Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Egy már egyedül élő évfolyamtársunk hívott meg bennünket, ötvennégy évvel ezelőtt végzett nyugdíjas lelkészeket. Maga az időpont is rendhagyó volt, mert egy már régen kijelölt dátumhoz kötődött. A „sátoros ünnepek” után, a zajló konfirmációi ünnepségek kellős közepén, méghozzá a – mindhárom egyházkerületben megrendezett – misszió napon került sor a találkozóra, amely még csak nem is „aranydiplomás” összejövetel volt, mert ezen is túl voltunk már négy éve. Említett évfolyamtársnőnknek születésnapja volt éppen, sőt az évfolyamon belül három születésnapot is egyszerre ünnepelhettünk. Ezért ragaszkodtunk ehhez a naphoz.

A nap tartalmát és jelentőségét így foglalhatjuk össze: visszatekintés, találkozás, hálaadás a szolgálatért és előretekintés. Egészségünk már itt-ott megromlott, de reménységünk és egymáshoz tartozásunk öröme megmaradt. Tízen voltunk együtt: volt közöttünk nyugdíjas angliai püspök, már ugyancsak nyugdíjas német lelkész; ők 1956 után jelentős munkát végeztek a külföldre menekült magyarok között. S volt közöttünk olyan is, aki itthon került vezető egyházi szolgálatba. Ott volt még három évfolyamtársunk özvegye és „két fiú meg három leány”, akik itthon fejezték be a szolgálatot. A „fiúk” persze megnősültek, a „lányok” pedig mindhárman papnék és papnők is lettek.

Mi volt ebben különös és rendhagyó? Először is az, hogy közülünk legtöbben a múlt század negyvenes éveinek a nagy ébredéséből indultak. 1954-ben végeztünk, nehéz politikai helyzetben. Sokan lemorzsolódtak útközben, hiszen huszonhatan indultunk, hárman pedig már előrementek. Az is rendhagyónak számított mai szemmel nézve, hogy az évfolyamban hét leány volt; az ő egyházi jövőjük annyira bizonytalan volt, hogy sokáig ordinációban sem részesültek, helyüket is maguknak kellett megkeresniük. Mégis, Isten szeretetéből merítve reménységgel és lelkesedéssel indultak, és az öt teológiai év alatt együtt is maradtak.

Hogy miért is írtuk le ezt a pár sort erről a – nagyobb egyházi események között jelentéktelennek tűnő – összejövetelről? Egyszerűen át akartunk adni valamit a találkozásunk öröméből, és az egyre gyérülő idős nemzedék képviselőiként arra szerettük volna biztatni a mai generációkat, hogy keressék egymást, és ápolják a testvéri és szolgálati közösséget, amíg idejük van rá, mert – ahogy egy kortársunk mondta – „a barátságot erőltetni kell”.

Keveházi Lászlóné és Sárkány Tiborné

::Nyomtatható változat::