Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 36
- A sport mindenre megtanít
A hét témája
Hozzászólás a cikkhez
A sport mindenre megtanít
Dr. Schulek Ágoston negyven évvel
ezelõtt a következõ mondatot olvasta
Hemingwaytõl: „A sport megtanít
becsületesen gyõzni vagy
emelt fõvel veszíteni. A sport tehát
mindenre megtanít.” Az idézetet
kivágta és az edzésnaplójába ragasztotta…
A budahegyvidéki gyülekezet
presbitere – aki többszörös
magyar rúdugróbajnok és válogatott,
február óta pedig újra a Magyar
Atlétikai Szövetség (MASZ)
elnöke – az atlétikai csapat vezetõje
volt Pekingben.
– Sok magyar versenyzõ már az elsõ selejtezõkön
kiesik. Ennek ellenére akár egyéni csúcsot
is teljesíthetnek, mégis szinte névtelenül eltûnnek
olimpiai izgalmaink közepette. Jobban
kellene értékelnünk õket…?
– Mindenkit a saját mércéjével kell
mérni, sikernek kell tekinteni az õ szereplésüket
is. Olimpikonnak lenni óriási
dolog. Olimpikonként képviselni egy
országot felemelõ érzés. Nemcsak az
gyõz, aki megnyeri a versenyt, hanem az
is, aki legyõzi önmagát, aki a legtöbbet
hozza ki önmagából. Feltéve, ha jól szerepel;
mert persze van, aki alulmúlja önmagát.
Természetesen ha valaki önmagát
múlja felül, az az egyén sikere, nem a
nemzeté. Sokéves tapasztalatom alapján
és mint világot látott edzõ elmondhatom,
hogy kis országoknál már az is óriási
siker, ha bejut a versenyzõjük például
egy elõdöntõbe.
– Ön szerint mi az oka a magyarok gyengébb
szereplésének Pekingben?
– Jobban szerepeltünk, mint amilyen
helyzetben a magyar sport van. Koncepciótlanul
és nagyon kevés anyagi támogatásból
mûködik itthon a sport. Szerencsére
azért vannak még „régi motorosok”,
megszállott edzõk, akik húzzák a szekeret.
Tény, hogy a sportból több bevétele
van az államnak, mint amennyit ráfordít.
Állítólag tizennégymilliárd forintot költ
sportra – ebbõl hárommilliárdot a Formula–
1-re –, és nyolcvanmilliárd az áfa összege,
ami visszatérül az államnak a sportszerek
vásárlása után. Állami feladat lenne a
megoldás. El tudnám képzelni, hogy például
adókedvezménnyel is segíthetnének.
– Rengeteg magyar edzõ külföldre megy
dolgozni…
– Igen, mivel a többszörösét kapja az
itthoni fizetésnek. Harminc-negyven ezer
forintos munkabérért, másodállásban
dolgoznak a hazai edzõk; hétvégén is
edzést tartanak, versenyekre járnak. Semmilyen
szempontból sem becsülik meg
õket eléggé. Az edzõ nevel, kiválaszt, oktat,
megtalálja a tehetségeket; olyan pedagógus,
akitõl a szülõk szakmai és emberi
szempontból is sokat várnak.
Az is nehezíti a magyar élsport helyzetét,
hogy a szülõ azt mondja a gimnáziumi
harmadik osztályos gyerekének,
hogy most már hagyd abba a sportolást,
tanulj, hogy felvegyenek az egyetemre!
Amerikában ezzel ellentétben a diák
nem kap ösztöndíjat, ha nem sportol.
– Dopping. Ahogyan figyeltem a versenyeket,
az olimpiai híreket, féltem egy-két újabb
magyar doppingügytõl. Ön bízik az atlétáiban?
– Versenyzõinket négy–hét alkalommal
ellenõriztük ebben az évben. Nem
engedtük volna versenyezni azokat, akik
tiltott szerekkel élnek. Ettõl függetlenül
fennáll annak a lehetõsége, hogy valaki
az utolsó pillanatban beszed valamit…
Ez egyéni döntés; komoly vonzerõ a magas
pénzjutalom.
A doppingüzlet a rabló-pandúr küzdelemhez
hasonlít: az ellenõrzés mindig le
van maradva. Az számít doppingszernek,
ami szerepel a doppinglistán… Nehéz
bármit is mondani errõl.
– Mik a tervei a közeljövõben?
– A MASZ elnökségét egy évre vállaltam.
Most a magyar atlétika négy-öt éves
stratégiáját készítjük, mellyel a következõ,
londoni olimpián való jobb szereplést
szeretnénk megalapozni.
::Nyomtatható változat::
|