Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 36
- Csapatban gondolkodni
A hét témája
Hozzászólás a cikkhez
Csapatban gondolkodni
Schulek Csaba, a Magyar Televízió
(MTV) harminchét éves sportfõszerkesztõje
élete eddigi legnagyobb
kihívásának tekinti az idei
olimpia közvetítését. Pekingi feladatairól,
élményeirõl és a magyar
sportról kérdeztük.
– Négy évvel ezelõtt, amikor elkezdtem
dolgozni az MTV-ben, ezt az olimpiát
tûztem ki távlati célként. Kínában
nagy közvetítõ csapat, ötven ember dolgozott
együtt: mûszakiak, szerkesztõk,
kommentátorok, gyártásvezetõk, tehát
igen sokféle ember. Ennek ellenére – és
ezt büszkén mondhatom – egységesen,
baráti hangulatban folyt a munka; ilyen
nem volt az elmúlt húsz évben. Még abból
sem származott probléma, hogy valakinek
népszerû, másnak kevésbé népszerû
sportágakat kellett közvetítenie,
pedig a kommentátorok között titkon
versengés folyik, hogy ki közvetíthet
aranyérem-esélyes eseményt. Meggyõzõdésem,
hogy csak csapatban lehet
eredményesen dolgozni.
– Osztja-e azt a véleményt, hogy a magyarok
csak aranyérmekben gondolkodnak?
– Igen, de azt nem, hogy ez jó. Jóslatom
Peking elõtt négy arany volt. Úgy látom,
hogy Magyarországon nem veszik igazán
komolyan a sportot, nem nemzeti ügy.
Az élsport a tömegsportra kell, hogy
épüljön. Nálunk fordítva mûködik: van
élsport, és ennek hatására egy-egy
gyerek elmegy egyesületekbe. Külföldön
a tömegsportmozgalmakból nõnek ki
tehetségek, és van az iskolákban sportélet,
nem úgy, mint nálunk: a hazai oktatási
intézményeknek nincsenek megfelelõ
létesítményeik, és nagyon alacsony
a testnevelésórák száma! A világban azt
mutatja a statisztika, hogy egy euró,
amit a sportra költenek, négy eurót takarít
meg az egészségügyben. Ezt Magyarországon
nem akarják, mert itt üzlet lesz
az egészségügy, ezért nem érdemes a
sportba fektetni állami szinten.
– Mit tehet a változás érdekében az MTV
sportosztálya?
– Amit lehet, megteszünk azért, hogy
népszerûsítsük a tömegsportot, és hogy
rávegyük az embereket a mozgásra.
Amennyire csak lehetett, folyamatosan
hangsúlyoztuk az olimpia alatt, hogy
nem az a lényeg, hogy elsõk legyünk, hanem
az olyan emberi teljesítmények a
fontosak, mint a kenus Kiss Tamás és Kozmann
Gyuri bronzérme, az úszó Cseh Laci
ezüstérmei, Kiss Gergõ döntõs helyezése
vagy Gyurta Dani ötödik vagy a kalapácsvetõ
Fazekas Róbert negyedik helye. Ezek
számomra különösen értékesek.
Schmitt Pál számolta össze, hogy nyolc
érmünk csúszott el egy tuson, egy
asszón, egy ponton. Azt gondolom,
hogy ez csak részben pénzkérdés. Ha
megnézzük az amerikai és a magyar versenyzõk
között a különbséget, akkor azt
láthatjuk, hogy míg az amerikai versenyzõket
– finoman szólva – olyan
nagy önbizalommal engedik útjukra,
hogy el sem tudják képzelni, hogy valaki
jobb lehet náluk, addig a mi sportolóink
nagy része remegve megy a pályára.
Tisztelet a kivételnek, például Vajda Attilának
és a vízipólósoknak, mert õk azzal
a tudattal szállnak be a hajóba, vagy
mennek be a medencébe, hogy õk a legjobbak,
„ide nekem az oroszlánt”. Ez
pszichológiai kérdés. Amikor az ember
eléri a fizikai teljesítményének a csúcsát,
akkor már a mentálishoz kell hozzátenni,
hogy még jobb legyen.
– Bizonyára a lelki felkészülés is fontos…
– Biztos vagyok abban, hogy nagyon
sokat segít a vallás és a hit: a célok kitûzésében,
tiszta módszerekkel történõ
megvalósításukban, a küzdelemben, a
saját magunkba vetett hitben. Megmondom
õszintén, nem nagyon boncolgattam
ezt a kérdést. Nincs is nagyon helye
ennek itt, az MTV-ben. Nem divat errõl
beszélni. Nem derül ki az ember számára,
hogy kik vallásosak a versenyzõk
vagy a kollégák közül.
– Mik a tervei a következõ idõszakra?
– Miután kipihentem magam, jönnek
a szokásos feladatok. Titkon van egy társadalmi
célú tervem, egy vágyam, melyet
mihamarabb meg szeretnék valósítani,
de errõl még nem árulok el semmit.
A televíziózás nagyon klassz dolog, csak
amíg az ükapám (Schulek Frigyes – a szerk.)
épületei, remélem, örök idõkre állni fognak,
addig ezek a tévémûsorok lemennek,
és vége.
Gyerekkorom óta bennem él egy
mondat: az alkotás teszi az embert emberré.
Alkotni születtünk erre a földre,
nem élõsködni vagy akár rombolni. De
sajnos sokan rombolnak úgy, hogy nem
is veszik észre… Én építeni szeretnék.
::Nyomtatható változat::
|