Keresztutak

Egy­ház és Eu­ró­pa

Hozzászólás a cikkhez

„Egy ha­mis ideo­ló­gia negy­ven éven át ar­ra akart rá­ne­vel­ni ben­nün­ket, hogy a hit ma­gán­ügy, leg­fel­jebb egy­há­zi ügy, és ezért csak a temp­lom fa­la­in be­lül sza­bad meg­szó­lal­nia. Így akar­ták az evan­gé­li­u­mot izo­lál­ni, el­zár­ni a vi­lág­tól. De az evan­gé­li­um­ból szü­le­tő hit en­nél sok­kal több: cso­dá­la­tos ma­gán­ügy, de ugyan­ak­kor csa­lá­di ügy, sőt az egész nem­zet ügye is” – ír­ja a nem­ré­gi­ben Urá­hoz tért er­dé­lyi püs­pök, dr. Csi­ha Kál­mán a Nem­zet és evan­gé­li­um cí­mű köny­vé­nek elő­sza­vá­ban (Ko­lozs­vár, 2007). Szá­má­ra úgy volt ez a cso­dá­la­tos ma­gán­ügy az egész nem­zet ügye is, hogy ér­te s mi­at­ta tíz­évi bör­tönt is kész volt vi­sel­ni. Ez az ügye át­ha­tot­ta to­váb­bá mind egy­ház­kor­mány­zói mun­ká­ját, mind pe­dig evan­gé­li­zá­ci­ós szol­gá­la­ta­it. Tör­té­nel­münk­ben sok ma­gyar pro­tes­táns ke­resz­tyén, lel­kész és nem lel­kész vi­sel­te­tett ha­son­ló­an a Kár­pát-me­den­cé­ben. A 16. szá­za­di re­for­má­ció alap­el­ve­i­ből – ame­lyek sze­rint egye­dül Krisz­tus ál­tal van üd­vös­sé­günk ke­gye­lem­ből – szin­te egye­ne­sen kö­vet­ke­zik, hogy a hit cse­le­ke­de­tei a te­rem­tett vi­lág és ben­ne az em­ber ja­vát hi­va­tot­tak szol­gál­ni. Így a meg­iga­zult em­ber – ha nem há­lát­lan – egy­ben köz­éle­ti em­ber is, a szó­nak leg­alább­is ab­ban az ér­tel­mé­ben, hogy kész a köz ja­vát fe­le­lős­ség­gel, sőt ál­do­za­tos­ság­gal szol­gál­ni.

Mind­ez össz­hang­ban van az Eu­ró­pai Egy­há­zak Kon­fe­ren­ci­á­já­nak ly­o­ni nagy­gyű­lé­sé­re – a szer­ve­zet Egy­ház és Tár­sa­da­lom Bi­zott­sá­ga eu­ró­pai in­teg­rá­ci­ós mun­ka­cso­port­ja ál­tal – ké­szí­tett do­ku­men­tum kö­vet­ke­ző meg­jegy­zé­sé­vel. „Az egy­há­zak kö­zös­ség­épí­tő mun­ká­ja nem pri­vát te­vé­keny­sé­ge az egy­ház­tag­nak. Az evan­gé­li­um a vi­lá­gért van, és az evan­gé­li­um hir­de­té­se így köz­te­vé­keny­ség. Ez azt je­len­ti, hogy az egy­há­zak szol­gá­la­ta a vi­lá­gért, az em­be­re­kért van.” Ez a meg­győ­ző­dés a ma­gyar pro­tes­tan­tiz­mus szol­gá­la­tán – ked­ve­ző vagy ked­ve­zőt­len tör­té­nel­mi, tár­sa­dal­mi hely­ze­tek­ben – sok­fé­le­kép­pen tük­rö­ző­dött.

Ugyan­ez el­mond­ha­tó eu­ró­pai össze­füg­gés­ben is. A ke­resz­tény­ség­nek kü­lö­nös sze­rep ada­tott Eu­ró­pa pusz­ta ki­ala­ku­lá­sá­ban, va­la­mint kul­tu­rá­lis, jo­gi és szo­ci­á­lis rend­sze­re­i­nek fej­lő­dé­sé­ben. Ezért is ért­he­tet­len az az igye­ke­zet, amely – az egy­ház és ál­lam egyéb­ként he­lyén­va­ló szét­vá­lasz­tá­sa okán – az egy­há­zat meg­pró­bál­ja ki­zár­ni a köz­élet­ből.

Saj­ná­la­tos, hogy az eu­ró­pai par­la­men­tek több­sé­ge, a ma­gyar par­la­men­tet is ide­ért­ve, a fen­ti szem­lé­le­tet ab­ban a dön­té­sé­ben is tük­rö­zi, hogy az Eu­ró­pai Unió al­kot­má­nyos ter­ve­ze­té­ben ne sze­re­pel­jen hi­vat­ko­zás Eu­ró­pa zsi­dó–ke­resz­tény kul­tu­rá­lis-spi­ri­tu­á­lis gyö­ke­re­i­re.

Ugyan­ak­kor so­kan meg­fe­led­kez­nek ar­ról a po­zi­tív tény­ről, hogy a so­kat vi­ta­tott, kri­ti­zált, oly­kor nép­sza­va­zá­son is el­uta­sí­tott eu­ró­pai al­kot­má­nyos ter­ve­zet­ben so­ha sen­ki meg nem kér­dő­je­lez­te az eu­ró­pai egy­há­zak és az eu­ró­pai in­téz­mé­nyek kö­zöt­ti együtt­mű­kö­dés ked­ve­ző sza­bá­lyo­zá­sát, amely így hang­zik: „Te­kin­tet­tel az egy­há­zak és a val­lá­sok fon­tos tár­sa­dal­mi sze­rep­vál­la­lá­sá­ra, az Eu­ró­pai Unió kész ve­lük nyi­tott, át­lát­ha­tó és rend­sze­res pár­be­széd foly­ta­tá­sá­ra.”

El­mond­hat­juk, hogy új­ko­ri tör­té­nel­münk­ben ed­dig pél­dát­lan volt, hogy egy jo­gi, ál­lam­kö­zi meg­ál­la­po­dás part­ner­ként em­lít­se az egy­há­za­kat és val­lá­si kö­zös­sé­ge­ket. Ter­mé­sze­te­sen két kér­dés me­rül fel ez­zel kap­cso­lat­ban. Az egyik, hogy e cik­kely meg­va­ló­sí­tá­sá­nak mi­lyen for­mái lesz­nek. A má­sik pe­dig az, hogy az egy­há­zak mi­ként tud­nak ha­té­kony part­ne­re­i­vé len­ni az egyes eu­ró­pai in­téz­mé­nyek­nek, vagy ho­gyan tud­ják a part­ne­ri sze­re­pet vál­lal­ni sa­ját or­szá­guk­ban az ál­lam­mal, az ön­kor­mány­za­tok­kal és a ci­vil tár­sa­da­lom­mal foly­tat­ha­tó együtt­mű­kö­dé­si le­he­tő­sé­gek­ben.

Eu­ró­pai szin­ten a dia­ló­gus­nak egyéb­ként már van­nak rend­sze­res for­mái. Jo­sé Ma­nu­el Bar­ros­ónak, az Eu­ró­pai Bi­zott­ság el­nö­ké­nek ja­vas­la­tá­ra a hat­ha­von­ta vál­to­zó eu­ró­pai el­nök­ség – né­hány ki­vé­tel­től el­te­kint­ve – min­dig prog­ram­já­ra tű­zi az eu­ró­pai egy­há­zi és val­lá­si ve­ze­tők­kel va­ló ta­lál­ko­zást. S en­nek az sem aka­dá­lya, hogy a szer­ző­dés ra­ti­fi­ká­lá­sa ne­héz­ke­sen mű­kö­dik. Er­ről Bar­ro­so így nyi­lat­ko­zott: „Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság és a val­lá­sok kö­zöt­ti dia­ló­gus min­dig is volt és foly­ta­tód­ni is fog.” Ugyan­csak a meg­lé­vő dia­ló­gust iga­zol­ják a Brüsszel­ben és Stras­bourg­ban mű­kö­dő fe­le­ke­ze­ti és öku­me­ni­kus iro­dák, ame­lyek na­pi szin­ten igye­kez­nek az al­kot­má­nyos szer­ző­dés­ben biz­to­sí­tott le­he­tő­sé­gek­kel él­ni.

Az unió al­kot­má­nyos szer­ző­dé­se azon­ban az ál­lam és az egy­ház kap­cso­la­tá­nak al­kot­má­nyos, jo­gi és ad­mi­niszt­ra­tív for­má­ját az egyes tag­or­szá­gok­ra bíz­za. Eb­ből az kö­vet­ke­zik, hogy az ak­tu­á­lis par­la­men­tek, il­let­ve kor­má­nyok ha­tá­roz­zák meg, hogy mi­lyen for­má­ban bá­to­rít­ják és tá­mo­gat­ják az egy­há­za­kat a köz­élet­ben va­ló rész­vé­tel­re, vagy ép­pen mi­lyen esz­kö­zök­kel kí­ván­ják meg­ne­he­zí­te­ni akár év­szá­za­dos ha­gyo­mánnyal bí­ró te­vé­keny­sé­gü­ket.

Mind­ez még­sem vál­toz­tat azon, hogy a hí­vő em­ber egyé­ni­leg és kol­lek­tí­ven is szol­gá­lat­ra kül­de­tett. E szol­gá­lat te­rü­le­te egy­aránt le­het a tör­vény­ho­zás, a köz­szfé­ra, a ter­mé­sze­tes és épí­tett kör­nye­zet, a kul­tu­rá­lis és tár­sa­dal­mi szol­gál­ta­tá­sok kö­re, va­la­mint a ci­vil te­vé­keny­ség és a ma­gán­élet sok for­má­ja. Ezt te­het­jük fe­le­ke­ze­ti, öku­me­ni­kus, nem­ze­ti és nem­zet­kö­zi ke­re­tek kö­zött egy­aránt.

Vi­lá­gunk vál­to­zik, tár­sa­dal­mi kor­sza­kok vált­ják egy­mást. A ma­it poszt­mo­dern­nek ne­vez­zük, és sok min­dent ér­tünk ezen. Ko­runk jel­leg­ze­tes­sé­ge­i­nek so­rá­ban a ne­ves né­met gon­dol­ko­dó, Jür­gen Hab­er­mas azt em­lí­ti, hogy amíg a kö­zép­kor­ban a ke­resz­tény hit- és in­téz­mény­rend­szer­nek volt fel­sőbb­ren­dű­sé­ge min­den más­sal szem­ben, to­váb­bá a fel­vi­lá­go­so­dást kö­ve­tő úgy­ne­ve­zett mo­dern kor­ban a sze­ku­lá­ris/ate­isz­ti­kus esz­me- és in­téz­mény­rend­szer­nek volt egy­faj­ta fel­sőbb­ren­dű­sé­ge, ad­dig poszt­mo­dern ko­runk­ban egyen­ran­gú part­ner­ként te­kint­het egy­más­ra hit és tu­do­mány, val­lás és tár­sa­da­lom, ál­lam és egy­ház.

Ta­lán még nem min­den­hol adott ez a part­ner­ség a ma­ga tár­sa­dal­mi ter­mé­sze­tes­sé­gé­ben, de raj­tunk is áll, ho­gyan lesz ez a jö­vő­ben. Gaz­dag múlt­bé­li örök­sé­günk alap­ján a je­len­ben is szol­gál­hat­juk azon­ban ha­zán­kat és föld­ré­szün­ket a szí­vünk­be ol­tott evan­gé­li­um­mal.

Dr. Bó­na Zol­tán

::Nyomtatható változat::