a felvilágosodás követője. Munkái a nyelvtudomány, az esztétika, a történetírás, a nevelés, az életbölcselet körébe tartoznak. 1822-ben nemesi rangot, 1840-ben királyi tanácsosi címet kapott. 1830-tól az Akadémia tagja, ahol Kazinczy halála után a történeti osztályt vezette.

„A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.” (1Pt 5,10–11) „Add, hogy hű legyek mindvégig, / Mint az voltál te a sírig, / És én téged, jó Uramat, / Hű őriző pásztoromat / Hűtlen meg ne tagadjalak, / Néked éljek, néked haljak!” (6. vers)

W. Kinczler Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::