Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Ha va­la­ki Krisz­tus­ban van, új te­rem­tés az: a ré­gi el­múlt, és íme: új jött lét­re. (2Kor 5,17)

Hús­vét ün­ne­pe után a 3. hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li s he­ti igé­i­ben a fel­tá­ma­dott és élő Krisz­tus hir­det­te­tik gyü­le­ke­ze­té­nek Pál és Já­nos tol­má­cso­lá­sá­ban; ő ré­sze­sít győ­zel­mé­ben: uj­jong­ja­tok! „Ál­dott az Is­ten, a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus Aty­ja, aki meg­ál­dott min­ket min­den lel­ki ál­dás­sal a Krisz­tus­ban.” (Ef 1,3; LK) Ő fel­tá­ma­dá­sá­val örö­möt szer­zett né­pé­nek, ezért „ör­ven­dez­ze­tek Is­ten­nek, min­den föl­dek!” (GyLK 718); ju­bi­la­te! Lu­ther sze­rint ez a Szent­lé­lek­ben va­ló öröm tit­ka: „Tart­sa ma­gát az em­ber tel­jes szív­vel az igé­hez, vi­gasz­tal­ván ma­gát Krisz­tu­sunk drá­ga ígé­re­té­vel, hogy ő az Atyá­val együtt ve­lünk ma­rad, s meg­ol­tal­maz, hogy sem­mi baj ne árt­son, ör­dög s vi­lág sem­mi ha­tal­ma el ne ti­por­jon, se tő­le el ne sza­kít­son.” Ezért is ké­ri Jé­zus tő­lünk ma ezt hat­szor: én­ben­nem (!) „ma­rad­ja­tok, és én ti­ben­ne­tek. Én va­gyok az iga­zi sző­lő­tő, és az én Atyám a sző­lős­gaz­da. (…) Én va­gyok a sző­lő­tő, ti a sző­lő­vesszők: aki én­ben­nem ma­rad, és én őben­ne, az te­rem sok gyü­möl­csöt…” (Lásd Jn 15,1–8) De mit is je­lent Krisz­tus­ban len­ni? Pál tud­ja és meg­éli: „…töb­bé te­hát nem én élek, ha­nem Krisz­tus él ben­nem; azt az éle­tet pe­dig, amit most test­ben élek, az Is­ten Fi­á­ban va­ló hit­ben élem…” (Gal 2,20) Já­nos sze­rint az a hit győ­zel­me az éle­tünk­ben, ha Is­ten­nek hisszük és vall­juk Is­ten test­té lett Fi­át; „és az a győ­ze­lem, amely le­győz­te a vi­lá­got, a mi hi­tünk” (1Jn 5,4). Pál vall­ja: „Az igaz em­ber pe­dig hit­ből fog él­ni”, de a hi­tet­len, em­ber- és bál­vány­imá­dó em­be­re­ket a Te­rem­tő íté­le­te sújt­ja, ő „ha­rag­ját nyi­lat­koz­tat­ja ki a menny­ből az em­be­rek min­den hi­tet­len­sé­ge és go­nosz­sá­ga el­len”, mert „akik az Is­ten igaz­sá­gát ha­zug­ság­gal cse­rél­ték fel, azok a te­remt­ményt imád­ták és szol­gál­ták a Te­rem­tő he­lyett…” (Róm 1,17.18.25) Pált Krisz­tus sze­re­te­te szo­ron­gat­ja, s az ő min­den­ki­ért tör­tént vált­ság­ha­lá­lát hir­de­ti, hogy akik be­fo­gad­ják Jé­zust, s ér­te él­nek, ré­sze­sei le­gye­nek az Is­ten új te­rem­té­sé­nek, „aki meg­bé­kél­te­tett min­ket ön­ma­gá­val Krisz­tus ál­tal, és ne­künk ad­ta a bé­kél­te­tés szol­gá­la­tát” (2Kor 5,18). Csak Jé­zus tud­ja meg­sza­ba­dí­ta­ni a bűn szol­ga­sá­gá­ból azt, aki hisz őben­ne! Ha „a Fiú meg­sza­ba­dít ti­te­ket, va­ló­ban sza­ba­dok lesz­tek” (Jn 8,36). Ho­gyan jön lét­re a he­ti igénk­ben meg­hir­de­tett új te­rem­tés? Jé­zus kér­te: ma­rad­ja­tok én­ben­nem! „Ha pe­dig Krisz­tus ben­ne­tek van”, Is­ten, „aki fel­tá­masz­tot­ta a Krisz­tus Jé­zust a ha­lot­tak kö­zül, élet­re kel­ti ha­lan­dó tes­te­te­ket is a ben­ne­tek la­kó Lel­ke ál­tal” (Róm 8,10.11). Há­rom nagy­pén­te­ki el­len­pél­da az ör­ven­de­zés­re. A ka­to­ná­ké: „Üd­vöz­légy, zsi­dók ki­rá­lya!” Pi­lá­tu­sé: „Íme, az em­ber!” A fő­pa­po­ké: „Fe­szítsd meg, fe­szítsd meg!” (Jn 19,3.5.6) S egy pél­da az örök öröm­re: ez a mennyei ju­bi­la­te! Az Úr­is­ten s a Bá­rány tró­nu­sa előtt szol­gái – akik már most Krisz­tus­ban van­nak, s ő ben­nük él – uj­jong­nak, imád­ják s lát­ják Is­tent, ne­vét is vi­se­lik, és „az Úr Is­ten fény­lik fö­löt­tük, és ural­kod­nak örök­kön-örök­ké” (Jel 22,5). Itt is: „Uj­jongj, Is­ten né­pe, / Hir­desd szün­te­len, / Jé­zu­sé a vég­ső, dön­tő győ­ze­lem! / Győ­zel­met vet­tél, ó, Fel­tá­ma­dott! / Di­cső­ség­gel fé­nyes a di­a­da­lod!” (EÉ 388,2)

Ga­rai And­rás

::Nyomtatható változat::