A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Bor Katalin úszó olimpikonunk, a budavári gyülekezet tagja. Tizennyolc évesen egyéni csúccsal 27. helyezést ért el a kétszáz méteres nõi mellúszásban a pekingi olimpián.

– Gratulálunk elsõ olimpiai szerepléséhez. Hogy érezte magát? Nagyon izgult?

– Teljesen más volt a hangulat, mint a többi versenyen. Itt sokkal komolyabb volt minden. Persze, izgultam. Sokan mondták, hogy néznek majd a tévében. A szüleim, a barátaim, az ismerõseim, a tanáraim… Remélem, nem ez volt az utolsó olimpiám.

– Min múlik, hogy indulhat-e a következõn?

– Jobban kellene edzenem, de most elõször is le kell érettségiznem. Nehéz összeegyeztetni a tanulást és a sportot: reggel és délután edzés, közben suli… Ez így nagyon fárasztó.

– Mi volt a legnagyobb élménye Pekingben?

– Az olimpiai falu. Sportolók minden nemzetbõl – fergeteges volt a hangulat!

– Mivel töltötték az idõt a verseny után?

– Miután végeztem augusztus 13-án, néztük a többi sportágat: a vívást, a kézilabdát. Be volt osztva a napunk, szerveztek városnézést, megnéztük többek között a kínai nagy falat és a tiltott várost is.

– A magyar sportolók indulás elõtt kaptak egy-egy Újszövetséget. Hogyan fogadták a sporttársai?

– Volt, aki olvasgatta, volt, aki csak belelapozott, valaki pedig megtartotta magának a véleményét.

– Szokott imádkozni verseny elõtt?

– Igen, éjszaka, lefekvés elõtt, amikor már nem zavar senki, és megvan a belsõ nyugalmam.

::Nyomtatható változat::