A vasárnap igéje

BÖJT 4. VA­SÁR­NAP­JA (laetare) – 1kor 10,15–17

Hozzászólás a cikkhez

Pál apos­tol a ko­rinthu­si gyü­le­ke­ze­ti ta­gok va­lós küz­del­me­i­re ad el­iga­zí­tó se­gít­sé­get. Az El­ső ko­rinthu­si le­vél az egyik leg­szebb bi­zo­nyí­té­ka an­nak, hogy az Új­szö­vet­ség írá­sa­it nem ki­ta­lált, mes­ter­sé­ges szi­tu­á­ci­ók ih­let­ték, ha­nem a gyü­le­ke­ze­tek és az egyes hí­vő em­ber éle­té­ben elő­ál­ló kér­dé­sek, be­kö­vet­ke­ző fe­szült­sé­gek, ké­te­lyek, el­té­ve­dé­sek és vissza­ta­lá­lá­sok kö­zött meg­ta­lált utat mu­tat­ja be.

Ez az út sem a ki­zá­ró­la­gos­ság út­ja. Pál fel­té­te­le­zi, hogy hall­ga­tói, ol­va­sói, a gyü­le­ke­zet tag­jai együtt gon­dol­kod­nak ve­le, és fel tud­ják mér­ni az apos­to­li vá­lasz iga­zát. Nem va­la­mi kül­ső te­kin­tély­elv alap­ján, nem is szol­gai lel­kü­let mi­att, ha­nem azért, mert össze­cseng az apos­to­li ál­lí­tás és ér­ve­lés az ő ta­pasz­ta­la­tuk­kal is.

A le­ve­let ol­vas­va an­nak le­he­tünk ta­núi, hogy a ve­ze­tő és a ve­ze­tet­tek mi­lyen kö­zös küz­del­met foly­tat­nak hi­tük meg­tar­tá­sá­ért. Azt ke­re­sik együtt, hogy a kör­nye­ze­tük­ben ta­lál­ha­tó szük­ség­le­tek­re mi­lyen krisz­tu­si vá­laszt ad­hat­nak, vagy ép­pen azt, hogy a kör­nye­ze­tük ár­tal­mas vol­ta alól ho­gyan von­hat­ják ki ma­gu­kat úgy, hogy ne el­szi­ge­telt kö­zös­ség le­gye­nek.

Nyo­ma sincs a pár­be­széd­ben az „uta­sí­tá­sos” rend­szer­nek. Az apos­tol ugyan­ak­kor még­is te­kin­téllyel ér­vel. A Krisz­tus-él­mény­ben ré­sze­se­dett ér­tel­mes, fel­ké­szült em­ber te­kin­té­lye ér­he­tő tet­ten. Ta­lán ugyan­az a hely­zet, mint – egy hu­sza­dik szá­za­di pár­hu­zam­mal él­ve – a nagy Ma­hat­ma ese­té­ben is volt: bár nem volt hi­va­ta­li te­kin­té­lye, még­is rá­fi­gyelt egész In­dia, ami­kor az erő­szak­nél­kü­li­sé­get meg­hir­det­te. Pál apos­tol úgy ér­vel, hogy va­ló­sá­gos dön­té­si hely­zet­be hoz­za az ol­va­só­it a lát­szat­meg­ol­dá­sok he­lyett.

Vizs­gál­juk meg, hogy hi­tünk, kér­dé­se­ink szem­pont­já­ból mi is az apos­tol ér­tel­mes ér­ve­lé­sé­nek me­ne­te. Így tud­juk a sa­ját hi­tün­ket is job­ban meg­ér­te­ni, és tu­dunk asze­rint él­ni.

A Ko­rint­hus­ban élő ke­resz­té­nyek élet­hely­ze­te ti­pi­kus nagy­vá­ro­si szi­tu­á­ció volt. El­len­té­tes ha­tá­sok kö­zött kel­lett él­ni­ük a min­den­nap­ja­i­kat, így fo­lya­ma­tos hit­be­li, er­köl­csi dön­té­se­ket kel­lett hoz­ni­uk, hogy meg­őriz­zék hi­tü­ket, em­be­ri tar­tá­su­kat.

A po­gány val­lá­sok is je­len vol­tak a vá­ros­ban. Egy­részt az ál­do­za­ti kul­tusszal, más­részt az ál­do­za­ti ál­la­tok hú­sá­nak áru­sí­tá­sá­val. A gyü­le­ke­ze­ti ta­gok di­lem­má­ja még így több ezer év táv­la­tá­ból is elég vi­lá­gos­nak tű­nik: mi tör­té­nik ve­lem, ha eszem eb­ből az áru­ból? Van-e rám, a hi­tem­re ha­tás­sal, ha e po­gány kör­nye­zet ál­tal elő­ál­lí­tott ter­mé­ke­ket hasz­ná­lom? Lé­te­zik-e va­la­mi­fé­le dé­mo­ni­kus mel­lék­ha­tás eb­ben az eset­ben?

Az apos­tol ér­ve­lé­se na­gyon vi­lá­gos, dön­té­si hely­zet­re fel­ké­szí­tő. A dol­go­kat két­fé­le mó­don le­het hasz­nál­ni: kul­ti­ku­san vagy hét­köz­na­pi­an. A kul­ti­kus hasz­ná­lat azt je­len­ti, hogy a tel­jes tes­ti, lel­ki, szel­le­mi va­lónk részt vesz a fo­lya­mat­ban. A hét­köz­na­pi hasz­ná­lat azt je­len­ti, hogy csak a nor­mál szük­ség­le­tek fe­de­ze­té­ül szol­gál va­la­mi, pél­dá­ul a hús, ame­ly po­gány ál­do­za­ti ál­lat hú­sá­ból származott.

A dol­gok kul­ti­kus hasz­ná­la­ta a ke­resz­tény em­ber szá­má­ra csak az is­ten­tisz­te­le­ten le­het­sé­ges. Itt pél­dá­ul a ke­nyér és a bor – mint Krisz­tus va­ló­sá­gos tes­te és vé­re – a ke­resz­tény em­ber tel­jes éle­tét be­fo­lyá­sol­ja: bűn­bo­csá­na­tot és üd­vös­sé­get sze­rez. Hét­köz­na­pi hasz­ná­la­ta azon­ban már nem bír ek­ko­ra je­len­tő­ség­gel. A ke­nyér és a bor hét­köz­na­pi hasz­ná­la­ta a tes­tünk­ről va­ló gon­dos­ko­dás esz­kö­ze.

Ezek­ben a dol­gok­ban hív meg ér­tel­mes mér­le­ge­lés­re az apos­tol: a kul­ti­kus hasz­ná­lat erő­sí­ti a meg­vál­tás­ban va­ló meg­ma­ra­dá­sun­kat, a hét­köz­na­pi hasz­ná­lat pe­dig az Is­ten irán­ti há­lán­kat erő­sí­ti, de nem gya­ko­rol köz­vet­len be­fo­lyást a hit­re. Itt a sza­bad­ság­ban él­het­jük meg a gond­vi­se­lést.

A két­fé­le hasz­ná­la­ton túl még egy fon­tos ta­pasz­ta­lat ke­rül elő az apos­tol ér­ve­lé­sé­ben. Pon­to­san tud­ja, hogy a mi em­be­ri tes­tünk, lel­künk, szel­le­münk olyan, hogy van­nak sza­bad vegy­ér­té­kei, ame­lyek re­ak­ci­ó­ba lép­nek. Alap­ve­tő­en nyi­tott lény­nek te­rem­tett min­ket Is­ten. Ép­pen e nyi­tott­sá­gunk azon­ban az egyik nagy kí­sé­rté­sünk, csap­dánk is. Sza­bad vegy­ér­té­ke­ink olyan ká­ros re­ak­ci­ók­ba is lép­het­nek, ame­lyek alap­ve­tő­en ve­szé­lyez­te­tik kül­de­té­sün­ket.

Mit te­he­tünk eb­ben az eset­ben?

Két rossz vá­laszt szok­tunk ad­ni leg­gyak­rab­ban. Elő­ször bű­nös­nek ki­ált­juk ki a sza­bad vegy­ér­té­ke­in­ket, és két­ség­be­esett erő­vel igye­ke­zünk tit­kol­ni őket, rosszabb eset­ben meg­sza­ba­dul­ni tő­lük. A má­sik rossz válasz: a kör­nye­ze­tün­ket bé­lye­gez­zük meg mint a bűn for­rá­sát, amely tönk­re­te­szi a sza­bad vegy­ér­té­ke­ket.

Mi az apos­tol ér­ve­lé­se? A Krisz­tus­ban le­kö­tött vegy­ér­ték őriz meg min­ket min­den olyan csap­dá­tól, amely tönk­re­te­szi, meg­mér­ge­zi az éle­tün­ket. Ezért van szük­sé­günk a Krisz­tus­sal va­ló kö­zös­sé­günk fo­lya­ma­tos meg­erő­sí­té­sé­re. Ha ve­le lép­nek re­ak­ci­ó­ba tes­tem, lel­kem, szel­le­mem sza­bad vegy­ér­té­kei, olyan erős kö­tés jön lét­re, ame­lyet nem tud sem­mi más szét­sza­kí­ta­ni. Et­től kezd­ve a dol­gok hét­köz­na­pi hasz­ná­la­ta sem skru­pu­lózus mér­le­ge­lé­sek kény­sze­re, ha­nem a sza­bad­ság ad­ta tá­gas tér.

Ter­mé­sze­te­sen ez a kö­tő­dés be­fo­lyá­sol­ja a má­sik em­ber­hez va­ló vi­szo­nyun­kat is. A Krisz­tus­ban le­kö­tött vegy­ér­té­kű em­ber szá­má­ra a má­sik sem el­len­fe­let, sem le­kö­ten­dő tár­sat nem je­lent. Egye­dül szol­gá­la­ti le­he­tő­sé­get ad: jé­zu­si lel­kü­let­tel, a kö­tő­dé­se­ken tú­li vi­lág ere­jé­vel szol­gál­ni.

Imád­koz­zunk! Mennyei Atyánk! Adj ne­künk olyan is­ten­tisz­te­le­ti erő­te­ret, hogy min­den kul­ti­ku­san hasz­nált esz­köz és szó a ve­led va­ló kö­zös­sé­gün­ket, a te lé­nyed­ből va­ló ré­sze­se­dé­sün­ket erő­sít­se. Kö­szön­jük ne­ked, hogy nyi­tott lény­nek te­rem­tet­tél ben­nün­ket, de ké­rünk, a te Fi­ad­dal va­ló kap­cso­la­tunk kös­sön le min­den sza­bad vegy­ér­té­ket ben­nünk, hogy így le­gyünk al­kal­ma­sak a ne­ked és az egy­más­nak va­ló szol­gá­lat­ra. Ámen.

La­borczi Gé­za

::Nyomtatható változat::