Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

A harmadik európai ökumenikus nagygyülés egyik szabadtéri rendezvénye Nagyszebenben

A tavaly szeptemberi nagygyűlés magyarországi résztvevőinek egy kisebb, de reprezentatív csoportja ez év május 15-én, a nagygyűlés második értékelő tanácskozásán az alábbi megállapításokat tette.

A záródokumentum, amely egyben a tanácskozás üzenete, hűségesen tükrözi azokat a témaköröket, amelyek mind az Ökumenikus Chartában, mind pedig a nagygyűlés tanácskozásain központi szerepet kaptak. Az ajánlások is megfelelően mutatnak rá azokra a lehetőségekre, szükségszerűségekre és hiányosságokra, amelyek egyrészt az európai társadalmat, azon belül az egyházak életét, másrészt pedig az ökumenikus mozgalmat jellemzik. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az egyes teológiai, felekezetközi, társadalmi, gazdasági és politikai felvetések és jelenségek nem egyforma súllyal vannak jelen Európa egyes országaiban, régióiban, és nem egyforma súllyal esnek latba az egyes egyházak mérlegelésében. A jelen lévő delegátusok ennek tudatában vizsgálták meg az ajánlásokat, és ennek eredményeként az alábbiakat emelték ki mint olyan területeket, amelyek különösen is fontosak a magyar, illetve a magyarországi viszonyokat illetően.

Krisztus világossága az egyházban

A keresztség kölcsönös elfogadása sikeres nemzetközi példák és olykor fájdalmas magyarországi események révén is figyelmünk homlokterébe került. Továbbá az a jelenség is, hogy a hagyományosan gyermekkeresztséget gyakorló egyházak életében egyre nagyobb számban kerül sor felnőttkeresztségre – azt megelőzően felnőtt-katekézisre, azt követően pedig hitvalló keresztségre –, szintén indokolttá teheti a keresztségről szóló felekezetközi dialógust. Ugyanakkor hazánkban a baptista gyülekezetek keresztségértelmezése, identitástudata és gyülekezeti autonómiája nem teszi lehetővé például a németországi eredmény gyors követését.

A jelenlévők azonban egyetértettek abban is, hogy egy olyan párbeszéd és esetleg egy olyan konszenzusdokumentum, amelyből éppen a baptista gyülekezetek maradnak ki, az ellenkezőjét sugallná és érné el, mint ami a kívánatos cél.

A feladat tehát az, hogy megtaláljuk azt a teológiai minimumot, amelyből kiindulva olyan reális célt érhetünk el e téren, amely előrelépést jelenthet a jelenlegi gyakorlathoz képest. Természetesen az sem felejthető el, hogy a keresztség kölcsönös elismerésének az ügye Magyarországon sem kizárólag a baptista egyház és a többi egyház közötti kérdés, hanem ennél összetettebb. Az ökumené elkötelezett hívei kellő realitásérzéssel és józansággal, ugyanakkor az egy keresztségről szóló apostoli tanítás tudatában fordulhatnak e kérdéshez.

A vendégúrvacsora kérdése úgy merült fel, mint amely a közös eucharisztia elérésére való törekvéshez vezető út egyik állomása lehet. Ez a mintegy félhivatalos németországi gyakorlat azt az esetet jelzi, amelyben alkalmasint római katolikusok részt vesznek a protestáns módon kiszolgáltatott úrvacsorában anélkül, hogy saját katolikus hitüket megkérdőjeleznék. Ez fordítva is működik a gyakorlatban, de csak hallgatólagos elfogadottság alapján. Ezt a gyakorlatot egyébként a vegyes házasság, ünnepélyes alkalmak és rendkívüli helyzetek indokolhatják. Ugyanakkor az adott konkrét eseményen túl az eucharisztiáról szóló párbeszéd folyamatában is fontos szerepet tölthet be. Számos magyarországi eset és példa is sürgeti e gyakorlat magyarországi alkalmazhatóságának megvizsgálását.

A teológiai oktatás és lelkészképzés terén való együttműködés szép eredményeket mutat a vendég előadásokat, vendéghallgatásokat illetően. Ezen az úton azonban szintén lehetne továbblépni az áthallgathatóság, a kreditek elfogadása tekintetében. Különösen is áldásos lenne, ha az egyház és társadalom, tehát az ekkleziasztika, az egyházszociológia és a szociáletika terén lenne intenzívebb együttműködés az egyházak, illetve az egyházakhoz kötődő teológiai oktatási intézmények között. Az együttműködésnek ezek a formái elvezethetnek azokhoz a megoldásokhoz, amelyek az egyes tanintézeteknek akár a puszta fennmaradására vonatkozó kérdéseire is ígéretes választ adnak.

Krisztus világossága Európa számára

Az európai migráció, annak különböző aspektusai, valamint a nemzeti kisebbségek sorsa tekintetében a kontinens nagy célországaiban legtöbbször a migrációra teszik a hangsúlyt. A mi szempontunkból azonban még mindig a nemzeti kisebbségek jogai és mindennapjai jelentik a fő problémát.

Az európai integráció folyamatában immáron többségben vannak az olyan EU-tagországok, amelyek a trianoni határmódosítás kapcsán történelmi magyar területeket kaptak, és így az ott élő magyarok kisebbségi közösségeket alkotnak. Sajnos még ezek között az országok között is vannak olyanok, amelyekben nemcsak általában nem megnyugtató a magyar nemzeti kisebbségek sorsa, hanem konkrétan törvényhozási és végrehajtási igazságtalanságokkal, sőt durva hétköznapi atrocitásokkal is szembesülniük kell. Különösen is igaz lehet ez a nem EU-tagországokban. Tekintettel arra, hogy a magyar nemzeti kisebbségek ökumenikus értelemben fővonalakban ugyanazt a közösséget alkotják, mint a magyarországi keresztények, ezért az érdekképviseletük és az érdekükben lehetséges jószolgálat joggal kérhet helyet ökumenikus agendánkban.

Mindkét fenti témakörrel szoros összefüggésben kell szembesülnünk a romakérdéssel, amely szintén összeurópai ügy. Mindenki előtt ismert, hogy az általánosan csökkenő magyar népességen belül a roma közösség létszáma növekszik. Ahogy ez a közösség különös társadalmi megközelítést igényel, ugyanúgy a misszió speciális formáját kell megtalálni az elérésükhöz. Ebben a feladatban is bizonyára szerepet kaphat – a felekezeti próbálkozások helyett vagy mellett – egy ökumenikusan szervezett munka. Ez megkezdődhetne az erre a misszióra kiképzést vállalók közös felkészítésével. Vannak felekezeti képzések e téren. Első lépésben ezeket kellene ökumenikus értelemben szélesíteni.

A posztmodern intézményes Európa bizonyos jeleit adja az egyházakkal való dialógus, olykor együttműködési készségének. Miközben tehát jogosan sajnálhatjuk, hogy a mindenkori alkotmány előszavában a keresztény értékekre nincs és valószínűsíthetően nem is lesz utalás, nem mondhatunk le az abban rejlő ígéretről, hogy az európai intézmények – legalábbis elvben – nyitottak az egyházakkal való párbeszédre. Ez a nemzeti állam–egyházi együttműködés terén is hivatkozási alapul szolgálhat, és annál hatékonyabb lesz, minél ökumenikusabban, minél nagyobb fokú egyeztetéssel kívánják az egyházak érvényesíteni.

Az Ökumenikus Charta nagyszebeni feldolgozása is igazolta, hogy e dokumentum a jelen és a jövendő számára még sokáig nagy jelentőségű. Örvendetes, hogy e dokumentumnak a különböző felekezetű szakemberek általi értelmezése, applikálása folyamatban van. Kérjük az egyházakat és az egyházakhoz kötődő médiát, hogy az értelmezendő dokumentum legszélesebb körben való megismertetését, az alkalmazás igényének növekedését szíveskedjenek elősegíteni. Amennyiben e téren kézzelfogható eredményeket érhetünk el, gondolhatunk a következő fázisra, amely a charta gondolatainak a továbbfejlesztését jelenti.

Krisztus világossága az egész világ számára

Az igazságosság különböző aspektusainak kérdései épp a globalizációval kapcsolatban egyetemesek. A politikai, a gazdasági, a társadalmi és az ökológiai igazságtalanságok sokszor kéz a kézben járnak, s nem kerülik el hazánkat sem. Hazánkban is érezzük vagy éppen aktívan éljük meg – az egész teremtéssel együtt – az igazságosság helyreállítása utáni sóvárgást. Ez szoros összefüggésben van a régi ökumenikus hármassal: béke, igazságosság és a teremtés sértetlenségének megőrzése. Általánosságban a magyar ökumené napirendjéről sem kerülhetnek le ezek a kérdések. Konkrétan pedig azt javasoljuk, hogy minden esztendő egy vasárnapján – Krisztus halálának és feltámadásának jegyében –, az úgynevezett teremtés vasárnapján a teremtő Szentháromság Istent dicsérjük. Ez lehetne például szeptember harmadik vagy negyedik vasárnapja.

A harmadik európai ökumenikus nagygyűlés üzenete és ajánlásai magyar és magyarországi szempontból való mérlegelésének a folyamatában a főtémát így vesszük magunkra: „Jézus Krisztus világossága ragyog mindannyiunkra – reménység Magyarország megújulására és egységére”.

Dr. Bóna Zoltán

::Nyomtatható változat::