Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Az el­múlt va­sár­nap, áp­ri­lis 26. a vi­lág­pro­tes­tan­tiz­mus­ban is az „Úr ir­gal­mas­sá­ga­i­nak va­sár­nap­ja”, mi­se­ri­cor­di­as Do­mi­ni. Mi jut eszünk­be ma­nap­ság az ir­gal­mas­ság­ról? Az, hogy ir­gal­mat­lan pénz­ügyi, po­li­ti­kai, gaz­da­sá­gi, mo­rá­lis vi­lág­ban élünk? Ez is. Van he­lye még Jé­zus igé­jé­nek eb­ben a vi­lág­ban: „Bol­do­gok az ir­gal­ma­sok, mert ők ir­gal­mas­sá­got nyer­nek”? (Mt 5,7) Gyen­ge­ség­nek, erőt­len­ség­nek, ön­fel­adás­nak tart­juk az ir­gal­mat, ide­jét­múlt szó­nak és ma­ga­tar­tás­for­má­nak? És Jé­zus ta­nít­vá­nyai, egy­há­zai, gyü­le­ke­ze­tei, pap­jai, püs­pö­kei, hí­vei gya­ko­rol­ják-e ezt a Jé­zus sze­mé­ben oly ér­té­kes ke­resz­tény erényt, mint­egy al­ter­na­tí­vá­ja­ként oly sok min­den más­nak? Kik és ho­gyan kép­vi­se­lik a temp­lo­mon kí­vül, a csa­lád­ban, az is­ko­lá­ban, a po­li­ti­ká­ban, a gaz­da­ság­ban, a kór­ház­ban, a bör­tön­ben, a had­se­reg­ben? S hogy néz ez ak­kor ki? Ho­gyan kel­le­ne fo­gal­maz­nunk, hogy egy­ér­tel­mű­en meg­ért­sük, mi­ről van szó?

Jel­lem­ző és el­gon­dol­kod­ta­tó, hogy ré­gi ko­rok em­be­rei rög­tön tud­ták, mi­ről van szó. Nem csak az ir­gal­mas sa­ma­ri­tá­nus pél­dá­za­ta okán vagy a té­koz­ló fiú pél­dá­za­ta nyo­mán nyílt ki szí­vük­ben az ir­ga­lom kul­tú­rá­ja Jé­zus kö­ve­té­sé­ben. Ha­nem ele­ve úgy szo­ci­a­li­zá­lód­tak temp­lom­ban és ott­hon, is­ko­lá­ban, hogy min­den­na­pi éle­tük szer­ves ré­sze volt az ir­ga­lom. Az egész kö­zép­kort át­ha­tot­ta a Mt 25 szel­le­mi­sé­ge s azok a cse­le­ke­de­tek, ame­lye­ket az ir­gal­mas­ság mű­vé­nek ne­vez­tek (éhe­zők, szom­jú­ho­zók meg­elé­gí­té­se, me­ne­kül­tek be­fo­ga­dá­sa, sze­gé­nyek fel­ru­há­zá­sa, be­te­gek és fog­lyok meg­lá­to­ga­tá­sa – Mt 25,35 kk.).

A re­for­má­to­rok, a hu­ge­not­ták sor­sán ér­le­lő­dött az ir­gal­mas­ság Kál­vin szí­vé­ben és teo­ló­gi­á­já­ban, a me­ne­kü­lők ez­re­i­nek be­fo­ga­dá­sa köz­ben Genf­ben, hogy leg­alább öt­száz éves pél­dát em­lít­sek. De ki­ma­gas­ló er­köl­csi pél­dát mu­ta­tott az Ár­pád-há­zi her­ceg­nő, Tü­rin­gi­ai Er­zsé­bet is ka­ri­ta­tív, együtt ér­ző szí­vé­nek ró­zsá­kat ke­nyér­ré vál­toz­ta­tó ere­jé­vel. Vagy Bo­delsch­wingh Né­metföl­dön a ha­tal­mas ár­va­há­zi szo­ci­á­lis moz­ga­lom­mal, Ab­ra­ham Lin­coln Ame­ri­ká­ban el­nök­ként, aki a de­mok­rá­cia ten­ge­lyé­vé tet­te már százötven éve az ir­gal­mas­sá­got. És Al­bert Sch­we­i­tzer, aki az af­ri­kai ős­er­dő­ben emel­te fel a lep­rá­ból az ir­ga­lom ere­jé­vel a ha­lál­ra­ítél­te­ket…

Mit lát­tak meg ele­ink eb­ben a cse­lek­vés­for­má­ban? Az Úr tet­te­i­nek fo­lya­tá­sát meg az igaz­sá­gos­ság gya­kor­lá­sá­nak leg­szebb és leg­hi­te­le­sebb for­má­ját. Kez­det­től fog­va azok a teo­ló­gu­sok, akik hi­tünk tit­ka­it pró­bál­ták meg­fo­gal­maz­ni, egy­be­kap­csol­ták az ir­gal­mas­sá­got az igaz­sá­gos­ság­gal. Ez az a fo­ga­lom, amely má­ra le­for­dít­hat­ja a mi­se­ri­cor­dia ér­tel­mét.

A nap­ja­ink­ban ki­lenc­száz éve el­hunyt Can­ter­buryi Ans­el­mus sze­rint az ir­ga­lom Is­ten alap­ve­tő és rej­tett jó­sá­ga, amely még íté­le­te­it is át­jár­ja. Is­ten ir­gal­mas­sá­gát igaz­sá­gos­sá­gá­ból is meg­is­mer­het­jük: nem­csak meg­íté­li a bűnt, ha­nem ir­gal­maz is a bű­nö­snek. Vi­szont már Karl Barth és má­sok is rá­mu­tat­tak: az igaz­sá­gos­ság ir­ga­lom nél­kül ke­gyet­len­ség, az ir­ga­lom igaz­sá­gos­ság nél­kül ér­zel­gős­ség vagy ép­pen na­i­vi­tás.

Nap­ja­ink ir­gal­mat­lan vi­lá­gá­ban a hei­del­ber­gi re­for­má­tus pro­fesszor, Mic­ha­el Wel­ker az, aki új­ra meg­vizs­gál­ta és ér­tel­mez­te szá­munk­ra is az ir­gal­mas­ság má­ra le­for­dít­ha­tó üze­ne­tét. S ami­re ju­tott, az bi­zony ke­mény, em­bert pró­bá­ló ki­hí­vás egy­há­zi­ak­nak és nem egy­há­zi­ak­nak egy­aránt.

Sze­rin­te össze­füg­gés van jog(os­ság), ir­ga­lom és is­ten­is­me­ret kö­zött. Már a ko­rai tör­té­nel­mi idők­ben meg­je­lent az iz­rá­e­li tör­vény­ben az ir­gal­mas­ság (2Móz 20,22–23,19). Meg­ta­nul­ta a vá­lasz­tott nép, hogy az ir­ga­lom Is­ten tör­vé­nyé­ből kö­vet­ke­zik, nem pe­dig egye­sek vé­le­mé­nyé­ből, hu­ma­niz­mu­sá­ból, együtt ér­ző szí­vé­ből, jó­té­kony­ko­dó lel­kü­le­té­ből. Az ir­ga­lom szo­ci­á­lis min­tá­vá lett Iz­rá­el­ben (ide­ge­nek be­fo­ga­dá­sa, rab­szol­gák fel­sza­ba­dí­tá­sa). Az a jog­al­ko­tó és az a jog­rend, aki és amely nem vet­te ál­lan­dó­an te­kin­tet­be az el­eset­tek és hát­rá­nyos hely­ze­tű­ek ügyét, s nem igye­ke­zett a meg­bil­lent jo­gi és szo­ci­á­lis egyen­súlyt hely­re­ál­lí­ta­ni, nem ér­de­mel­te meg az igaz­sá­gos meg­je­lö­lést.

Ahol pe­dig az ir­gal­mas­ság hi­ány­zik, ott a tör­vény töb­bi ele­me, az is­ten­is­me­ret és a jog is csor­bát szen­ved. Ez az egész kö­zös­ség er­köl­csi meg­rom­lá­sá­hoz, majd szét­esé­sé­hez ve­zet. Az igaz­ság­ta­lan­ság­ban tob­zó­dó nép vagy ve­ze­tők ugyan­is meg­ront­ják a kul­tuszt, el­ve­szej­tik az is­ten­is­me­re­tet is. El­ké­pesz­tő, igaz össze­füg­gés!

Az ir­ga­lom te­hát: „Fo­gé­kony­ság nem­csak má­sok szen­ve­dé­sé­re, ha­nem fo­gé­kony­ság a tár­sa­da­lom­ban meg­va­ló­su­ló rend­sze­res hát­ra­té­tel­re, igaz­ság­ta­lan meg­kü­lön­böz­te­tés­re, diszk­ri­mi­ná­ci­ó­ra, s el­tö­kélt küz­de­lem el­le­ne.” Po­zi­tív meg­fo­gal­ma­zás­ban: az ir­ga­lom­ra be­ren­dez­ke­dett kö­zös­ség­ben, tár­sa­da­lom­ban tö­rek­sze­nek az ál­lan­dó meg­úju­lás­ra, az ön­kri­ti­kus gon­dol­ko­dás­ra, az ir­ga­lom és a jog össze­kap­cso­lá­sá­val a konf­lik­tus­ke­ze­lés ár­nyalt for­má­i­nak és gya­kor­la­tá­nak ki­ala­kí­tá­sá­ra. Az a nép ugyan­is, ame­lyik az ir­gal­mas­ság tör­vé­nyét fel­ad­ja, a kul­tuszt is meg­ront­ja, és a jo­got is.

Az ir­ga­lom kul­tú­rá­já­nak ki­ala­kí­tá­sá­ban igen fon­tos a men­tá­lis re­for­má­ció, az­az az ir­gal­mat­lan ön­ér­vé­nye­sí­tés­től va­ló el­for­du­lás s az oda­for­du­lás a má­so­kat is te­kin­tet­be ve­vő ön­kén­tes ön­kor­lá­to­zás fe­lé. Ne­vez­het­jük ezt „poszt­mo­dern pu­ri­ta­niz­mus­nak” is. Ve­szé­lyes le­het, ami­kor a tör­vény ki­ját­szá­sa or­szá­gos mé­re­te­ket kezd öl­te­ni, mert cin­kos és ci­ni­kus egyet­ér­tés üt­he­ti fel a fe­jét, de az is ve­szé­lyes, ami­kor az ön­iga­zult­ság a tör­vény be­tű­jé­re kezd hi­vat­koz­ni, hogy lep­lez­ze az el­tor­zult ön­zést, gát­lás­ta­lan­sá­got és a mö­gé­je bú­vó, tör­vényt ki­ját­szó, ár­má­nyos em­be­ri cso­por­to­kat.

Is­ten jó­sá­gos tör­vé­nye et­től a ma­ga­tar­tás­tól olyan messze van, mint a föld az ég­től, Ma­kó Je­ru­zsá­lem­től. Könnyen vál­hat ugyan­is a jó tör­vény a vissza­élők ke­zé­ben a szé­pít­ge­tés és gaz­sá­guk el­lep­le­zé­se esz­kö­zé­vé, a ha­zug és má­so­kat meg­ha­zud­to­ló ön­ál­ta­tás ma­nír­já­vá. Így for­dul át a tör­vény a bűn ere­jé­vé, az igaz­sá­gos­ság lát­sza­tá­nak ha­tal­mas ha­zug­ság­gé­pe­ze­té­vé, lát­szat­ir­gal­mas­ság­gá, a jól ren­de­zett és szo­ros Is­ten-kap­cso­lat lát­sza­tá­vá. Ez a lát­szat pe­dig meg­kö­töz­het egy egész kor­sza­kot, va­la­mint egész kul­tú­rá­kat is.

Bor­zasz­tó ke­mény, de igaz meg­ál­la­pí­tá­sok. Csak ez a kris­tály­tisz­ta (bib­li­kus) gon­dol­ko­dás és fo­gal­ma­zás ké­pes az ir­gal­mas­ság va­sár­nap­ját az­zá ten­ni, ami­re ren­del­te­tett. Az­az igaz­sá­gos, együtt ér­ző, szo­ci­á­li­san cse­lek­vő, em­ber­köz­pon­tú, mert Is­ten­ből táp­lál­ko­zó ün­ne­pi pil­la­nat­tá, ir­gal­mat­lan­sá­got le­lep­le­ző, fáj­dal­ma­san gyó­gyí­tó be­avat­ko­zás­sá. Csak így vi­he­tünk ma­gunk­kal ir­gal­mat­lan hét­köz­nap­ja­ink­ba né­mi el­kö­te­le­zett­sé­get, ir­gal­mat, (tár­sa­dal­mi) igaz­sá­gos­sá­got, (szo­ci­á­lis) ér­zé­keny­sé­get és fe­le­lős­sé­get, re­ményt és táv­la­tos­sá­got. Er­re pe­dig a má­ra ki­ala­kult vál­ság, la­bi­li­tás, visszás­sá­gok, tár­sa­dal­mi mé­re­tű szo­li­da­ri­tás­vesz­tés ál­ar­cos szín­já­té­ká­ban min­den­nél na­gyobb szük­sé­günk van és lesz!

Azt gon­do­lom, nem csak Né­met­föl­dön iga­zak Eber­hard Ched­ron speye­ri pro­tes­táns egy­ház­el­nök sza­vai: „A ke­resz­tyén egy­há­zak min­dig is kö­vet­ke­ze­te­sen fel­lép­tek az ir­ga­lom kul­tú­rá­já­ért. Hi­szen szá­munk­ra igaz­sá­gos­ság és ir­ga­lom nem lé­te­zik egy­más nél­kül. Hi­á­ba bár­mennyi el­tö­kélt tö­rek­vés tár­sa­dal­munk­ban az igaz­sá­gos­ság­ra, nem le­het kár­té­tel nél­kül meg­ke­rül­ni az ir­gal­mas­ság szem­pont­ja­it. S az egy­há­zak­nak er­re mind­un­ta­lan em­lé­kez­tet­ni kell a tár­sa­dal­mat és a ha­tal­mon lé­vő­ket!”

Bi­zony, er­ről is szól az ir­gal­mas­ság va­sár­nap­ja, meg ar­ról, hogy így gon­dol­kod­va és cse­le­ked­ve igen­is le­het­nek bol­do­gok az ir­gal­mas szí­vű­ek, az ir­gal­mas sza­vú­ak és az ir­gal­mas tet­tű­ek mi­fe­lénk is!

Dr. Bé­ke­fy La­jos

::Nyomtatható változat::