Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Össze­ha­son­lí­tás, ér­té­ke­lés vagy csu­pán ha­tás­kel­tő fo­ko­zás cél­já­ból az em­ber gyak­ran for­dul a tár­sí­tás gya­kor­la­tá­hoz, asszo­ci­ál va­la­mi­lyen ala­pon bi­zo­nyos fo­gal­ma­kat, dol­go­kat.

Egy ilyen, kis­sé fur­csa asszo­ci­á­ció, ami­kor Ma­kót tár­sít­juk Je­ru­zsá­lem­mel. Kér­dez­get­tem is ma­gam­ban, hogy mi­ért ép­pen Ma­kót és mi­ért ép­pen Je­ru­zsá­lem­mel. Vé­gül is mi kö­ze Ma­kó­nak Je­ru­zsá­lem­hez, il­let­ve – ne­hogy po­li­ti­cal inc­or­rect­nesst kö­ves­sek el – mi kö­ze Je­ru­zsá­lem­nek Ma­kó­hoz? Hogy jön össze ez a ket­tő? Ta­lán a ma­kói hagy­mát, ezt a nagy­sze­rű hun­ga­ri­ku­mot sza­ba­dal­maz­tat­ták Je­ru­zsá­lem­ben, vagy ne­tán a ma­kói szent he­lyek tu­ris­ta­ára­da­tá­nak tech­ni­ká­ját pró­bál­ják ho­no­sí­ta­ni a szent vá­ros­ban?

Egy biz­tos, a meg­ol­dás­tól olyan messze va­gyunk, mint Ma­kó Je­ru­zsá­lem­től.

Ha­son­ló esz­me­fut­ta­tás­nál ma­rad­va: azon tű­nőd­tem mos­ta­ná­ban, hogy mi kö­zük a bu­ka­res­ti, bu­da­pes­ti, New York-i meg egyéb tőzs­de­in­de­xek­nek, GDP-nek meg min­den­fé­le gaz­da­sá­gi mu­ta­tók­nak a vi­lág­vé­gé­hez.

Azt lát­juk, ta­pasz­tal­juk, hogy a vi­lág gaz­da­sá­gi­lag fej­let­tebb ré­szén úr­rá lett a re­cesszió, a vál­ság, a pénz­ügyi, gaz­da­sá­gi csőd, ez öm­lik meg­ál­lít­ha­tat­la­nul a csap­ból is. Sze­gény em­be­rek, akik­nek töb­bé-ke­vés­bé ve­szély­ben a min­den­na­pi eg­zisz­ten­ci­á­juk, csak azt lát­ják, hogy a ke­gyet­len hely­ze­ten sen­ki sem tud úr­rá len­ni. Gaz­da­sá­gi szak­em­be­rek, pénz­gu­ruk, po­li­ti­kai kis és nagy mes­si­á­sok egy­re csak szaj­kóz­zák a vál­ság té­nyét, meg a hosszú, sö­tét alag­út­ról be­szél­nek, amely­nek nem lát­szik a vé­ge. Szé­pen, ki­tar­tón fes­te­ge­tik egy ide­je az ör­dö­göt a fal­ra, ad­dig-ad­dig, amíg tény­leg meg­je­lent. A baj csak az, hogy nem tud­ják, mit kezd­je­nek ve­le, meg azt sem, hogy mi­ként sza­ba­dul­ja­nak tő­le.

Egyet­ér­tek Je­an Baud­ril­lard fran­cia fi­lo­zó­fus­sal, aki azt ál­lí­tot­ta, hogy a va­ló­sá­got egy­re in­kább a fél­igaz­sá­gok, a szín­lelt té­nyek, a szi­mu­la­k­ru­mok kez­dik szé­pen be­he­lyet­te­sí­te­ni. Ezek a szi­mu­la­kru­mok né­ha – fő­leg kri­ti­kus hely­zet­ben – erő­seb­bek a va­ló­ság­nál, és be­lát­ha­tat­lan fo­lya­ma­to­kat idéz­nek elő. Nem cso­da, hogy az in­dex­szi­mu­la­kru­mok, a vir­tu­á­lis gaz­da­sá­gi, pénz­ügyi krí­zis szá­mai egy­re kö­ze­lebb vi­szik az em­be­rek amúgy is le­ter­helt ide­ge­it, el­csi­gá­zott fan­tá­zi­á­ját egy­faj­ta apo­ka­lip­ti­kus, vi­lág­vé­gi élet­ér­zés­hez. Tény, hogy egy­re rosszabb a han­gu­lat az óce­á­non túl, a Tá­vol-Ke­le­ten, az Eu­ró­pai Uni­ó­ban. A vál­ság so­kak ide­ge­it, tü­rel­mét, jó­zan eszét ki­kezd­te, Nyu­gat-Eu­ró­pa ál­la­mai szé­pen las­san vissza­tér­nek a pro­tek­ci­o­niz­mus­hoz, Ke­let-Kö­zép-Eu­ró­pa pe­dig ret­teg, hogy is­mét ma­gá­ra ma­rad.

A The Eco­no­mist (lon­do­ni gaz­da­sá­gi he­ti­lap) arrol ér­te­ke­zett a mi­nap, hogy­ha Ke­let-Eu­ró­pa ne­ta­lán tel­je­sen össze­omol­na, ak­kor az EU egé­szé­nek jö­vő­je kér­dé­ses­sé vá­lik. A Fi­nan­cial Ti­mes pe­dig az 1930-as évek ször­nyű­sé­ge­i­nek meg­is­mét­lő­dé­sé­vel ri­o­gat­ja ol­va­só­it. Egy­szó­val bár­mer­re la­po­zok, fi­gye­lek, min­den in­dex egy irány­ba mu­tat. A „kis­em­ber” pe­dig mit ért az egész­ből? Ta­lán csak annyit, hogy meg­szű­nik a mun­ka­he­lye, fe­je fölül el­ve­szik a la­ká­sát, lí­zin­gelt au­tó­ja he­lyett blat­tol­nia kell a vil­la­mo­son, és hogy a nyá­ron az olasz vagy gö­rög ten­ger­part he­lyett él­vez­ni le­het Me­ző­mócs csend­jét is.

Ha van hu­mor­ér­zé­künk, ak­kor ren­ge­teg jó­po­fa dol­got is ol­vas­ha­tunk. Az Új Ma­gyar Szó cí­mű ro­má­ni­ai or­szá­gos köz­éle­ti na­pi­lap né­hány he­te olyan je­len­ség­ről írt, amely vé­gül is a tra­gi­ko­mi­kum ha­tá­ra­it sú­rol­ja, de meg­erő­sí­tet­te ben­nem a gon­do­la­tot, hogy ne­tán mi is, mint egy­ház, hasz­nos­sá, sőt nél­kü­löz­he­tet­len­né te­het­nénk ma­gun­kat. Szó­val ar­ról ol­vas­tam, hogy moszk­vai üz­let­em­be­rek egy­re gyak­rab­ban hív­nak má­gu­so­kat és va­rázs­ló­kat se­gít­sé­gül, ami­kor a mé­lyü­lő vál­ság­ban már nem se­gít sem­mi­lyen in­ter­ven­ció. Pó­pák jön­nek, és szen­telt­víz­zel, rá­ol­va­sás­sal pró­bál­ják hely­re­hoz­ni a cé­gek gaz­da­sá­gi in­de­xe­it. A Kom­szo­molsz­ka­ja Prav­da ar­ról tu­dó­sít, hogy sem má­gus, sem pó­pa nincs elég, ah­hoz ké­pest, hogy mek­ko­ra a ke­res­let, és a ta­ri­fá­kat is köz­li. Egyes pszi­cho­ló­gu­sok az­zal ma­gya­ráz­zák ezt az ál­ta­lá­nos­sá vá­ló je­len­sé­get, hogy az em­be­rek el­bi­zony­ta­la­nod­tak, ret­teg­nek, és az égi­e­ket te­szik fe­le­lős­sé, de egy­ben hoz­zá­juk is for­dul­nak se­gít­sé­gért.

A té­vé­ben sa­ját sze­mem­mel lát­tam, hogy To­ki­ó­ban több száz vál­la­lat­ve­ze­tő, bank­ve­zér, üz­let­em­ber egy sin­to­is­ta temp­lom­ban imád­koz­va, ál­doz­va pró­bál­ta ki­kény­sze­rí­te­ni az is­ten­ség ke­gyét. Cso­dál­koz­tam is: ha a ra­ci­o­ná­lis és igen prag­ma­ti­kus ja­pá­nok eh­hez a „gaz­da­sá­gi meg­ol­dás­hoz” nyúl­tak, ak­kor tény­leg itt le­het a vi­lág­vé­ge.

Ro­má­ni­á­ban kü­lö­nö­sen a fa­na­ti­zált or­to­dox szer­ze­te­sek ri­o­gat­nak a vi­lág­vég kö­ze­li be­kö­vet­kez­té­vel, an­nak kap­csán, hogy – ha nem té­ve­dek – a vi­lá­gon ötö­dik­ként az or­szág be­ve­zet­te a bio­met­ri­kus út­le­ve­let. Ez­zel még ön­ma­gá­ban nem is len­ne olyan nagy baj, de a vo­nal­kód­já­ban va­la­me­lyik buz­gó szer­ze­tes fel­fe­de­zett há­rom ha­tos szá­mot, és et­től az­után fe­je te­te­jé­re ál­lott itt min­den, s a Szent­írás jól cél­zott su­ga­ra­i­val már az is ki­de­rült, hogy itt van az An­ti­krisz­tus meg min­den egyéb.

Hogy fel­ke­rül­jön a bok­ré­ta is a ka­lap­ra, és le­gyen, ami­nek vég­re len­nie kell, én már csak ar­ra a nagy pil­la­nat­ra vá­rok, ami­kor a kö­zös ro­mán–ma­gyar kor­mány­ülést kö­ve­tő­en Gyur­csány Fe­renc és Emil Boc mi­nisz­ter­el­nö­kök kar­ölt­ve, mi­nisz­te­re­ik­től és a két or­szág tisz­telt kép­vi­se­lő­i­től, sze­ná­to­ra­i­tól kö­vet­ve a Kos­suth tér­ről gya­lo­go­san át­vo­nul­nak a Szent Ist­ván-ba­zi­li­ká­ba, ahol egy­há­zi elöl­já­rók öku­me­ni­kus köz­ben­já­rá­sá­ra – mint to­tá­lis gaz­da­sá­gi, pénz­ügyi meg­ol­dás – új­ra fel­ajánl­ják ki­es or­szá­ga­in­kat Szűz Má­ri­á­nak.

A Szent­írás sza­va­i­val szól­va: tud­já­tok, ez már a vég!

Min­den­fé­le bal­jós je­len­ség, el­ke­se­re­dés el­le­né­re: „Ti azon­ban, test­vé­re­im, nem vagy­tok sö­tét­ség­ben, hogy az a nap tol­vaj­ként lep­het­ne meg ti­te­ket. Hi­szen va­la­mennyi­en a vi­lá­gos­ság és a nap­pal fi­ai vagy­tok, nem va­gyunk az éj­sza­káé, sem a sö­tét­sé­gé. Ak­kor ne is alud­junk, mint a töb­bi­ek, ha­nem le­gyünk ébe­rek és jó­za­nok.” (1Thessz 5,4–6)

Bi­zony szük­ség van a fe­lül­ről ka­pott éber­ség­re, jó­zan­ság­ra.

Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület

::Nyomtatható változat::